MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


Olyan lopott Lexus bukkant fel a magyar határon, amely ritkaság mifelénk [2024-05-10]

Egészen Kanadából jutott el valahogy idáig.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jönnek a kínai [2024-05-10]

A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megváltozott nyitvatartási időre figyelmeztet a NAV! Ez sok magyart fog érinteni [2024-05-10]

Fontos dologra figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál [2024-05-10]

A KSH szerint a magyarországi átlagár 1,6 százalékkal, azaz 10 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szijjártó Péter szerint soha nem fejlődött ilyen ütemben Komárom [2024-05-10]

A kormány tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több millió forintot taxiztak el az alpolgármesterek Újbudán, a fideszes politikus válaszokat követel [2024-05-10]

Szerinte ez csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ilyen nincs: haverja autóját kötötte el az éjszaka közepén a bujáki férfi, hogy benzint lopjon [2024-05-10]

Kétszer is megcsinálta, még a rendszámot is lecserélte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elszabadult a pokol a keleti fronton, ostrom alatt Ukrajna második legnagyobb városa [2024-05-10]

Megkezdődhetett az orosz hadsereg nyári offenzívájának előkészítése.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszatér a Nokia legendás telefonja, a 3210 [2024-05-10]

Frissített külsővel érkezik az ikonikus mobil.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az oroszok elfoglaltak négy határ menti települést Harkiv régióban [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai lövései mellett Szalah és Alexander-Arnold bombái szúnyogcsípések [2024-05-10]

A 214 centis cseh kapus honfitársunk bombáitól tartott a leginkább.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szorul a hurok Donald Trump nyaka körül [2024-05-10]

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Selena Gomez beszédes poszttal reagált arra, hogy exe, Justin Bieber apa lesz [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elsodort egy embert a villamos Budán [2024-05-10]

A Fehérvári úton történt baleset.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Budafókában további, Molnár Dórihoz hasonló tehetségek is vannak [2024-05-10]

A magyar úszósport egyik tüneményes kis szigete a budafoki Budafóka. Jelenleg az olimpiai A-szintes, juniorként az Eb- és vb-aranyakat halmozó Molnár Dóra számít a legnagyobb tehetségnek, de nem feledhetjük, hogy ebből a műhelyből érkezett többek között Márton Richárd, Mészáros Márk és Székelyi Dániel is a korábban felnőtt korosztályokban. E siker mögött egy kiváló edző, Horváth...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

PSG: itt az újabb bizonyíték Mbappé távozására! [2024-05-10]

Mint ismert, a francia klasszis jövőjét illetően továbbra sem született hivatalos kommüniké, ugyanakkor árulkodó jelekben nincs hiány (
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mercedes: Fejlődtünk, csak nem látszik [2024-05-10]

Andrew Shovlin, az Ezüst Nyilak F1-es vezető pályamérnöke szerint működnek az újításaik, csak a W15-ös kezelhetőségei gondjai ezt elfedik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Martin körrekorddal nyitott Le Mans-ban, Marquez csak a Q1-ben [2024-05-10]

Parc Fermé: Martin körrekorddal nyitott Le Mans-ban, Marquez csak a Q1-ben
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy Márton előtt írt alá megállapodást a kínai Huawei és a 4iG [2024-05-10]

A 4iG a Huawei-jel fejleszt felhőt, a platform a hazai és a Magyarországra települő kínai nagyvállalatoknak készül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán a tibeti zászló letakarását a vendégjoggal indokolta, és jelezte: itthon szabad a vélemény, de csak jóval távolabb  [2024-05-10]

A kínai elnök és a magyar kormányfő programja ugyan nem nyilvános, de a Telexnek sikerült elcsípnie a közös ebéd előtt Orbán Viktort. A miniszterelnök sajátos okfejtéssel indokolta a tibeti zászló letakarását és a kínai
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Legyen férfi! - üzente Dobrev Klára Magyar Péternek, aki az övét lóbálva reagált [2024-05-10]

