Társadalom
Görögország legalizálta az azonos neműek házasságát
Elsőként az ortodox keresztény országok között.
2024.02.16 09:18MTIA görög parlament megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tévő jogszabályt, elsőként az ortodox keresztény országok között.
A 300 tagú parlamentben 176 képviselő szavazott Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök jobbközép kormányának előterjesztésére 76 ellenében két tartózkodás és 46 távollévő honatya mellett. Bár az Új Demokrácia (ND) kormánypárt több képviselője is a törvényjavaslat ellen szavazott vagy tartózkodott, azt a baloldali ellenzék segítségével meg tudták szavazni.
Antonisz Szamarasz volt miniszterelnök, aki az ND konzervatív szárnyának tagja, a szavazás előtt kijelentette: "természetesen ellene fogok szavazni. Azonos neműek házassága (...) nem emberi jog és nem nemzetközi kötelezettség országunk számára". "A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy mindkét nemből legyenek szüleik" - tette hozzá.
A Görög Megoldás nevű jobboldali parlamenti párt keresztényellenesnek nevezte a törvényt, amely szerinte sérti a nemzeti érdekeket.
A legfrissebb közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a görögök megosztottak a kérdésben. Míg az országban nagy befolyással rendelkező ortodox egyház hevesen ellenzi a jogszabályt, addig a helyi LMBTQ-közösség szerint az nem megy elég messzire.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06