szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kampányban központi téma volt az orosz fenyegetés, egy ponton mindkét jelölt bevallotta, hogy tart otthon élelmiszer-készleteket szükség esetére.

A litvániai elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulójából a hivatalban lévő államfő, Gitanas Nauseda (nyitóképünkön) és a miniszterelnök, Ingrida Simonyte jutott be a második fordulóba – közölte a balti ország központi választási bizottsága hétfő reggel.

Eszerint Nauseda a szavazatok 44,19 százalékát, míg Simonyte a voksok 19,78 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen a szavazatok 12,37 százalékával Ignas Vegele független jelölt végzett, míg a negyedik helyre 9,27 százalékkal Remigijus Zemaitaitis volt parlamenti képviselő került.

Az urnazárást követően Nauseda arról beszélt, hogy a jövőben is arra fogja buzdítani országa nyugati szövetségeseit, hogy támogassák még jobban Ukrajnát.

“Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megmondta, hogy nem a segítő szándék kinyilatkoztatására van szüksége, mert az semmit nem ér a harctéren. Légvédelmi eszközökre van szüksége. Amíg Ukrajnának nincs légvédelme, addig sebezhető marad” – fogalmazott a hivatalban lévő elnök.

Az ELTA/Baltijos Tyrimai által készített közvélemény-kutatás szerint a litvánok mintegy fele lehetségesnek vagy nagyon valószínűnek tartja, hogy Oroszország megtámadja Litvániát. A kampányban mindkettő, a második fordulóba jutott jelölt azt mondta, tart otthon élelmiszerkészleteket szükség esetére.

Emellett mindketten támogatják azt is, hogy Litvánia az idénre tervezett 2,75 százalékról bruttó hazai terméke (GDP) 3 százalékára emelje védelmi kiadásait. A mindössze 2,8 millió lakosú Litvánia közvetlenül határos az Oroszországhoz tartozó exklávéval, Kalinyingráddal.

Mivel az első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a leadott szavazatok több mint 50 százalékát, az új államfő személyéről két hét múlva, a május 26-i második fordulóban döntenek a szavazók.

Az elnökválasztáson nyolc jelölt indult az államfői tisztség megszerzéséért. Litvánia államfőjét közvetlen, titkos szavazással választják meg öt évre. A jelölteknek a litván állampolgárság mellett minimum 40 évesnek kell lenniük, és a választás előtti legalább három évben az országban kell élniük.

A litván rendszerben az államfőnek végrehajtó szerepe is van. Ő a fegyveres erők főparancsnoka, ő vezeti az ország legfelső védelmi és nemzetbiztonsági testületét, és képviseli országát az EU- és NATO-csúcstalálkozókon. A kormánnyal közösen alakítja az ország kül- és biztonságpolitikáját, törvényeket vétózhat meg, és beleszólása van Litvánia legfőbb köztisztviselőinek kinevezésébe, mint például a bírák, a legfőbb ügyész és a jegybankelnök.

Nauseda és Simonyte küzdött meg egymással a legutóbbi elnökválasztás második fordulójában is; akkor az első fordulót a mostani miniszterelnök nyerte, de a második fordulóban Nauseda kapta a voksok mintegy 66 százalékát.