Magyar Péter a köztévében vitázna Deutsch Tamással, Dobrev Klára a Partizánon Magyarral.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jon Bon Jovi fia elvette élete szerelmét: gyönyörű volt a menyasszony [2024-05-10]

Jon Bon Jovi fia és gyönyörű szerelme a hírek szerint ugyanabban a kápolnában esküdtek meg, ahol a legendás rocker és felesége 1989-ben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Döbbentes fordulat: a Házasság első látásra Petrája mindenkit letaglózó döntést hozott [2024-05-10]

Petra nem mondott le a lehetőségről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Avicii volt barátnője: borzasztó tragédia, ami vele történt [2024-05-10]

Hat évvel azután, hogy örökre elveszítette a szerelmét, Avicii volt barátnője is meghalt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A folyóba zuhant egy utasokkal teli busz Szentpéterváron, többen meghaltak: videón a tragédia [2024-05-10]

Legalább hárman meghaltak egy balesetben Szentpéterváron, amikor a Mojka folyóba zuhant egy utasokkal teli busz péntek délután.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Minden jel szerint jogellenes, mégis fizetjük az egész Európában egyedülálló kényelmi díjakat [2024-05-10]

Februárban bírósághoz fordult az ügyészség a kényelmi díj miatt, amit a beadvány szerint jogtalanul szed be az online jegyvásárlóktól egy hazai mozitársaság, és több mint három éve hatályban van az a hazai jogszabály is, amely kimondja, hogy a parkolásért ugyanannyit kellene fizetniük az autósoknak készpénzben és online. Utánajártunk: miért jogszerűtlen a kényelmi díj, és mi várható a bírósági eljárástól?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz [2024-05-10]

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Avicii volt barátnője - borzasztó tragédia, ami vele történt [2024-05-10]

Hat évvel azután, hogy örökre elveszítette a szerelmét, Avicii volt barátnője is meghalt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A nő, aki visszatért a halálból, elárulta, milyen volt odaát: [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elképesztő, hogy fog kinézni Azahriah és a Tisza cipő közös kollekciója [2024-05-10]

Óriási bejelentést tett a TISZA Cipő: érkezik a boltokba a TISZA X AZAHRIAH kollekció, ami egyetlen üzletben, mindössze két napig lesz elérhető.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Reagált a közmédia Magyar Péter ultimátumára [2024-05-10]

Mint ismert, Magyar Péter tegnap reggeli nyílt levelében arra kérte Deutsch Tamást és Dobrev Klárát, hogy szólítsák fel együtt a közmédia vezetését, hogy tegyék lehetővé számukra az élő EP-választási vitaműsor megrendezését az országos csatornán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Folyóba zuhant egy utasokkal teli busz Szentépterváron - többen meghaltak - videón a tragédia [2024-05-10]

Legalább hárman meghaltak egy balesetben Szentpéterváron, amikor a Mojka folyóba zuhant egy utasokkal teli busz péntek délután.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordul a Momentum a piros sapkás kínai aktivisták miatt [2024-05-10]

A Szuverenitásvédelmi Hatósághoz és az Európai Parlamenthez fordul, valamint magyar Parlamentben is szóvá teszi a Momentum Mozgalom a kínai elnök látogatásakor történt véleményszabadságot korlátozó, rendőri típusú zaklatásokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egymásba habarodtak: szerelmi szál miatt kellett elhalasztani a norvég tömeggyilkos tárgyalását [2024-05-10]

Meglepő románc alakult ki a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik ügyében érintett szakértők között. Ugyanis a nő, aki Breivik elméjét vizsgálja, és a tárgyalások során az államot képviselő ügyvéd egymásba szerettek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Minden jel szerint jogellenes, mégis fizetjük az egész Európában egyedülálló kényelmi díjakat - Milyen fordulatot hozhat az ügyészségi kezdeményezés? [2024-05-10]

