MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről [2024-05-10]

Most pedig, 15 évvel később 18 megállapodást írhattak alá, és új terveket, új célokat is meghatároztak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elréte a Földet az elmúlt 20 év legdurvább napvihara [2024-05-10]

A világ minden táján izgatottan figyelik az elmúlt napokban történt napkitörések nyomán keletkező szelet, amely hamarabb érte el bolygónkat, mint ahogy azt előzetesen várták. A hírt az idokep.hu közölte, hozzátéve: a Föld mágneses terében okozott zavar értékét mérő Kp-index az igen ritka, 8-as erősséget is elérte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban [2024-05-10]

Az éves maginfláció 0,3 százalékponttal csökkent, ezen belül az iparcikkek támogatták a dezinflációt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében [2024-05-10]

Egy 10 éves kisfiúra szerdán, az egyik szünetben támadt rá négy, 10 és 12 év közötti lány iskolatársa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Duke Ellington, a jazzlegenda, aki segített megdönteni a Szovjetuniót [2024-05-10]

Amerika rendkívül ügyesen használta fegyverként a kultúrát a hidegháború alatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Molnár Piroska elárulta, miért nem tudta felhívni Vidnyánszky Attila a Nemzet Színészének választott Kulka Jánost [2024-05-10]

Azt is elmondta, mit gondol Udvaros Dorottya távozásáról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kenőpénzt ajánlottak az SZBU tisztjének, nyolc év börtönt kaphatnak [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átadták a Batthyány Lajos Nádor díjat [2024-05-10]

A díjjal azokat tüntetik ki, akik az előző évben kimagasló szakmai tevékenységet végeztek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Könnygázt vetett be a rendőrség az arizonai egyetemnél [2024-05-10]

Több városban felszámolta a rendőrség a palesztinpárti egyetemi tiltakozótáborokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kylian Mbappé bejelentette, amit már minden futballszerető sejtett [2024-05-10]

A francia klasszis a közösségi oldalán üzent a BL-búcsú után.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Búcsúzunk [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Óbuda fideszes jelöltje is felszólalt Hagyó Miklós volt kabinetfőnökének indulása ellen [2024-05-10]

Bús Balázs nyílt levelet írt az LMP társelnökének.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy magyar játékos csaknem 60 millió forintot szakított az Eurojackpoton [2024-05-10]

Rámosolygott a szerencse.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bajnoki címet ünnepeltek a Megyeri úton, győzelmet nem [2024-05-10]

Hat nappal a 7
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kylian Mbappé bejelentette, hogy elhagyja a Paris Saint-Germaint [2024-05-10]

A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain csatára, Kylian Mbappé hivatalosan is megerősítette, amit már mindenki tudott, hogy elhagyja a párizsi klubot.  (Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images) Kylian Mbappé egy videóban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Paris Saint-Germain csapatától, miután lejár a szerződése és nem szeretné meghosszabbítani azt. A 25 éves...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hivatalos: Kylian Mbappé otthagyja a PSG-t [2024-05-10]

A csatár nem közölte, hol folytatja pályafutását, de a spanyol sajtó néhány hónapja már tényként kezeli, hogy a Real Madrid és Mbappé megállapodott egymással. Kylian Mbappé pénteken bejelentette, hogy távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától. A világbajnok, illetve vb-ezüstérmes támadó az X-oldalán búcsúzott el a klubtól, a szurkolóktól. Nem közölte, hol folytatja pályafutását, csak annyit jegyzet...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrajna nyár elején megkaphatja az első F-16-os vadászgépeket [2024-05-10]

Több ukrán pilóta is befejezte a kiképzést. Épp időben, mert Oroszország újból megpróbálja áttörni az ukrán védelmet Harkivnál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába fellebbezett, Steve Bannon hamarosan börtönbe kerülhet [2024-05-10]

Persze kérhet újabb felülvizsgálatot Donald Trump egykori vezető stratégája.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter az ózdi Hétes-telepre is ellátogatott - fotók [2024-05-10]

A Tiszta párt frontembere borsodi körútján ejtette útba a hányatott sorsú romatelepet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elköltözik az Ó utcából az Európai Rendőrakadémia: már az új épület is megvan [2024-05-10]

Az Üllői úton lévő BIF Tower épületébe költözik a CEPOL, vagyis az Európai Rendőrakadémia.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vasúti járműgyártásban is lesz együttműködés a kínaiakkal [2024-05-10]

