Ezt nem akarta hallani a kormány: a forintárfolyam lehet a felelős az üzemanyagárakért

benzin6
2024.04.25. 15:12
A kormány szerint a magyar üzemanyagárak jóval magasabbak a régiós átlagnál. A kormánnyal ellentétes narratíva szerint az árakkal az a baj Magyarországon, hogy extrém magasan adóztatják az üzemanyagokat. Most kiderült, hogy ebben a formában egyik sem igaz. Egyrészt nem mindegy, mely országokat számítjuk bele a régióba, másrészt az adóteher szinte pontosan megegyezik a régiós átlaggal. Így pedig csak a forintra lehet mutogatni.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán bejelentést tett az üzemanyagárakkal kapcsolatban. A tárcavezető közölte: az áraknak vissza kell térniük a régiós átlaghoz, erre két hetet adnak a kereskedőnek, ha ez nem történik meg, akkor beavatkoznak. 

Az objektív módon meghatározott régiós árakat a Központi Statisztikai Hivatal minden pénteken közzéteszi. Az első adatsort múlt péntek publikálták.

Senkinek nincs igaza

Most a Portfolio részletesen megvizsgálta a kérdést. A lap megjegyzi, hogy amennyiben csak a szomszédos országok árait vesszük figyelembe, úgy a benzin esetében 8 forinttal drágább a hazai üzemanyag, míg a dízelnél ennél valamivel nagyobb, 10 forintos a különbség. (Előbbi esetén a negyedik, míg a dízelnél a harmadik helyen végzett Magyarország, ha az alábbi országokkal hasonlítják össze az árakat: Szlovákia, Szerbia, Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Románia.)

Ezzel szemben, ha a KSH által figyelembe vett országok árait vesszük alapul, akkor elmondható: a régiós átlagárnál 22 forinttal drágább a magyar benzin, míg a dízel esetében 25 forintos a felár. De a gazdasági portál még ennél is érdekesebb megállapítást tett. Ugyanis szerintük összességében

A MAGYAR ÜZEMANYAGOKON AZ ADÓTEHER NEM MONDHATÓ magasnak.

Az EKR-díjjal és a kiskeradóval korrigált adószint mértéke (az Európai Bizottság adataira támaszkodó KSH-statisztikában nem számolnak ezekkel) a Magyar Ásványolaj Szövetség adatforrása alapján 49,1 százalékos, ami szinte pontosan megegyezik a régiós átlaggal. A dízelnél kedvezőtlenebb a helyzet: ott a 47,2 százalékos magyar szint áll az átlagos 45,2 százalékkal szemben. Ahogy azt már megírtuk, a magyar üzemanyagárakat összességében három tényező határozza meg:

  • a forintárfolyam alakulása (ebben az esetben a dollárral szemben),
  • az olaj világpiaci ára,
  • illetve a profittartalom mértéke.

Utóbbi kettő az egész régióban nagyjából egységesen gyakorol hatást. Így a Portolio is arra következtetésre jutott, hogy a devizapiacon kialakult kedvezőtlen helyzet okoz nagyobb eltérést az árakban:

idén eddig összesen 6,3 százalékkal gyengült a forint a dollárral szemben, a környező országok devizáinak átlagos gyengülése 3,2 százalék volt.

Végezetül fontos összegezni is az eseményeket: az üzemanyagárakról már régóta vita folyik a közéletben.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)