szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A háttérben Vajdai és a Trafó díszletezői közötti konfliktus sejlik fel.

Nem a TÁP Színház előadásai, hanem a Vajdai Vilmos által rendezett előadások kerültek ki a Trafó programjából. A Trafó mint befogadó színház még április 15-én függesztette fel az együttműködést a rendezővel, a TÁP Színház vezetőjével.

Mivel korábban arról szóltak a hírek, hogy a TÁP Színház előadásait „tiltotta ki” az intézmény, a Trafó most a Facebookon egyértelműsítette, hogy nem a társulattal, hanem annak vezetőjével-rendezőjével van gondjuk.

A bejegyzésben az ügy hátterét is körülírják. Eszerint Vajdai „a Trafó munkatársaival alkalmazott kommunikációs stílusa” váltotta ki a meglehetősen drasztikus lépést, erre egyébként már korábban is volt példa, egyszer már felfüggesztették a munkakapcsolatot pár évadra.

Vajdai is hosszasan leírta az álláspontját. Szerinte az egész ügy ott kezdődött, „amikor a Rokonok próbafolyamatának elején az egyik díszítő meglehetősen indulatosan felszólította a Carson Coma (játszottak az előadásban) egyik tagját, hogy vigye ki a biciklijét. Azt a biciklit, amit mi kértünk, hogy hozza be a darabhoz. Miután mondtam neki, hogy ez a kellékekhez tartozik, tehát játszik a darabban, tovább folytatta, hogy őt nem érdekli, ide nem lehet behozni biciklit”.

Ugyanezzel a díszítő munkatárssal már korábban – a Vajdai által „biciklis incidensnek” nevezett ügy előtt – is volt problémájuk.

Vajdai azt állítja, „ritkán vagyok már indulatos”, de most nagyon felhúzta magát, és indulatosan reagált, sőt, kiabált.

„Ezt sajnálom, de utána kerestem a lehetőséget, hogy az indulatomért elnézést kérjek tőle, nem találtam. Most itt megteszem: Elnézést kérek!” – írja.

Azt írja, hogy „a későbbiekben, a főpróba hetében előre megmondták, és be is tartották a díszítők, hogy ne számítsunk részükről jóindulatra”.

„Mi az ő szemükben nem izgalmas előadásokat hozunk oda, hanem sok kellemetlen munkát, amiben nekik nincs kedvük részt venni” – jegyzi meg a Trafó díszítőiről, sőt azt is hozzáteszi, sok más társulattól és embertől hallott „igen negatív visszhangot a trafós műszakkal való együttműködésről”.

„Én 38 éve dolgozom a Katona József Színházban. Leginkább játszom, de rendeztem is, és volt közös Katona–TÁP-produkció is. Ez alatt az idő alatt egyetlen hasonlóan végződő vagy helyrehozhatatlan súrlódás nem volt közöttem és a műszak bármely tagja között. Nyilvánvalóan azért is, mert ők ugyanúgy a magukénak érzik, mint a színészek, a rendezők vagy az egyéb munkatársak, akik részt vesznek, vettek egy-egy produkció létrehozásában” – jegyzi meg.

A Trafó a FESZ és a Színházi Dolgozók Szakszervezetével együttműködésben egyébként „egy fórum szervezésébe kezd, mely egy szerződésekbe foglalható code of conduct (magatartási kódex) megfogalmazását tekinti prioritásának”.