Februárban bírósághoz fordult az ügyészség a kényelmi díj miatt, amit a beadvány szerint jogtalanul szed be az online jegyvásárlóktól egy hazai mozitársaság, és több mint három éve hatályban van az a hazai jogszabály is, amely kimondja, hogy a parkolásért ugyanannyit kellene fizetniük az autósoknak készpénzben és online. Utánajártunk: miért jogszerűtlen a kényelmi díj, és mi várható a bírósági eljárástól?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Találtak egy bolygót, amelyen nappal 2247, éjszaka pedig 1127 Celsius-fok van [2024-05-10]

A NASA kutatói a James Webb-űrteleszkóp adatait elemezve arra jutottak, hogy az 55 Cancri e jelű exobolygón csak úgy lehetséges a mért hőmérsékleti eloszlás, ha annak vastag légköre van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Olyan erős geomágneses vihar érkezik, amilyenre húsz éve nem volt példa [2024-05-10]

Viszont kicsi az esélye annak, hogy szombaton újból gyönyörködhetünk a sarki fényben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását [2024-05-10]

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft [2024-05-10]

A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jönnek a kínai-magyar filmek és szinergiák - együttműködési megállapodást írt alá Káel Csaba a kínai kollégájával [2024-05-10]

A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyakran látták a zenészt, ahogy óvodába vitte a kisfiát [2024-05-10]

Hatvan éve keressük itthon a brit érzést, és végre megtaláltuk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrajna erősítést küld Harkiv régióba az orosz előrenyomulás visszaverésére [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Matolcsy Györgyék elárulták, mi áll a meghökkentő adat hátterében [2024-05-10]

Az infláció 14 hónap csökkenés után újra emelkedett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Friss részletek derültek ki az új KRESZ-ről [2024-05-10]

Megjelennek a fenntarthatósági és az esélyegyenlőségi szempontok.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A magyar kormány e-mailt küldött a NATO terveivel kapcsolatos álláspontjáról [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Összeáll a 90-es évek kultikus hazai csapata, az FLM [2024-05-10]

Megtalálnak még...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megvan a jelölt, kedden kinevezhetik a hokisok új szövetségi kapitányát [2024-05-10]

Először játékosként, most szakmai vezetőként lehet az elit mezőnyben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hétvégén felborul a közlekedés a fővárosban [2024-05-10]

Kerékpár- és futóverseny is lesz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lázár János: Eljött az idő [2024-05-10]

A tárcavezető szerint a magyarok érdeke, hogy a főváros jövője ne a tagadásra épüljön.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping Magyarország felett ebédelt [2024-05-10]

Feleségeik is velük tartottak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lilu introvertált tinédzser volt: Naponta pár órára szükségem volt egyedül [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Udvariatlan franciák, kőkemény németek, még könnygázt is bevetettek [2024-05-10]

Amikor egy fecske nyarat csinált, szárba szökkent a holland tulipán és meghúzták a váratlant a dánok.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fioranóban debütált az átalakított Ferrari [2024-05-10]

Pénteken a saját tesztpályáján körözött a Scuderia a fejlesztési csomaggal frissített SF-24-essel: megújult az oldaldoboz, a motorborítás és a padlólemez is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mentesen is elkészíthetjük a nagy kedvencet [2024-05-10]

Így lesz glutén- és laktózmentes a piskótatekercs receptje. Tölteléknek ráadásul cukormentes lekvárt használtunk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Menetmentes Békemenetet hirdetett a CÖF június elsejére a Margit-szigetre  [2024-05-10]

Ezúttal nem lesz séta, rögtön Budapest egyik legkedveltebb parkjába, a Margit-szigetre hirdették meg a szervezők az idei Békemenetet. A választások előtti hétvégére, június 1-jére időzített eseményt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hszia, uram, örök barátság érdekel? [2024-05-10]

