Terrorizmus
Terrorcselekménynek minősítették az ausztráliai templomi késelést
A fiú négy embert sebesített meg késsel, köztük a papot is.
2024.04.16 08:05MTITerrorcselekménynek minősítette az ausztrál rendőrség kedden azt a késes támadást, amelyet előző nap követtek el egy sydney-i asszír keresztény templomban, és bejelentették a feltételezett elkövető, egy 16 éves fiú őrizetbe vételét is.
A fiú négy embert sebesített meg késsel, köztük a papot a nagyváros nyugati részén található templomban. A sebesültek egyike sincs életveszélyben. Harminc embert az ijedtség miatt kellett kezelni.
Karen Webb, Új-Dél-Wales állam rendőrfőnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a történteket a vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik. Hozzátette, nem látják szükségét, hogy növeljék a terrorkészültség szintjét az országban.
Elmondta azt is, hogy a tettes már nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, de terroristagyanúsként nem tartották nyilván. A vizsgálat szerint egyedül cselekedett, nem volt bűntársa - emelte ki Webb, hozzátéve, hogy az elkövető is megsebesült.
Közölték azt is, hogy a helyszínen a rendőrségnek kellett visszatartania egy több száz fős tömeget, hogy ne támadja meg a gyanúsítottat.
Sydney-ben két nap alatt ez volt a második késes támadás. Szombaton egy bevásárlóközpontban hat embert öltek meg, 12-en pedig megsebesültek. Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök ezzel kapcsolatban kedden bejelentette, hogy felajánlották az ausztrál állampolgárságot annak a francia férfinak, aki segített feltartóztatni a pszichés betegségben szenvedő, 40 éves tettest. Damien Guerot már korábban benyújtotta állandó tartózkodási kérelmét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06