Mozdonyok és tehervagonok beszerzéséről és magyarországi gyártásáról állapodott meg egy magyar és két kínai cég.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hivatalos: Kylian Mbappé otthagyja a PSG-t [2024-05-10]

A csatár nem közölte, hol folytatja pályafutását, de a spanyol sajtó néhány hónapja már tényként kezeli, hogy a Real Madrid és Mbappé megállapodott egymással.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról [2024-05-10]

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb balhé: a héten már harmadszor riasztották a rendőröket Drake luxusvillájához [2024-05-10]

A héten már harmadszor vonult ki a rendőrség a kanadai rapper torontói villájához. Úgy tűnik, ismét egy hívatlan vendéggel gyűlt meg a baja a világsztár biztonsági embereinek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Oszter Sándor özvegye megszólalt az állapotáról, miután váratlanul rosszul lett a balatoni villában: nem jó híreket közöltek vele az orvosok [2024-05-10]

A váratlan rosszulléte után még több hétig pihennie kell Oszter Sándor özvegyének, aki elárulta, milyen állapotban van most.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, miért mértek a vártnál magasabb inflációt áprilisban: a szakértő elárulta [2024-05-10]

Tóth Levente, a Bank360 vezető elemzője elárulta, mi lesz a szolgáltatások áraival, és azt is, miért mértek a vártnál magasabb inflációt áprilisban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabi végre elárulta, mikor szeretett bele Papp Máté Bencébe [2024-05-10]

Váratlan vallomást tett közzé az Instagramon Tóth Gabi: péntek este elárulta, mikor szeretett bele a jelenlegi párjába, Papp Máté Bencébe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Döbbenet! Megsemmisült az ukrán fronton az orosz tank, ami az 56-os magyar forradalomban is részt vett [2024-05-10]

Egy olyan orosz tank semmisült meg Ukrajnában, amely még az 1956-os magyar forradalomban is részt vett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A levegő is megfagyott Ördög Nóra drámai bejelentésétől: ez mindent megváltoztat [2024-05-10]

Ördög Nóra bejelentése után lehervadt a mosoly a Next Top Model Hungary modelljeinek az arcáról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Spiegel: Orbán zaklatja a külföldi cégeket [2024-05-10]

Az Európai Parlament tagjai úgy látják, hogy a magyar kormány intézkedései a külföldi cégek kiszorítását szolgálják, megsértve az uniós jogot. Levelet küldtek Ursula von der Leyennek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Másfélmillió szál hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán [2024-05-10]

A költségvetési hiányt okozó hamisítást nyomozók és bevetési pénzügyőrök közösen leplezték le.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás [2024-05-10]

A bűncselekmények leplezése érdekében a valótlan számlák ellenértékét a szervezet szolgáltatását igénybe vevő vállalkozások a beszámlázó cégek bankszámláira utalták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata [2024-05-10]

A 2007-ben alapított, kolozsvári székhelyű East Grain SRL fő tevékenysége a gabonával és az olajos magvakkal folytatott kereskedelem.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar [2024-05-10]

Ha sötét lenne, gyönyörű sarki fényt láthatnánk ezekben a percekben. 2005 óta nem volt ilyen erős vihar.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyilvános vitát szervez a köztévé az EP-lista vezetők között [2024-05-10]

A DK-hoz már meg is érkezett a hivatalos felkérés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, mennyi alvásra, ülésre és állásra van szükségünk, ha sokáig akarunk élni [2024-05-10]

A napirendünk persze a legtöbbször nem teszi ezt lehetővé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megsemmisült egy orosz tank Ukrajnában, amely az [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több százan rohamozták meg a Tesla Berlin melletti gyárát, összecsaptak a rendőrökkel [2024-05-10]

Többen megsérültek, köztük három rendőr is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Duke Ellington, a jazz legenda, aki segített megdönteni a Szovjetuniót [2024-05-10]

Amerika rendkívül ügyesen használta fegyverként a kultúrát a hidegháború alatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabi elárulta, pontosan mikor szeretett bele Papp Máté Bencébe [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megvan a 158.! Lévai Zoltán is olimpiai kvótás [2024-05-10]

A vigaszágon négyből négy meccset kellett megnyernie az olimpiai indulásért Isztambulban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zelenszkij: Az ökumenikus pátriárka is részt vesz a globális békecsúcson [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt a magyar származású világhírű amerikai úszóedző [2024-05-10]

