Nem tudni, miért tette
Bemászott a repülő hajtóművébe és meghalt egy utas Salt Lake City repülőterén
A felszálláshoz készülő repülőgép motorjai már működtek, és jégmentesítést végezték, amikor az áldozatot megtalálták.
2024.01.03 14:32MTIEgy felszálláshoz készülő utasszállító repülőgép hajtóművébe mászva halt meg egy utas Salt Lake City nemzetközi repülőterén - közölte rendőrség helyi idő szerint kedden.
A hatósági vizsgálat eddigi megállapítása szerint az utas, aki Denverbe szóló érvényes jeggyel rendelkezett, még hétfőn a terminál egyik vészkijáratán keresztül hagyta el az épületet, majd a repülőtér aszfaltjára érve a légbeszívó nyílásnál bemászott egy utasokkal teli gép nagyméretű hajtóművébe.
A felszálláshoz készülő repülőgép motorjai már működtek, és jégmentesítést végezték, amikor az áldozatot megtalálták, a pilóták gyorsan leállították a motorokat.
A 30 éves férfit a hatóságok már eszméletlenül találták, amikor kihúzták a hajtóműből, megkísérelték az újraélesztést, de az nem járt sikerrel.
Az eset körülményeire és az utas halálára vonatkozó vizsgálat tart, és kiterjed a toxikológiai elemzésre is.
A repülőtéri hatóságokat egy a terminál épületében működő üzlet vezetője értesítette, aki látta, amikor az utas a vészkijáraton keresztül a kifutópályára jutott. A kiérkező biztonsági személyzet a férfi személyes tárgyait, cipőjét és ruháit az aszfalton találták.
Az eset miatt az érintett repülőgép indulását elhalasztották, de Salt Lake City forgalmas nemzetközi repülőterének forgalmát nem akasztotta meg a tragikus incidens Újév napján.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06