| Meghalt Dabney Coleman [2024-05-18] A Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész 92 éves volt. A kaliforniai Santa Monicában elhunyt színész halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be |
| Székely Csaba: [2024-05-17] Még tavaly állt el Székely Csaba drámájának bemutatásától a Vígszínház, akkor a drámaíró azt mondta, az ok egyszerű gyávaság volt, most le is hazugozza Rudolf Pétert. Úgy véli, a félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs darab van ma Magyarországon. |
| Meghalt Jantyik Csaba, a Budapesti Operettszínház művésze [2024-05-17] Több, mint húsz évig volt a társulat tagja. |
| [2024-05-17] A háttérben Vajdai és a Trafó díszletezői közötti konfliktus sejlik fel. |
| A Furiosával együtt száguldottak be az óriási csalódások Cannes-ba [2024-05-17] A cannes-i filmfesztivál harmadik napjára időzítettek kettőt is a legjobban várt amerikai filmekből. A zseniális Mad Max |
| Már a forgatás előtt lecsaptak Nemes Jeles László legújabb filmjére [2024-05-17] Több mint nyolc európai országban forgalmazza majd az Árvát a MUBI. |
| Dalban mondják el, mi is az a Nagykörút [2024-05-17] Május 17-én, az art mozik napján debütál egy különleges dal és klip a körútról. |
| Zenés tévéfilm készül Hobó életéről [2024-05-17] Földes László életútját mutatja be a Nem lehet két hazád című zenés road-movie. |
| Jordán Tamás kórházba került [2024-05-17] Ezért nem volt ott a Nemzet Színésze választáson sem május elején. |
| Eltávolítaná tokás portréját az Ausztrál Nemzeti Galériából az ország leggazdagabb üzletasszonya [2024-05-16] A festő szerint ő úgy festi a világot, ahogy látja. |
| Molnár Áron meghívta Vidnyánszky Attilát a Toxikoma vetítésére, de a színházigazgató visszaadta a jegyeket [2024-05-16] A színész annak idején vett két jegyet Vidnyánszky Attilának a Toxikoma című film vetítésére, hogy meggyőzze a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy van tehetsége a szakmájához. Vidnyánszky állítólag nem értékelte a gesztust. |
| Három nő máris hatalmasat játszott Cannes-ban [2024-05-16] A cannes-i filmfesztivál második napján belevetettük magunkat a világ filmtermésének színe-javába, valamint randevúztunk Meryl Streeppel és Szász Attilával is a Croisette-en. Helyszíni podcast-tudósításunkkal valós időben lehet belebotlani Anya Taylor-Joyba és első kézből értesülni az év legjobb filmjeiről. |
| Cseh Tamás eddig kiadatlan dalai jelennek meg hanglemezen [2024-05-16] Kiadják vinylen Cseh Tamás vadnyugati tematikájú dalait, ezek között vannak olyanok is, amelyeket sosem hallhatott még a közönség. |
| 35 millió dollárért árvereztek el egy Monet-festményt New Yorkban [2024-05-16] A francia impresszionista Szénaboglya-sorozatának egyik darabja kelt el szerdán. |
| Egy politikai kampányesemény részének állította be a pécsi városvezetés a Quimby koncertjét [2024-05-16] Pécs vezetése úgy hirdette meg a Quimby pénteki koncertjét, mintha azzal ünnepelnék meg, hogy a város |
| Könnyekig ható előadással lepték meg a pályaelhagyó tanárokat egykori diákjaik a Radnóti Színházban [2024-05-16] A Radnóti Színház kirúgott és felmondott tanárokat hívott meg az egyik előadására. A tanárok a karzaton kaptak helyet, és nem sejtették, hogy lent, a nézőtéren egytől egyig a volt diákjaik ülnek, akik a darab végén a Valaki mondja meg... című dallal búcsúztak el tőlük. |
| József Attila egy eddig ismeretlen kéziratára bukkantak, minimum 10 milliót kérnek érte [2024-05-16] A budapesti Központi Antikvárium júniusi árverésén ott lesz a tételek között József Attila A kanász című versének 1932-ben született kézirata is. |
| Nem tudja Vidnyánszky, visszatér-e a Nemzetibe a súlyos balesetet szenvedett két színész [2024-05-16] Még zajlik a rendőrségi nyomozás, de gyanúsított nincs. |
| [2024-05-15] Álmomban a rendőrség keresett engem / Álmomban lázadásokról álmodtam / Álmaimban pribékeket lőttem, sejteket öltem |
| A nők ünnepeként indult a cannes-i filmfesztivál [2024-05-15] Kedden este elindult a 77. cannes-i filmfesztivál, ahol idén is helyszíni podcast-tudósításban beszéljük át a filmvilág legfontosabb eseményének részleteit. Az idei nyitófilm felhőtlen szórakoztatást nyújtott, de Greta Gerwig zsűrije mától már a világ filmgyártásának nagyágyúival találja szemben magát Coppolától Sorrentinóig és Irántól Romániáig. |
| Lackfi János a szívinfarktusáról: [2024-05-15] A költő december 24-én szenvedett szívinfarktust. Most elmondta: akkor úgy érezte, meg fog halni, és el is búcsúzott a szeretteitől. |
| Előzménysorozat készült a Dűnéből, itt az első előzetes [2024-05-15] A Dűne: Prófécia tízezer évvel a regényben és a filmekben megismert Paul Atreides születése előtt játszódik, és idén ősszel kerül adásba. |
| "Álmaimban pribékeket lőttem" - írta a Robert Fico merénylőjeként megnevezett költő egy versében [2024-05-15] Álmomban a rendőrség keresett engem/Álmomban lázadásokról álmodtam Álmaimban pribékeket lőttem, sejteket öltem - egy nem hivatalos fordítás szerint ilyen gondolatok jelentek meg a szlovák miniszterelnökre tüzet nyitó Juraj Cintula egyik versében. |
| [2024-05-15] Megjelent a Trónok harca előzménysorozatának második évadához az előzetes. |
| Gálvölgyi János ismét rosszul lett, Pintér Béla ugrott be helyette az előadásába [2024-05-15] Hétfő este beugrással kellett megmenteni a Pintér Béla és Társulata Marshall Fifty-Six című előadását Gálvölgyi János rosszulléte miatt; Gálvölgyi szerepét még kedden is Pintér Béla játszotta. |
| Hernádi Judit: [2024-05-15] A színész arról is beszélt, anyaként borzalmas érzés megélnie, hogy az ő vélt vagy valós politikai hovatartozása arra is hatással lehet, hogyan viszonyulnak a lányához, Tarján Zsófiához, a Honeybeast zenekar énekesnőjéhez. |
| Kerékpárbalesetet szenvedett a népszerű színész, Király Attila [2024-05-15] Színháza azt írja: a művész jól van, de gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. |
| Elérhetetlenné tett egy népszerű protest dalt a Youtube Hongkongban, miután egy helyi bíróság erre kötelezte [2024-05-15] A hongkongi hatóságokat többek között azért is dühítette a dal, mert több nemzetközi sporteseményen is ezt játszották le tévedésből a szervezők, mint a kínai fennhatóság alá került terület hivatalos himnuszát. |
| "Nagyon kérlek, adj pénzt" - így könyörgött Andy Vajnának Oliver Stone [2024-05-14] Ugyan a nyolcvanas években kikosarazta a producer, később volt alkalmuk együtt dolgozni. |
| 92 éves korában meghalt Alice Munro Nobel-díjas írónő [2024-05-14] Őt tartották a kortárs novella mesterének. |
| Leleplezték III. Károly brit király első hivatalos festett portréját [2024-05-14] Károly király 2021 júniusa és 2023 novembere között négy alkalommal ült modellt Jonathan Yeo portréfestőnek a gloucestershire-i Highgrove-ban és a londoni Clarence House-ban. |
| Megjött Francis Ford Coppola [2024-05-14] A Megalopolist csütörtökön mutatják be Cannes-ban, lenyűgözőnek ígérkezik. |
| Vádat emeltek az Eurovízióból kizárt versenyző ellen [2024-05-14] A holland Joost Klein a döntő előtt megfenyegetett egy operatőrt, ezért kizárták a versenyből. Pénzbírságra is számíthat. |
| Meghalt Horváth László, a Valahol Európában Kuksija [2024-05-14] Több magyar filmben is játszott gyerekszínészként Horváth László. |
| Mostantól Ryan Reynoldsszal is össze lehet futni a budapesti utcákon [2024-05-14] A színész egy hónapig forgat Budapesten, a feleségével, Blake Livelyval és a négy gyerekükkel jöttek Magyarországra a Blikk szerint. |
| George Clooney-t élőben lehet látni jövőre a Broadwayn [2024-05-14] George Clooney a Jó estét, jó szerencsét! című, 2005-ben bemutatott filmjének színpadi adaptációjában debütál jövő tavasszal a Broadwayn. |
| Meryl Streep, Francis Ford Coppola, George Lucas [2024-05-14] A hollywoodi sztárok valamennyi generációja |
| Folytatódhat a Twin Peaks? David Lynchnek vannak még ötletei [2024-05-14] David Lynchnek maradt még elegendő ötlete egy újabb Twin Peaks-évadhoz |
| Az Erő vele volt, és megváltoztatta a világot [2024-05-14] George Lucas a XX. század talán legnagyobb mesemondója, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a popkultúrán, pedig alapvetően egy visszahúzódó, az autókért rajongó fiú volt. Nem csak a Csillagok háborúja univerzumát álmodta meg, hanem például Indiana Jones is hozzá kötődik. |
| Meghalt David Sanborn [2024-05-14] A hatszoros Grammy-díjas amerikai szaxofonművész 78 éves volt, rákbetegségben szenvedett. |
| Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn [2024-05-14]A premiert szeptember 30-ra tűzték ki. |
| Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta [2024-05-13]A Magyar Posta alkalmi, személyes bélyegkibocsátással tiszteleg az idén 85 éves Korda György énekes előtt. |
| Hihetetlenül meggyötör ez a film, de megéri átadni magunkat neki [2024-05-13] A Mind idegenek vagyunk című filmet csak párszor játsszák a magyar mozik, de streamingen elérhető |
| Az SZFE szerint az ideológiamentességüket bizonyítja, hogy nemcsak Orbántól vett bölcsesség, hanem a böszme Gyurcsányról szóló idézet is volt a felvételin [2024-05-13] Azt írták, határozottan kiállnak a felvételi tisztaságának biztosítása mellett. |
| Csaknem kétmillió forintért kelt el József Attila [2024-05-13] Apponyi Albert emlékiratáért pedig 1 millió 111 ezer 111 forintot adtak. |
| Az SZFE szerint az ideológia-mentességüket bizonyítja, hogy nem csak Orbántól vett bölcsesség, hanem a böszme Gyurcsányról szóló idézet is volt a felvételin [2024-05-13] Azt írták, határozottan kiállnak a felvételi tisztaságának biztosítása mellett. |
| [2024-05-13] Ryan Reynolds és Hugh Jackman kettőse visszatér, hogy Madonna egyik leghíresebb dalára verekedjenek. |
| A Hadik és a Semmelweis is versenyez a legjobb magyar film díjáért [2024-05-13] Idén az alkotók nyolc kategóriában neveztek a magyar filmes mustrára az előző év terméséből. |
| Orbán Viktor-idézetről kérdezték az SZFE felvételizőit Molnár Áron szerint [2024-05-13] Molnár Áron színész-aktivista azt mondja, látszik, hogy nem a felvételizők általános műveltségére, olvasottságára, tájékozottságára voltak kíváncsiak, hanem a hűségükre és a lojalitásukra. |
| "Saját megküzdési stratégiáinkból és mintáinkból építjük fel személyes védőhálónkat" [2024-05-13] Hogyan tudják a családban a felnőttek a felelősségteljes, előre tervező öngondoskodás mintáját átadni a gyerekeknek úgy, hogy az pozitív példaként álljon előttük? Milyen megküzdési stratégiákkal biztosítsuk be magunkat a mindennapokban? Podcastunkban többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Dr. Belső Nóra pszichiáterrel. |
| Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét [2024-05-13]Különleges önéletrajzi könyvet írt Horváth Charlie. A népszerű, idén 77 éves énekes 77 sztori címmel mesél életéről, kalandjairól, barátságokról, zenéről és dalokról, ehhez rengeteg, korábban nem publikált fotó szerepel illusztrációként. |
| Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka [2024-05-13]Május 18-án, szombaton 7.30-kor kezdődik szentmise a kegytemplomban. |
| Már nem Lola a SzerencseSzombat műsorvezetője, az énekesnő otthagyta a köztévét [2024-05-12] A szombati volt az utolsó műsor, amit még ő vezetett. |
| Cserhalmi György üzent Vidnyánszkynak [2024-05-12] Aki irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg - üzente a színész a Nemzeti Színház igazgatójának. |
| Tüntetések árnyékában született meg a svájci győzelem az Eurovíziós Dalfesztiválon [2024-05-12] Nemo lett a verseny történetének első nem bináris győztese, a The Code című dala is az identitás megtalálásáról szól. |
| Kik az Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb esélyesei? [2024-05-11] A bukmékerek is felmérték a mezőnyt. |
| Még el sem kezdődött az Eurovíziós Dalfesztivál döntője, de már botrányoktól hangos [2024-05-11] Nemcsak az izgatottság, a feszültség is érezhető Malmőben, ahol tüntetések kísérik a rendezvény döntőjét. |
| [2024-05-11] Festő, szobrász, író, illusztrátor, jelmeztervező |
| Jönnek a kínai [2024-05-10] A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából. |
| Jönnek a kínai-magyar filmek és szinergiák - együttműködési megállapodást írt alá Káel Csaba a kínai kollégájával [2024-05-10] A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából. |
| 28 év után újra fellép Császár Előd és az FLM [2024-05-10] A 90-es évek magyar tinibálványai, Császár Előd és Hoffer Dani a Budapest Park színpadán, a Take That koncertje előtt fogják énekelni, hogy |
| Ha Magyarország kilép az EU-ból, némi erőszak árán mi lehetünk a béke szigete [2024-05-10] Schilling Árpád hosszú idő után ismét Magyarországon rendezett színházi előadást: olyat, ami semmilyen másik művére sem hasonlít. A témája elvileg Magyarország kilépése lett volna az EU-ból, de valójában sokkal inkább a NER vágyott országát mutatja meg. Kritika. |
| Füttyszó és palesztinpárti tüntetés közepette jutott be az Eurovízió döntőjébe az izraeli versenyző [2024-05-10] Eden Golan előrejutását vegyesen fogadta a malmöi közönség: az ujjongás mellett kifütyülést is kapott az izraeli énekesnő. |
| Lesz újra Filmszemle Budapesten [2024-05-10] Jövő februárban ismét lesz saját filmfesztiválja Budapestnek, újraélesztik a nagy presztízsű és nagy múltú filmes eseményt - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. |
| Mentett kisállattal az élet: hatalmas felelősség és öröm is egyszerre [2024-05-10] Az örökbefogadás nemcsak a menhelyi állatok életét változtatja meg, hanem a jövendőbeli gazdikét is. Ennek azonban ára van: az örökbefogadás nem javasolható feltétel nélkül mindenkinek, hiszen alapos megfontolást igényel. Kinek és milyen helyzetben érdemes belevágnia? Milyen hibákat nem szabad elkövetni és mit kell előtte mindenképpen végiggondolni? És mit tehet, aki nem áll készen a végleges döntésre, mégis szeretne tenni az otthontalan állatokért? Gazdival és szakértővel is beszélgettünk. |
| [2024-05-09] A belga filmet a Cirko-Gejzír mozi harmincéves jubileumi eseménysorozatán mutatják be. Az ünnepi alkalomra ezen kívül különleges jegy- és bérletakciókkal, illetve inspiráló filmes programokkal is készülnek. |
| Magyar Nemzet: Már nem gyanúsítják a Nemzeti Színházban történt baleset ügyelőjét [2024-05-09] Az ügyészség megállapította, hogy |
| Peter Jackson új Gyűrűk Ura-filmen dolgozik, 2026-ban lehet a premier [2024-05-09] Andy Serkis, azaz Szméagol/Gollam is visszatér majd. |
| Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal [2024-05-09] A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során. |
| Beton.Hofi, roma divat és [2024-05-09] Közel háromezer program állt össze, ami a fesztivál 33 éves fennállása alatt rekordmennyiség. |
| Egyszer csak énekelni kezdett a Katona József Színház társulata a Mikszáth téren [2024-05-09] Nagy Ervinnel, Rezes Judittal, Pálmai Annával és a készülő, második Csinibaba Táncdalfesztivál több résztvevőjével adott meglepetéskoncertet a belvárosban a Katona József Színház. |
| [2024-05-09] |
| A Nap felé fordult a Platon Karataev [2024-05-09] Idén ősszel érkezik a Platon Karataev negyedik, Napkötöző című nagylemeze. Erről az első lemezelőzetes szám az album címadó dala, amelyhez egy 360°-os videó is készült. A lemez megjelenéséig a következő időszakban folyamatosan érkeznek majd a további klipes dalok. A zenekar május 16-án a Budapest Parkban játszik, |
| Tompos Kátya ritka daganatos betegségben szenved, csak külföldön tudják kezelni [2024-05-09] A népszerű színész két éve nem látható színházakban a betegsége miatt. Daganatát itthon nem tudják megfelelően kezelni, a költségek felemésztették anyagi kereteit, ezért most gyűjtést rendeznek neki. |
| Öt év börtönre és ostorozásra ítélték a Berlinalén nyertes, Cannes-ban is versenyző filmrendezőt [2024-05-09] Ötévi börtönbüntetésre ítélte |
| Öt év börtönre és ostorozásra ítélték a Berlinálén nyertes, Cannes-ban is versenyző filmrendezőt [2024-05-09] Ötévi börtönbüntetésre ítélte |
| Meghalt Steve Albini, az alternatív rock legendás alakja [2024-05-08] Az amerikai zenész-hangmérnök-producert stúdiójában érte a halál. |
| Drake vs Kendrick Lamar: gyerekes szájhősködésnek indult, most mellkason lőttek valakit a [2024-05-08] Az elmúlt évtized legnagyobb hip-hop-csatájának nevezik Drake, Kendrick Lamar és J. Cole |
| Hollywoodi sztárok is jönnek a budapesti Comic Conra [2024-05-08] Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont: május 18 |
| 24 óra alatt 15 városban koncertezett Frank Turner [2024-05-08] Frank Turner brit folk-punk előadó új világrekordot állított fel: 24 óra leforgása alatt összesen 15 koncertet adott, 15 különböző városban. Budapestre novemberben ér el. |
| Paul Lendvai: Döbbenet, hogy Orbán 14 éve szabadon rendelkezhet a magyarság sorsa felett [2024-05-08] A 94 éves író, újságíró legújabb könyve három hónapja vezeti az osztrák népszerűségi listát. Az 1957 óta Bécsben élő Paul Lendvai a HVG-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy mit jelent magyarnak lenni Ausztriában az Orbán-korszakban. |
| Korda György Aréna-bulival és új albummal ünnepli 85. születésnapját [2024-05-08] Fiatalság & Bolondság Születésnapi Koncertshow címmel a Papp László Sportarénában lép fel Korda György és persze Balázs Klári május 11-én. |
| [2024-05-08] Nyolcvan éves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István. |
| Udvaros Dorottya a Nemzetiből való távozásáról: Bonyolult a helyzet [2024-05-07] A színésznő egy rövid interjúban beszélt arról, lelkileg hogyan éli meg azt, hogy 22 után távoznia kell a Nemzeti Színházból. |
| Azahriah és Beton.Hofi is Artisjus-díjas [2024-05-07] Tabár István alkotói életműdíjat kapott, az év könnyűzenei szövegírója Beton.Hofi lett, elismerést vehetett át mások mellett Azahriah és Pogány Induló a zenei Artisjus-díjak átadásán. A komolyzenében posztumusz Eötvös Pétert is díjazták. |
| Hugh Grant majdnem meghalt a Négy esküvő és egy temetés forgatásán [2024-05-07] A 30 éve bemutatott film rendezője árulta el, mennyire necces volt a nyitójelenet felvétele. |
| Egykor az egész ország rajongott a füttyéért, most ő aggódik a következő nemzedék hallásáért [2024-05-07] A hangember - ha nem lenne negatív felhangja ennek a kifejezésnek, tökéletesen le lehetne írni vele Hacki Tamást, aki a 60-as, 70-es években sajátos fütyülésével kápráztatta el a világot, később tudósként a hang természetét tanulmányozta, orvosként pedig a hangképző- és hallásbetegségben szenvedőket gyógyította. Úgy véli, sürgősen lépni kell, mert súlyos halláskárosult lehet pár év múlva a fél ország. Interjú. |
| Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált [2024-05-07]Az érdeklődők akár az egész hétvégét a képregényeknek szentelhetik, hiszen már péntektől lesznek programok városszerte. |
| [2024-05-06] Júniusban mutatják be a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel életén alapuló drámát, amelyet részben maga az alkotmányjogász ír. Szerzőtársai, Szenteczki Zita és Bíró Bence versenyt futnak az idővel, hogy a darab elkészültében Karsai minél tovább részt tudjon vállalni. Az Egy tökéletes nap nemcsak a fizikai leépülés tragédiája lesz, de megmutatja majd azt is, honnan lehet a legrosszabb pillanatokban is erőt meríteni. |
| Elveszettnek hitt Caravaggio-képet állítanak ki a Pradóban [2024-05-06] Sokáig egy spanyol festőnek tulajdonították a festményt, amelyet most a restaurálás után a múzeum látogatói is megcsodálhatnak. |
| Szász Júlia: Reggelig fogok táncolni, ha százszázalékosan gyógyultnak nyilvánítanak [2024-05-06] A Nemzetiben megsérült színésznő még gyógyul, de azt biztosan tudja, hogy nem szeretne annyit és úgy dolgozni, mint korábban. |
| Kijött az Azahriah-film első előzetese [2024-05-06] A Mi vagyunk Azahriah novemberben kerül a mozikba. |
| Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten [2024-05-06]Ízelítő a koreai kultúra sokszínűségéből. |
| Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András [2024-05-06]A Fonogram-díjakat - az életműdíjak kivételével - múlt szombaton adták át a budapesti Barabás Villában. |
| Új plakátokat terveztek régi magyar filmekhez [2024-05-06]A kiválasztott filmekhez mintegy 50 filmplakát készült el. |
| Staub Viktória: Ha valamit akarok, attól senki nem fog eltántorítani [2024-05-05] Kik azok a huszonéves színésznők, akik az utóbbi években észrevetették magukat filmekben, sorozatokban, és már nem kell sok hozzá, hogy széles körben is ismertté váljanak? Interjúsorozatunkban az új színésznő-generációt vonultatjuk fel. Most Staub Viktória mutatkozik be, aki Kulka János oldalán tündökölt a mozivásznon, és szerepelt az utóbbi idők két legkirályabb magyar tévésorozatában is. |
| Meghalt Bernard Hill, A Gyűrűk Ura Théoden királya [2024-05-05] A brit színész 79 éves volt. |
| Szerelem nélkül még meglehet valahogy az ember, de KISZ-tagság nélkül? [2024-05-05] Elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány |
| 1,6 millió ember gyűlt össze Madonna ingyenes riói koncertjére [2024-05-05] Azahriah-t megszégyenítő számok. |
| Hetven év után újra színpadra viszi a Fra Diavolot Szinetár Miklós [2024-05-05]A kalandos életű gerillavezérről számos legenda született, ezek közül a legnépszerűbb adaptáció Daniel Auber operája lett. |