Váratlan helyről kapott pofont a pécsi polgármester

2024.04.17. 12:30
Mellár Tamás, a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE) volt elnöke is nekiment a keddi közgyűlésen Pécs polgármesterének. Péterffy Attila egykori támogatója szerint a városvezetés több ígéretét sem tartotta be, emiatt a helyiek és a civil szervezetek is elégedetlenek, amit szintén figyelmen kívül hagynak.

Közgyűlést tartottak kedden a pécsi Polgármesteri Hivatalban, ahol Mellár Tamás, a Mindenki Pécsért Egyesület volt elnöke is nekiment a városvezetésnek. Péterffy Attila egykori támogatója az elégedetlen civilek véleményét tolmácsolta – írja a Baranya vármegyei hírportál. 

Mellár Tamás szerint az elmúlt hetekben civil szervezetek és a helyi polgárok is panaszkodtak neki arról, hogy mennyire elégedetlenek a pécsi civil koncepció megvalósításával.  

„A 2021-ben elfogadott civil koncepcióval hamar problémák adódtak, ezért 26 civil szervezet levélben kérte egy civil fórum összehívását 2022-ben, a gyűlésen sok-sok ígéretek kaptak, például azt, hogy munkacsoportokat hoznak létre, de ez ügyben nem történt semmi” – fejtette ki Mellár Tamás a keddi közgyűlésen.

A baloldali politikus hozzátette, hogy a pécsi városvezetés végül több ígéretét sem teljesítette. Mellár Tamás példaként említette a civil adatbázis és portál létrehozását és a Civilek Napját is. Az önkormányzati sajtóban egy civil rovatot is ígértek, ami szintén nem jött létre. A szervezetek panaszai szerint nem tekintik őket partnernek, és nem veszik komolyan őket, ráadásul a civilekkel való koordinációt is kiszervezték egy közvetítő szervezetnek. 

Félmillió forintot fizetnek a városháza civil tanácsnokának

Kővári János, az ÖPE–KDNP frakcióvezetője az elmondottak alapján kérdésesnek látja, hogy miért fizetnek havonta bruttó félmillió forintot a civil tanácsnoknak kinevezett Kunszt Mártának, a Demokratikus Koalíció politikusának. 

Zag Gábor, a civil területért felelős alpolgármester cáfolta Kővári János állításait, hozzátéve, hogy tartja a kapcsolatot a civilekkel, emellett 104 szervezetet készülnek támogatni.

A lap szerint Péterffy Attila pécsi polgármester érdemben nem válaszolt a felvetésekre, de kijelentette, hogy „elindult a kampány, és most figyeljük a nem valódi érveket”. Hozzátette, hogy Mellár Tamás „hirtelen meghallotta a civilek hangját”. 

A 2019-es önkormányzati választáson az MPE jelöltjei – a polgármesteri cím elnyerése mellett – 16 egyéni és egy listás mandátumot szereztek meg, a Fidesz–KDNP–ÖPE két egyéni és öt listás, az LMP egy listás mandátumhoz jutott.  

Mint írtuk, a 2019-es pécsi önkormányzati választáson Péterffy Attila polgármester az MPE jelöltjeként több mint 12 százalékponttal vezetett Vári Attila, a Fidesz–KDNP–ÖPE jelöltje előtt. 

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

Ahogy az Index beszámolt róla, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Péterffy Attila, Pécs polgármestere és Ruzsa Csaba alpolgármester ellen, mert utóbbi 18 hónapon át egy cégtől is fizetést vett fel, amit törvény tilt.

Péterffy Attila legfontosabb munkatársa, Ruzsa Csaba alpolgármester a helyi lap szerint törvénytelenül vehetett fel nagyságrendileg 40 millió forintnyi közpénzt. Az információt a pécsi Tiszta Kezek Frakció hozta nyilvánosságra, akik állítják, Ruzsa egy cégtől is fizetést vett fel 18 hónapon keresztül, holott ezt esetében törvény tiltja. 

A FRAKCIÓ AZT KÖVETELI TŐLE, HOGY FIZESSE VISSZA AZ ÖSSZEGET. 

Mivel a polgármester elismerte, hogy tudott Ruzsa céges megbízásáról, úgy fizette ki neki a közpénzt, ezért a Tiszta Kezek szerint ezzel bűncselekményt követett el.