Hogyan passzol a Titanic zenéje Hszi Csin-ping szavaihoz? Hogyan lehet pillanatnyi önkívületben meginvitálni egy iráni holokauszttagadót? Bűnsegéd vagy szimplán szerencsétlen a Fidesz a gyermekvédelmi törvény módosításaival? Magyarnak való vidék-e a vármegye? Ezekre válaszolt Ésik Sándor és Nagy Iván László választási műsorunk legújabb epizódjában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Őrületes, mindent elsöprő, szenvedélyes szerelem: 3 csillagjegy, akire ez vár a nyáron [2024-05-10]

Vajon melyik csillagjegyek számíthatnak igazán kalandra, szerelemre vagy párkapcsolati izgalmakra ezen a nyáron? Ők azok:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hamarabb, mint hitted: ekkor lesz 30 fokos kánikulai hőség. Itt az időjárás-előrejelzés [2024-05-10]

Kiderült, hogy jobb, ha felkészülünk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

60 éves lett Geszti Péter: [2024-05-10]

Úgy érzi, most jön még a java.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ő az a szelíd tekintetű, kedves nő, aki Diana hercegnő ritkán látott nővére. Ilyen lenne most, 60 év fölött a szívek királynője is? [2024-05-10]

Lady Diana testvére így néz ki 67 évesen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kolléganőnk különleges tükörtojást készített [2024-05-10]

A szezámmagos kéregtől lesz igazán laktató és különleges. Mutatom, hogyan készítem el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megint nő az infláció, ezt már tudjuk [2024-05-10]

Átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet áprilisban. A legnagyobb mértékben, közel 10 százalékkal a szolgáltatások drágultak. Bár jelentős változás nem történt, a tavaly február óta folyamatosan csökkenő inflációs görbe most megint emelkedni kezdett, és szakértők szerint ez így is marad.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A cukorból készült olcsó katalizátor képes elpusztítani a szén-dioxidot [2024-05-10]

Az új katalizátor potenciális megoldást jelenthet a leválasztott szén hasznosítására.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-10]

Mozgalmas napjai vannak Orbán Viktornak, ugyanis néhány nappal ezelőtt hazánkba érkezett a kínai elnök és a felesége. Pénteken a magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping a budapesti Mol-toronynál találkoztak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Amíg a nagyurak tárgyaltak, így ütötte el az időt a kínai és a magyar first lady a budai várban [2024-05-10]

Amíg a politikusok tárgyaltak, addig Hszi Csin-ping felesége, Peng Li-Jüan Sulyok Tamás nejével, Nagy Zsuzsannával közösen látogatott el a budai várba csütörtökön.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bizonyították: a hőhullámok káros hatással vannak a létfontosságú szerveinkre [2024-05-10]

Az Kaliforniai Egyetem (Irvine) kutatói bizonyítékot találtak azokra a molekuláris okokra, amelyek a hőstressz következtében káros folyamatokat indítanak el az idősek bélrendszerében, májában és agyában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lilu újra felidézte tinédzserkorát: [2024-05-10]

A műsorvezető a hosszú évek során rájött, hogy nem mindenki olyan, ahogyan azt ő gondolta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megint nő az infláció, ezt már tudjuk - Nézze meg, itt, mire lehet számítani a továbbiakban! [2024-05-10]

Átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet áprilisban. A legnagyobb mértékben, közel 10 százalékkal a szolgáltatások drágultak. Bár jelentős változás nem történt, a tavaly február óta folyamatosan csökkenő inflációs görbe most megint emelkedni kezdett, és szakértők szerint ez így is marad.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter válasza Dobrev Klárának [2024-05-10]

Vitáznak a vitaműsorról... Dobrev Klára nyílt levelet írt Magyar Péternek, azt kérte a TISZA Párt alelnökétől, hogy ne legyen olyan gyáva, mint Deutsch Tamás. A DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője az írásban emlékeztette a Tisza Párt vezetőjét arra, hogy az korábban úgy nyilatkozott:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megszólalt a minisztérium az új KRESZ-ről: ilyen változásokat terveznek [2024-05-10]

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár beszélt a KRESZ szabályok módosításáról pénteken. Elárulta, hogy milyen szempontok alapján alkotják újra a közlekedési szabályrendszert.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Veszélybe került Király Linda Amerikában: tornádó csapott le a városra, ahol megszállt - videó [2024-05-10]

Nem volt aggodalom mentes Király Linda utazása, ugyanis tornádó miatt nem tudott kiszabadulni egy bevásárlóközpontból.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálatról: [2024-05-10]

Magyarországon május 10-én ünneplik a mentők napját, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) pedig 137. éve alakult meg. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azt mondta, a szervezet az innovatív úttörő szerepét az elmúlt több mint egy évszázadban is meg tudta tartani, amely sok szempontból élenjáró volt a világban, és jelenleg sem nagyon akad párja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közös felhős projektbe fog a 4iG és a Huawei [2024-05-10]

A cél a hazai cégek és a régióba települő kínai és távol-keleti nagyvállalatok támogatása.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megújult a WhatsApp külseje [2024-05-10]

Új dizájnt kapott a csevegő mobilappja, Androidon és iOS-en egyaránt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mindent megsemmisíteni? Mérgelődnek a felhasználók az Apple új reklámja miatt [2024-05-10]

A napokban tartott Let Loose rendezvényen az Apple többek között bemutatott egy igen figyelemre méltó iPad-változatot. Szokás szerint reklám is dukált az újdonság mellé, azonban ez a hirdetés kiverte a biztosítékot a felhasználóknál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jövő tavaszra elkészül a gyalogosokat és a kerékpárosokat jobban védő KRESZ [2024-05-10]

A gyalogosoknak, mint a közlekedés legvédtelenebb szereplőinek, állítólag fokozott védelmet nyújt majd az új szabályrendszer.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban [2024-05-10]

A magyarországi átlagár 1,6 százalékkal, azaz 10 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A rendőrök nagy erőkkel keresik az eltűnt nőt [2024-05-10]

A házigazdát gyanúsítják.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Különös dolog miatt kellett elhalasztani a norvég tömeggyilkos tárgyalását [2024-05-10]

Egy romantikus kapcsolat áll a háttérben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szalay-Bobrovniczky: Magyarország már tavaly elérte a NATO-elvárást [2024-05-10]

Egyre több állam emeli a védelemre fordított kiadásait.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb földrengés rázta meg Tajvant [2024-05-10]

Nagyjából 1400 utórengést észleltek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor politikai igazgatója lerántotta a leplet a kormány stratégiájáról [2024-05-10]

Geopolitika és konnektivitás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rakétaveszély miatt egy nap alatt négyszer is légiriadó volt Belgorodban [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az oroszok három települést lőttek a Csernyihivi területen [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kendall Jenner azt hitte, mostanra már anya lesz [2024-05-10]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, miért Istenes Bence bokszol Rácz Jenő helyett [2024-05-10]

A séfnek nem lenne ideje a felkészülésre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így tüntesd el a sárga foltokat a párnáról - 4 lépés, amivel újra ragyogó tiszta lesz [2024-05-10]

Könnyen és gyorsan eltűnnek a foltok, ha így kezeled őket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szavazás: legyőzhető-e idén Max Verstappen? [2024-05-10]

Carlos Sainznak és Lando Norrisnak egyszer-egyszer sikerült, de lesz-e még ilyen? Ha igen, akkor mennyiszer és mennyire komolyan?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök [2024-05-10]

A kormányzatnál 1998-ban kezdett el dolgozni, de a magánszektorban is tapasztalatot szerzett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az OTP meglépte, amit ígért: korlátozta az átutalásokat [2024-05-10]

A jegybank legkésőbb szeptembertől vár el lépéseket az internetes csalások szaporodása miatt. Ezek egyike a napi utalási limit bevezetése, amit az OTP máris megtett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megható, exkluzív interjúban szólalt meg Flipper Öcsi első felesége: "Betegesen szerettem volna Öcsitől gyereket" [2024-05-10]

Flipper Öcsi május 29-én még csak 62 éves lenne, ott lehetne a júniusban a legendás Hungária együttes koncertjén és az egykori tagok közül ő lenne a legfiatalabb. A Kiskegyed stúdióban kolléganőnk, Berta Bernadett Szilágyi Mariannával emlékezett rá, aki vokalistája, háttértáncosa volt és élete nagy szerelme. Ő volt az első felesége.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel [2024-05-10]

A tibeti zászló felmutatása nem bűncselekmény.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Menetmentes Békemenetet hirdetett a CÖF június elsejére a Margitszigetre  [2024-05-10]

Ezúttal nem lesz séta, rögtön Budapest egyik legkedveltebb parkjába, a Margitszigetre hirdették meg a szervezők az idei Békemenetet. A választások előtti hétvégére, június 1-re időzített eseményt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Öt évet is jelenthet: ingyenes szűrővizsgálatok Budapest-szerte [2024-05-10]

2024. május 2. és június 16. között, Budapest-szerte több helyszínen ingyenes egészségügyi szűrési lehetőségekkel várják a regisztrálókat. A Fővárosi Önkormányzat szűrőkampányára azért érdemes jelentkezni, mert könnyen elérhetővé tesz olyan vizsgálatokat, amelyekre az állami egészségügyben több hónapot kellene várni, magánegészségügyben pedig több 10 ezer forintba kerülne egy-egy vizsgálat. Újságíró kollégánk ellátogatott az egyik szűrőállomásra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Harry herceget emiatt ríkatta meg Károly király: ennél nagyobb pofont nem is kaphatott volna az apjától [2024-05-10]

Harry herceg meg is sértődött az apja döntése miatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megrázó részletek Tompos Kátya állapotáról: zenész barátja a reggeli adásban beszélt róla [2024-05-10]

Tompos Kátya zenész barátja Balázsék reggeli műsorában igyekezett felhívni a nyilvánosság figyelmét arra, mennyire fontos, hogy a gálaesten való részvételükkel támogassák a beteg színésznőt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mérleg nélküli főzés: hány gramm só 1 teáskanál és mennyi cukor 1 evőkanál [2024-05-10]

Hogyan mérjük ki pontosan az összetevőket mérleg nélkül?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magára merte hagyni éjszakára a rákkal küzdő Katalint Vilmos herceg. Itt a fordulat? [2024-05-10]

Jó hír ez...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bochkor Gábor elképesztően jól néz ki a friss, ölelkezős fotóján: így kapták lencsevégre a sármos rádióst [2024-05-10]

Láttad már így?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével [2024-05-10]

A vételárat előre utalással kérte rendezni, ehhez időről időre új bankszámlaszámokat adott meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Április 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Sex udvarhelyl nyok    sturovo sex    terhes szexpartner    kismama szexpartner    sturovo sexpartner    1    @@bLWRw    1\\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1\\'\\"    1\\'||DBMS_PIPE.RECE IVE_MESSAGE(CHR(98)| |CHR(98)||CHR(98),15 )||\\'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu\\')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg\\') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M\\' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH\\'; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    1 waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1); waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0\\"XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\"Z    0\\'XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1\\" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1\\" OR 3*2    -1\\" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1\\" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or \\'GivMmEIK\\'=\\''>-1\\' OR 3*2>(0+5+196-196) or \\'GivMmEIK\\'=\\'   


Autó-motor | Baba mama | Belföld | Bulvár | Divat | Egészség,életmód | Film, mozi | Forma1 | FRISS HÍREK,ÉRDEKESSÉGEK | Gasztronómia | Gazdaság | Humor | Informatika,tudomány | Karrier | Külföld | Kultúra | Labdarúgás,foci | Otthon, háztartás | Póker | Spoort /általános | Utazás | Üzlet,vállalkozás | Vegyes | Zene |



 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket