Orbán Viktor: Az Európai Bizottság egyszerűen hazudik Ukrajna ügyében

Emmanuel, Macron, ORBÁN, Viktor, Párizs, 2023.12.07., Elysée, Palota,
Párizs, 2023. december 7. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Emmanuel Macron francia elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt párizsi munkavacsorájuk előtt az Elysée Palotában 2023. december 7-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Először is, mert nem állnak készen a tárgyalásra. Másrészt mi, európaiak sem állunk készen arra, hogy teljes jogú tagként fogadjuk el őket. Az Európai Bizottság jelentése, amely szerint hét feltételből négy már teljesült, egyszerűen hazugság - minderről Orbán Viktor kormányfő beszélt a Le Point című lapnak adott interjújában Ukrajna esetleges uniós csatlakozásáról. Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa - tette hozzá. 
Vágólapra másolva!

„Nem járulok hozzá olyan döntéshez, ami rossz Magyarországnak. Az a felfogásom Európáról, hogy amíg nem ért egyet mindenki, addig nincs döntés. Ukrajna nehéz helyzetben van az orosz invázió miatt, ezért úgy döntöttünk, támogatjuk. Egyetértek azzal, hogy az Európai Tanács pozitív jelzéseket küldjön Ukrajnának, ám vannak egészen másfajta jelzések, mint például az uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdése. Azt nem szabad megtennünk" – mondta Orbán Viktor a Le Point francia portálnak adott exkluzív nagyinterjújában. Hozzátette, technikailag nem is vétóról van szó.

Az interjút készítő újságíró szerint Európában most minden szem Orbán Viktorra szegeződik, így rögtön feltette a kérdést: miért ellenzi az ukránok lehetséges csatlakozását?

- felelte Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Ez miért jó Franciaországnak? Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

"Ezt itt elfogadják?"

Hangsúlyozta, nem tudja, a francia közvélemény foglalkozik-e azzal, gazdaságilag mit jelentene Ukrajna csatlakozása, mert Franciaországnak például évente 3,5 milliárd euróval többet kellene befizetnie a közös költségvetésbe. „Ezt itt elfogadják?" – kérdezett vissza a miniszterelnök, aki úgy véli,

Megjegyezte, nem történt meg az az előkészítő munka, amivel Ukrajna hozzátehetne az Európai Unióhoz, így jobb, ha most el sem kezdenek tárgyalni az ügyben, és nem követik el ugyanazokat a hibákat az EU vezetői, amit Törökországgal.

Azt javaslom, kössük stratégiai megállapodást az ukránokkal, beleérve a mezőgazdaságot, a különböző vámokat vagy a biztonságot. Amellett vagyok, hogy növeljük az együttműködés szintjét, de ez nem jelent tagságot. Ha Ukrajnát közelebb hozzuk Európához, néhány év múlva meglátjuk. Erről szeretném meggyőzni Macron elnököt – jelentette ki Orbán Viktor, aki kíváncsi volt arra, mi Macron oka, hogy ezt az irányt támogatja, miért jó Franciaországnak, ha a csatlakozásról tárgyalnak, amit Magyarországon a lakosság jelentős része határozottan ellenez.

Nem vita tárgya

Az interjúban szóba került az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzete, amiről a kormányfő azt mondta,

Ukrajnának tisztelnie kell a jogokat, nem azért, mert csatlakozni szeretnének az EU-hoz, hanem azért, hogy fenntartsák a kapcsolatot Európával. „Ha nem tisztelik, előbb utóbb lassítanunk kell az együttműködésen" – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország mindig kész jó megállapodásokat kötni, de helyesen kell osztályozni a kérdéseket, ő például három kategóriába sorolja őket: történelmi, stratégiai, taktikai. Az ukrán csatlakozás kérdése szerinte történelmi, és 40 éves politikai tapasztalata megtanította arra, hogy teljes káoszt kockáztatnak, ha történelmi kérdésekben rosszul döntenek.

- árulta el.

Racionális viszonyulás Oroszországhoz

Az interjúban újra elmondta, meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt, ezért csak akkor vétózik az Oroszországgal szembeni szankciókról, ha azok Magyarország alapvető érdekeit sértik, mint például az energia területén.

A Vlagyimir Putyinnal történt pekingi kézfogásról azt mondta, Oroszország egészen más típusú civilizáció, mint az európai országok, ezért irreális azt várni, hogy úgy működjön. „A fontos kérdés, hogy a nézeteltéréseink okot adnak-e arra, hogy ne működjünk együtt? Az én válaszom: nem" – mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint ezen logikát követve el kellene utasítani világ kétharmadával való együttműködést, mert másképp működnek azok az országok, mint az európaiak.

Támogatom a racionális megbeszéléseket arról, hogyan viszonyuljunk Oroszországhoz. Ebben a témában természetesen vannak nézeteltérések a tagállamok között, egyesek szerint az EU racionálisan döntött, mások szerint Ukrajna katonai, pénzügyi és politikai összeomlását fogja eredményezni – mondta a miniszterelnök, aki szerint létre kell hozni egy B-tervet és új stratégiát megvalósítani. Hozzátette, sokig élt olyan világban, amiben a tömbök logikája szerint szerveződött a Nyugat és a Szovjetunió politikai és gazdasági kérdésekben, ő pedig nem szeretné, ha ismét olyan együttműködések köttetnének, amelyekben a világ többi részét ellenségként tekintik.

A jogállamiságot politikai eszközként használják Magyarország ellen

A migrációval kapcsolatban megjegyezte, ha a franciák úgy gondolják, a migránsok beengedése jó döntés, tegyék meg, de ne kényszerítsenek másokat is erre, mert a magyarok szerint ez túl kockázatos döntés, ugyanis nincs garancia arra, hogy a kultúrák keveredésével jobbat érünk el a hagyományos társadalmaknál.

Magyarország továbbra sem fogadja el, hogy migránsokat kényszerítsenek ránk Forrás: AFP/Alessandro Serrano

Orbán Viktor kiemelte,

Hozzátette: az Európai Unió Alapszerződése nem tartalmazza a jogállamiság definícióját. Közös értelmezésre lenne szükség, de ehelyett politikai eszközzé vált azok kezében, akik centralizált Európai Uniót akarnak, és ezt az eszközt most felhasználják Magyarország ellen.

A migrációval kapcsolatban a miniszterelnök megjegyezte, ha egyszer beengedik a migránsokat, és nem tudják őket visszaküldeni, akkor nem fognak úgy viselkedni, ahogyan azt az európai értelmiség szeretné. A magyar kerítést érintő kritikákról megjegyezte, nem könnyű 3-400 kilométeres szakaszon minden támadást kivédeni, ez egy állandó küzdelmet jelent a szervezett csoportokkal szemben.

- jelentette ki. Hozzátette, több mint 2 milliárd eurót költött Magyarország határvédelemre, katonákat alkalmaz, kerítést épített, mégsem támogatja az Európai Unió.