Urbancsek János 87 éves volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lemondott a máltai kormányfőhelyettes, miután korrupciós botrányba keveredett [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-10]

Pigniczki Fanni a 2017-es Európa-bajnokság után ismét szerepelhet hazai rendezésű Eb-n. A kétszeres olimpikon, vb-érmes klasszis már a finomhangolást végzi a gyakorlatain.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Thibau Nys a Kékestető bajnoka! [2024-05-10]

A Lidl-Trek versenyzője Diego Ulissi és Emanuel Buchmann előtt diadalmaskodott, és átvette a vezetést összetettben. A 183 kilométeres királyetap rajtjánál Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere és a szakasz védnöke; dr. Makkai Orsolya és Klimon István, Kazincbarcika alpolgármesterei; illetve Eisenkrammer Károly főszervező vágták át a rajtszalagot. Ahogy az várható volt, a hegyi trikóért küzdő szökevények ismét bekerültek a nap...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A PSV Eindhoven végleg szerződtette a Bayern Münchentől kölcsönvett válogatott támadót! [2024-05-10]

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő PSV Eindhoven hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy végleg szerződtették a Bayern Münchentől kölcsönvett amerikai válogatott támadót
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Oroszország újból megpróbálja áttörni az ukrán védelmet Harkivnál [2024-05-10]

Halálos áldozatról, sérültekről is érkezett jelentés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen [2024-05-10]

A két férfi több automatából tömegével vásárolt - olykor kedvezményes - jegyeket, majd egyesével igényeltek hozzá áfás számlát valótlan adatokkal.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sírva omlottak össze a ValóVilág macsói: VV Dzsigeri és VV Kikidi kamerák előtt zokogtak [2024-05-10]

VV Dzsigeri és VV Kikidi is kibuktak a többiek miatt a kamerák előtt. Sírva mondták el, miért neheztelnek a villalakókra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Köhögés miatt tört ki verekedés egy repülőgép fedélzetén [2024-05-10]

Köhögés miatt tört ki verekedés az EVA Air egyik járatán. Csak azért nem lett nagyobb baj, mert három légiutas-kísérő sikeresen kezelte a helyzetet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyre csak tágul a Pokol kapuja Szibériában, évente egymillió köbméterrel lesz nagyobb [2024-05-10]

Évtizedek óta növekszik a Batagajka-kráter, és van, ahol már 990 méter az átmérője. A jelenség látványra ijesztő, a kutatók inkább a környezeti hatásai miatt aggódnak. A klímaváltozás csak ront a helyzeten.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Akkora az orvoshiány Cegléden, hogy Budapestről kell küldeni segítséget [2024-05-10]

Budapesti kórházakból rendeltek ki neurológusokat, mert nem volt elég orvos a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban. Az intézmény
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ön szerint jobban áll Stana Alexandrának a szőke haj? Itt a fotó [2024-05-10]

Stana Alexandra egy eddig nem látott arcát mutatta meg. Nézze meg Ön is, hogy nézett ki szőke hajjal a táncosnő!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-10]

Mario megkönnyebbülten dőlt hátra a sofőrülésben. Most szabadult meg rakományától, egy teljes pótkocsi nitroglicerintől, amivel majd elfojtják egy kigyulladt olajkút lángjait. Gyötrelmes út vezetett idáig, a társai meghaltak, de ő célba juttatta a rakományt, így végre megkapja a bérét, hazatérhet ebből a porfészekből.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-10]

Közel egy éve annak, hogy családtaggá vált barátai, köztük Falusi Mariann, elvesztették Lang Györgyit. Zenekari társa és legmélyebb barátja számára azonban Györgyinek csak a teste veszett el, a lelke, a személyisége a mai napig benne van az énekesnő mindennapjaiban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sírva omlottak össze a ValóVilág macsói: VV Dzsigeri és VV Kikidi kamerák előtt zokogtak - fotók [2024-05-10]

VV Dzsigeri és VV Kikidi is kibuktak a többiek miatt a kamerák előtt. Sírva mondták el, miért neheztelnek a villalakókra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ez jusson eszébe, mielőtt túlságosan felhúzná magát: 8 perc dühöngés elég a szívrohamhoz [2024-05-10]

Rossz hírünk van azoknak, akiknek könnyen elgurul a gyógyszerük. A düh nem csupán a mentális egészségünkre van hatással, de akár súlyos betegségek kialakulásához is vezethet...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Molnár Piroska is megszólalt Kulka János és Udvaros Dorottya ügyében: [2024-05-10]

Molnár Piroska úgy tudja, hogy Vidnyánszky Attila a fia ballagásra sietett, ezért nem volt ideje felhívni Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő Udvaros Dorottya távozásáról is nyilatkozott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyönyörű patinás autók és motorok lepték el a Balaton környékét [2024-05-10]

A patinás négy- és kétkerekűek iránt érdeklődőknek a hétvégén mindenképpen érdemes ellátogatniuk Balatonfüredre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nem látszik a kiút, újjáépítettük a védelmi ipart [2024-05-10]

A világban több mint két éve háborús idők vannak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyilvános vitát szervez a köztévé az EP-listavezetői között [2024-05-10]

A DK-hoz már meg is érkezett a hivatalos felkérés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor már 2020-ban egy európai konfliktustól tartott [2024-05-10]

Kiderült, hogyan is indult a hazai védelmi ipar felfutása ebben az évtizedben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fésűs Nelly és lánya, Horváth Csenge kiköpött mása Morticia és Wednesday Addamsnek ezen a képen [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Robbanások hallatszottak Zaporizzsjában [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ki voltunk már éhezve egy olyan izgalmas sci-fire, mint az új Majmok bolygója [2024-05-10]

Ügyesen szövi tovább a posztapokaliptikus filmsorozatot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kárpátalja felett láthatták az első amerikai F [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Titkos földalatti fegyvergyárak hálózata működik Ukrajnában [2024-05-10]

Több árulót is kiszúrtak már.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrán miniszterelnök: Az energetikai helyzet soha eddig nem volt még ilyen drámai [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Élet-halál harcot vív a FC Kassa az élvonalban maradásért [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új Ferrari, fejlődő (?) Mercedes [2024-05-10]

Fioranóban vitte pályára Imolára tervezett fejlesztéseit a Scuderia, Leclerc a versenymérnökétől búcsúzik, Antonelli nagy nyomás alatt: egy helyen a nap hírei.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Van, ahol nagyobb tiltakozás várta az Európába látogató kínai elnököt [2024-05-10]

Párizsban még egy óriási transzparenst is sikerült kitenni egy felüljáróra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NYT: Műholdfelvételek mutatják, hol tárolhatják az orosz atomfegyvereket Fehéroroszországban [2024-05-10]

Fehéroroszországban a hidegháború idejéből származó szovjet nukleáris raktárakban olyan egyedülálló biztonsági fejlesztések történtek, amelyek kizárólag az orosz atomtöltetek telephelyeire jellemzők
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Véget ért Hszi Csin-ping magyarországi látogatása, Orbán Viktor a repülőtéren vett tőle búcsút [2024-05-10]

Kézfogással zárult a több napos találkozó.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Megkezdtük egy nyilvános vita megszervezését"- válaszolt az MTVA vezérigazgatója Molnár Csabának [2024-05-10]

Azóta pedig hivatalos megkeresés is érkezett a köztévétől.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyakig úsztunk a sajtban: ilyen burgerre vágyik az egész világ [2024-05-10]

Ennyire finom még sosem volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Élő adásban hatódott könnyekig a várandós Iszak Eszti. Ami történt, attól mi is kapkodtuk a zsebkendőnket [2024-05-10]

Nehéz megszólalni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ryan Gossling végtelen kockás hasat villantott, amit ennyi pénzért cserébe bárkinek megmutat [2024-05-10]

A Szerelmünk lapjai óta oda vagyok érte, hát ebben a filmben meg akkorát alakít, hogy most már sosem engedem el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mindenki az ő társaságukat keresi: ez az 5 csillagjegy bárkit elbűvöl és magával ragad [2024-05-10]

Mindegyik csillagjegy egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek természetüknél fogva bájossá és szerethetővé teszik őket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Halász Juditot brutális baleset érte: egy rendőr ütötte el a színésznőt, aki kómába került [2024-05-10]

Drámai emlékeiről mesélt Halász Judit, akinek több halálközeli élménye is volt. Egyszer már látta a fekete alagutat is, amikor alig tudták visszahozni az életbe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szinte biztos, hogy kialakul az Alzheimer-kor annál, aki hordozza ezt a két gént [2024-05-10]

A hatvanas éveik közepére szinte bizonyosan mutatják az Alzheimer korai jeleit azok, akiknél jelen van az Apoe4 gén két variánsa
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft. [2024-05-10]

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem tudta kifizetni a közel 100 milliós tartozást a TV2 sztárja, kilakoltatják az otthonából: [2024-05-10]

Haladéktalanul el kell hagynia az otthonát a Sztárban Sztár leszek! énekesének és családjának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb tömegkarambol: három autó és egy kamion ütközött Dunaharasztiban [2024-05-10]

Négyes karambol történt Dunaharasztiban: egy kamion és három személyautó rohant egymásba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt nem láttuk jönni! Itt az MTVA válasza a DK-nak: lesz vita a köztévében! [2024-05-10]

A mai nap a meglepetéseké? A Demokratikus Koalíció választ követelt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ön mit iszik reggel? Mutatjuk, mit árul el a személyiségéről [2024-05-10]

Kávé? Tea? Esetleg önnek inkább a narancslé? Egy új tanulmány szerint az egész életmódját valószínűleg össze lehet foglalni azzal, hogy mit iszik reggelente. Mutatjuk, hogyan derítették ki a kutatók, milyenek is vagyunk valójában a reggeli kedvenc italunk alapján.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Halász Juditot brutális baleset érte: elütötte egy rendőr, kómába került a színésznő [2024-05-10]

Drámai emlékeiről mesélt Halász Judit, akinek több halálközeli élménye is volt. Egyszer már látta a fekete alagutat is, alig tudták visszahozni az életbe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Háztetőn rekedt egy ló Braziliában az áradások miatt: videón az állat hősies megmentése [2024-05-10]

Ez lett a pórul járt hátas sorsa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Miniszterelnököt választott az orosz parlament [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hazatér a római iskola ikonikus képviselőjének grandiózus festménye [2024-05-10]

Száztízezer dolláros licitnél koppant a kalapács.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A hónap magyar asztrofotója: A teljes napfogyatkozás [2024-05-10]

A rendkívüli felvétel Mexikóban készült.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Azt hitte, Az éhezők viadalába csöppent, ezért megölt egy 87 éves öregembert a londoni férfi [2024-05-10]

Pszichiátriai intézetbe zárták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrajna legnagyobb protézisgyártó üzemét avatták fel [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Borbély Alexandra: [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagyon közel járunk a vércsoportok törléséhez [2024-05-10]

Megoldhatja a vérellátási problémákat, ha mindenféle vért nullás vércsoportúvá tudunk alakítani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem csak Kijevet támadjuk [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dokumentumfilm-sorozat készül Nelson Mandeláról [2024-05-10]

A néhai dél-afrikai elnök a saját hangján szólal majd meg a filmben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bevezetnék az osztrákok a 41 órás munkahetet, tiltakoznak a szakszervezetek [2024-05-10]

Nincs egyetértés a pártok között.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pandának festett kutyákkal csalogatják be a látogatókat egy kínai állatkertbe [2024-05-10]

Az állatkert szóvivője azzal védekezett, hogy az emberek is festik a hajukat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nukleáris hulladéktárolót építenének egy japán város alá [2024-05-10]

A közgyűlés az állami támogatást, és a gazdasági előnyöket tartják szem előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Április 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Sex udvarhelyl nyok    sturovo sex    terhes szexpartner    kismama szexpartner    sturovo sexpartner    1    @@bLWRw    1\\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1\\'\\"    1\\'||DBMS_PIPE.RECE IVE_MESSAGE(CHR(98)| |CHR(98)||CHR(98),15 )||\\'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu\\')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg\\') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M\\' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH\\'; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    1 waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1); waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0\\"XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\"Z    0\\'XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1\\" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1\\" OR 3*2    -1\\" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1\\" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or \\'GivMmEIK\\'=\\''>-1\\' OR 3*2>(0+5+196-196) or \\'GivMmEIK\\'=\\'   


Autó-motor | Baba mama | Belföld | Bulvár | Divat | Egészség,életmód | Film, mozi | Forma1 | FRISS HÍREK,ÉRDEKESSÉGEK | Gasztronómia | Gazdaság | Humor | Informatika,tudomány | Karrier | Külföld | Kultúra | Labdarúgás,foci | Otthon, háztartás | Póker | Spoort /általános | Utazás | Üzlet,vállalkozás | Vegyes | Zene |



 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket