MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

Gazdaság

Az olasz után az angol fociszövetség is vádat emelt a fogadás miatt eltiltott Tonali ellen [2024-03-28]

A Newcastle United középpályása korábban olaszországi fogadásai miatt került bajba, de most kiderült, Angliában sem állt le a szerencsejátékkal.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az apró sem derogál Balásy Gyulának [2024-03-28]

A kormány kedvenc kommunikátora 2022 tavasza és 2023 januárja között mintegy 12 millió forintért végzett médiaügynökségi feladatokat a Honvédelmi Minisztériumnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

25 évre ítélték az FTX-alapító Sam Bankman-Friedet [2024-03-28]

Milliárdokkal károsította meg az FTX ügyfeleit az egykor ünnepelt kriptomilliárdos.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem köthető társasházi engedélyhez a szeszárusítás [2024-03-28]

Az Alkotmánybíróság ezzel egy fideszes vezetés alatt hozott önkormányzati rendeletet semmisített meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban [2024-03-28]

A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Déli Körvasút: Lázár leállította az éjszakai munkavégzést [2024-03-28]

Egyeztetett a helyi civilekkel, majd miniszteri utasításba adta, hogy a jövőben se húsvétkor, se éjszaka ne folyjon semmilyen jelentős zajhatással zajló munkavégzés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nix ugribugri! [2024-03-28]

Az államadósság brutális finanszírozási kiadásai mellett csak nagyon fegyelmezett költségvetési politikával lehet tartani a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

KSH: Jelentősen esett a születések száma [2024-03-28]

Tavaly március és idén február között 83 928 gyermek született, 6,6 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Energiahatékony az otthona? Ha nem biztos a válaszban, olvassa el ezt [2024-03-28]

Egy családi ház vagy lakás felújítása ma már nem csak esztétikai kérdés, hiszen a közelmúlt gazdasági, politikai és környezeti hatásai, valamint az új EU-s szabályzások új elvárásokat hoztak létre a lakosság körében. Megnőtt az igény az energetikai korszerűsítésre, az ilyen célú felújítások kerültek előtérbe. De mit jelent az energetikai beruházás, miért érdemes költeni rá, és hogy álljunk neki a feladatnak?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szinte biztosan emelkedni fognak a lakásárak a mini-Dubaj miatt [2024-03-28]

Eddig nem Rákosrendező és környéke volt a luxusingatlan-beruházások legnépszerűbb célpontja, a beruházás hatására azonban ez megváltozhat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Főleg a külföldiek húzták fel a turizmust, de a magyarok is egyre többet utaznak belföldön [2024-03-28]

Nőtt a belföldi vendégek és vendégéjszakák száma is idén februárban az előző évhez képest.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

KSH: az átlag magyar nettó 341 ezret keres havonta [2024-03-28]

A nettó átlagkereset kedvezményekkel 416 600 forint volt, a bruttó mediánkereset 493 700 forint, a nettó mediánkereset pedig kedvezmények figyelembevételével 341 700 forintot tett ki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elhunyt Daniel Kahneman közgazdasági Nobel-emlékdíjas tudós [2024-03-28]

Kahneman a közgazdaságtan lélektani és kísérleti kutatási eredményeinek a döntéshozatalban játszott szerepéért kapta az elismerést kutatótársával közösen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elektromos vagy belső égésű, esetleg mindkettő? Válaszút előtt az autógyártás [2024-03-28]

Éveken át szinte biztosra vehető volt, hogy az elektromos autók fokozatosan átveszik a hagyományos
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A jogcím nélkül Rákosrendezőn lakó kitelepítettek közül Zugló csak azokon segít, akiknek van zuglói lakcímük [2024-03-27]

Zuglói lakcímük, ahonnan a mini-Dubaj miatt most kitelepítik őket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megint gyógyászati segédeszközökkel trükköző orvosokat fogtak el a rendőrök [2024-03-27]

Lassan két éve nyomoz a rendőrség abban az ügyben, amelyben orvosok olyan páciensek nevére írtak fel gyógyászati termékeket, akik maguk nem is tudtak erről. Már 64 gyanúsítottról tudni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor örülhet: a jegybank közbelépett, egyre több az ATM [2024-03-27]

A jegybank egy éve írt elő kötelezettségeket a bankok számára, mert túl kevés volt az ATM.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Olcsóbb lett a lakáshitel az alacsonyabb jövedelműek számára [2024-03-27]

A hitelkamatok csökkenéséről szóltak az elmúlt hónapok, ami a lakáshitelek árára is jótékonyan hatott. Ez részben az önkéntes kamatplafonnak is köszönhető. Mindenki jobban járt ezzel az intézkedéssel, de kiknek segített leginkább? A Bankmonitor szakértői ennek jártak utána.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mire elég az állami lakbértámogatás? [2024-03-27]

A 180 ezer forintos támogatásból épp kijön egy átlagos egyszobás lakás, még Budapesten is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

GKI: gondban a magyar gazdaság, megszorítások jöhetnek [2024-03-27]

A magyar gazdaság 2023-ban elhúzódó recessziós állapotba került, ám lecsökkent az infláció és nagyon kedvező fordulat történt a külső egyensúlyban
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Különleges bíróság elé állítanák a Lengyel Nemzeti Bank elnökét [2024-03-26]

A kezdeményezés rossz hírbe hozhatja az éppen helyreállítani próbált lengyel jogállamot, hiszen a jegybank elnökének függetlensége alapkövetelmény.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Koltai Róbert és Pogány Judit fia két év felfüggesztettet kapott [2024-03-26]

Két év felfüggesztettre ítélte a bíróság Koltai Róbert és Pogány Judit fiát, P. Koltai Gábor filmproducert, költségvetési csalás ügyében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Eladó Esterházy Péter egykori háza, amelyet Vitézy szerint védettség alá kellene helyezni [2024-03-26]

Dragomán György felvetéséhez csatlakozva kezdeményezi, hogy a magyar állam és a Fővárosi Önkormányzat közösen helyezze védettség alá és vásárolja meg a házat. 
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rekordéven van túl a CIB, de elárulták, hogyan fokoznák még tovább a növekedést [2024-03-26]

A CIB-csoport kiemelkedő eredményről számolt be a 2023-as évét értékelő sajtóbeszélgetésen. Az Intesa Sanpaolo olasz bankcsoport hazai leányvállalata lassabb, de stabil növekedést vár idén is a működésében legfontosabb szegmensekben. A bank Magyarországon elégedett a helyzetével, akvirálni nem tervez, úgy látják, nincs is préda a piacon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A jegybank üzent a kormánynak az elszálló költségvetési hiány miatt [2024-03-26]

Áprilistól lassul a kamatcsökkentések üteme, év közepén 6,5-7 százalék lesz az alapkamat. A jegybank az importált infláció miatt kiemelt figyelmet fordít a forint árfolyamának stabilan tartására. Az infláció májusban már valamivel 4 százalék fölé emelkedik, az év egészének átlagában a 3,5-5 százalékos sávban lehet. A gazdasági növekedés idén elmarad a korábban várttól, csak 2-3 százalék között lehet - mondta el a kamatdöntést követő tájékoztatón Virág Barnabás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Romániának már csak a hátát nézzük, Horvátország utolért minket az uniós GDP-listán [2024-03-26]

Van, akinek sikerült a kanyarban előzés, nekünk láthatóan nem.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ez lehet az egyik oka annak, hogy Magyar Péter Rogán mellett Tiborcz nevét emlegette többször [2024-03-26]

Orbán Viktornak ezekben a hetekben olyan kihívásokkal kell szembenéznie, amelyekről azt hihette, hogy rég megbirkózott velük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tavasszal szóltak valamiről Völnernek, de még 15 milliót vett át Schadltől [2024-03-26]

A vád szerint az évek alatt 83 millió forint kenőpénzt vett át.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kamatcsökkentés: a jegybank óvatosabbra vette a tempót [2024-03-26]

8,25 százalékra mérséklődik az alapkamat, miután a jegybank 0,75 százalékponttal vágta meg a 9 százalékos rátát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A legerősebb állítások Magyar Péter nyilvánosságra hozott felvételéből [2024-03-26]

Bár sokan vélhetően erősebb szövegre vágytak, azért voltak elég kemény kijelentések a felvételen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb SMS-átverésre figyelmeztet a rendőrség [2024-03-26]

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy semmilyen körülmények között ne adjuk meg a bankkártyaadatainkat csomagküldő szolgálatoktól érkező értesítések alapján.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mészáros Lőrinc is vinné a legnagyobb horvát céget, de nem ő az egyetlen magyar jelentkező [2024-03-26]

A regionális élelmiszeripari gigacég tulajdonába tartozik többek között a legnagyobb horvát bolthálózat, a Konzum is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét meghirdette a Nébih a Húsvét zöldítő pályázatot [2024-03-26]

A kiírást az élelmiszerpazarlás csökkentésével indokolták, ünnepi időszakban ugyanis a szokásosnál is nagyobb gond a túlvásárlás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Trump óvadékát 175 millió dollárra csökkentették csalási ügyében [2024-03-25]

A volt elnök haladékot is kapott a bíróságtól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Drágább buszt bérelni, drágulnak az osztálykirándulások [2024-03-25]

A Fuvarozók Ipartestülete az iskolai kirándulások esetében áfacsökkentést javasol.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hónapok óta nem fizette ki a Mol leányvállalata az általa begyűjtött használt olajat több vendéglátónak [2024-03-25]

Van, akinek több millió forinttal tartoznak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Trump bírságát 175 millió dollárra csökkentették csalási ügyében [2024-03-25]

A volt elnök haladékot is kapott a bíróságtól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-03-25]

A rendszerváltás előtt Bulgária is teljes mértékben szovjet nukleáris technológiát használt, de Oroszország Ukrajna elleni agresszióját követően igyekszik minél jobban eltávolodni Moszkvától, és az atomerőművek fűtőelemeit máshol beszerezni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Április elsején kezdik el pumpálni a törökök Magyarország felé a gázt [2024-03-25]

275 millió köbméter érkezik majd.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Pénzügyminisztérium bemutatta, hogyan omlott össze egy hónap alatt a költségvetés [2024-03-25]

A kiadási oldalon az államadósság finanszírozása, az állami cég(ek) és a nyugdíjak, a bevételi oldalon az elmaradó áfabevételek roppantották össze Magyarország központi költségvetését már az év második hónapjának végére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szaúd-Arábia szemet vetett a mesterséges intelligenciára, egy csapásra a legnagyobb befektető lehet a világon [2024-03-25]

A közel-keleti ország 40 milliárd dollárt fektet startupokba. Egy olyan területre öntenek dollármilliárdokat, amely már most is bővelkedik pénzben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem volt még olyan drága a benzin idén, mint amilyen szerdától lesz [2024-03-25]

A gázolaj ára már nem változik húsvét előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kicsiben mutatja Örvényes példája, hogyan csinálunk betonteknőt a Balatonból [2024-03-25]

Önmagában nem lenne baj az örvényesi nádkoronasétánnyal. Ahogy talán azzal sem, hogy az új csónakkikötőhöz 20-30 méteres szélességben öblöt kotortak és kivágták a parti füzest. A két közvetlenül egymás mellett megvalósuló beruházás hatása azonban összeadódhat, és ezeknek, valamint az egyelőre csak távoli tervekben létező nagyszabású ingatlanfejlesztésnek a Balaton-szerte már rég pusztuló nádas, a természetes partok, közvetetten fürdővizünk, végső soron pedig megszokott balatoni nyaraink látják majd kárát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

GKI: A februári elszörnyedés után márciusban megint reménykedni kezdett a magyar gazdaság [2024-03-25]

Három ponttal emelkedett a konjunktúraindex, az ipar és az építőipar kilátásai derültek fel leginkább.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Két és fél tonna félbevágott disznó rohadt meg egy teherautóban [2024-03-25]

Az árut magyar fogyasztók asztalára szánták, de elromlott az autó hűtőberendezése. A rakomány annyira büdös volt, hogy az szemet, illetve orrot szúrt a rendőröknek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már az Európai Parlament is vizsgálja a Magyarországra érkező kínai rendőrök ügyét [2024-03-25]

Áprilisban erről is vitáznak majd Brüsszelben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyorsan kell pénz, mit csináljak? [2024-03-25]

Kihez forduljunk, ha hirtelen kell pénzt szerezzünk egy kiadásra? Család? Folyószámla hitel? Zálogház? Gyorskölcsön? Összefoglaltuk a tudnivalókat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

És akkor Lázár János megmutatja, hogyan kell fűszert árulni [2024-03-24]

Egymásnak ment a SPAR és a kormány; kiszámolták, hogy öt foglalkozásból négyben nem követték a bérek tavaly az inflációt; újra a 400-as szintet közelítette a forint. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szallas.hu: több napos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége [2024-03-23]

A legtöbben az ország északi részére fognak utazni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem tud mit kezdeni az inflációval Törökország: már 50 százalék az alapkamat [2024-03-22]

És ennek a piac örül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Születési rendellenességeket okoztak a veszélyes munkakörülmények több Samsungnál dolgozó nő gyermekeinél Dél-Koreában [2024-03-22]

Az érintett nőknek kártérítés jár.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Helyretette a forintot az izmosodó dollár [2024-03-22]

A dollárral és az euróval szemben is meredek esést mutat forint értéke péntek délelőtt, megint közeledik a 400-as euró.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások is sztrájkoltak a sopronkövesdi Autoliv gyárában [2024-03-22]

A Vasas alapszervezete kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott csütörtökön, több mint ezer dolgozó részvételével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már meg kellett volna szűnnie, de csendben még működik a 280 milliárd felett diszponáló Matolcsy-alapítvány [2024-03-22]

Tavaly év közepén meg kellett volna szüntetni, a Pallas Athéné alapítványt, amelybe százmilliárdos nagyságrendbe szervezett ki adóforintokat tíz éve a jegybank-elnök. Az alapítvány tavaly év eleje óta hallgat, működése alatti növekménye pedig meglehetősen szerényke.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átvállalja az állam az idei mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat [2024-03-22]

A rezsivédelmi alapból pedig újra kiosztottak 150 milliárd forintot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Varga Mihály: visszatér a növekedési pályára a magyar gazdaság [2024-03-22]

Négy nehéz év után a kormány csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadósággal és erősödő gazdasági növekedéssel számol.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán: csak a nukleáris úton előállított áram tud meg megfelelni a fenntarthatósági és biztonsági követelményeknek [2024-03-22]

Brüsszelben, az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozóján szólalt fel a magyar miniszterelnök.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lázár: a Sparral szemben is tudunk úszni [2024-03-22]

"Az osztrák közértes beüzent Magyarország kormányának."
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a sopronkövesdi Autoliv Kft. dolgozói [2024-03-22]

A szakszervezet nem tudta elfogadni a munkáltató ajánlatát a bértárgyalásokon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megkezdte a Keleti gázellátó rendszer kiépítését a Gazprom [2024-03-22]

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022-ben jelentette be, hogy bővíteni kell az orosz régiók gázellátási programját.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tállai András: egyre több ügy intézhető a NAV mobilalkalmazásában [2024-03-22]

A magyar adópolitika legfontosabb célkitűzése továbbra is az adórendszer egyszerűsítése és az adminisztrációs terhek csökkentése.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Népszerű péksüteményt hívott vissza az Auchan: idegen anyag lehet benne [2024-03-22]

A panini bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, árát blokk nélkül is visszatérítik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása [2024-03-22]

Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapuja), bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtalálták azt a több tucat bútort a brazil elnöki palotában, amelynek az ellopásával Jair Bolsonarót vádolták [2024-03-21]

14 millió forintnak megfelelő pénzből pótoltak a brazil elnökváltás után több száz állítólag eltűnt bútort, most viszont kiderült, hogy ott voltak az elnöki palotában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dollárbilliókat jelent és a zsebünkben is elfér [2024-03-21]

A mesterséges intelligencia története meglepően régre nyúlik vissza, ma pedig már jóval több területen támogatja az életünket, mint azt sokan gondolnák.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak [2024-03-21]

Az országban működő csaknem 900 ezer vállalkozás 99,9 százaléka kkv-nak minősül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az új adószámok 9-essel kezdődnek [2024-03-21]

Az új, 9-es kezdetű adószámok kiadása nem változtat az adószám képzésének szabályain és az adószám ellenőrizhetőségén.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hungarikum Biztosítási Alkusz: a csok plusz hiteligénylést még a gyermek születése előtt el kell végezni [2024-03-21]

A számos kikötés miatt a pároknak érdemes szakértőhöz fordulniuk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jelentősen nőtt a CATL nyeresége és bevétele tavaly [2024-03-21]

A vállalat piaci részesedése a Kínában elektromos járművekhez gyártott akkumulátorokból 2023-ban 44,5 százalék volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A lakásbiztosítási kampány második hetében 27 százalékkal több szerződést kötöttek a Netrisknél [2024-03-20]

A lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem változtatott a Fed az irányadó kamaton [2024-03-20]

Az irányadó dollárkamat-tartomány 5,25-5,50 százalékos marad
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült pár fontos részlet az új szélerőművek építéséről [2024-03-20]

Egészen biztosan egyetlen hely lesz, ahol csatlakozhat a hálózathoz az összes 2030-ig tervezett szeles áramtermelési kapacitás, de még csak sejteni lehet, hogy melyik lesz az. Ugyanakkor úgy tűnik, bizonyos feltételekkel máshol is lehet majd ilyeneket építeni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ez a 400 forintos euró egész más, mint amilyen a 2022-es volt [2024-03-20]

Az amerikai elnökválasztás, Kína, a háborús konfliktusok és a technológiai, azon belül is a mesterséges intelligenciában érintett cégek sikere határozza meg a 2024-es évet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már a franciák is kihátráltak volna, de végül megállapodtak az ukrán gabonaimportról [2024-03-20]

Az ukrán gabona behozatalának engedélyezése mellett az orosz kitiltása lehet a cél, de ez vajon milyen irányba mozgatja az árakat Európában?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már erre az évre is recessziót várnak Németországban [2024-03-20]

Magyarországra is hathat a német kereslet gyengülése.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lekoppintották a lottót és a kenót, több száz milliós bírság lett a vége [2024-03-20]

Egy máltai cég egy az egyben másolta le a Szerencsejáték Zrt. játékait, most döntött róla a GVH.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nézzen körül márciusban a biztonság kedvéért! [2024-03-20]

A határozatlan időre kötött lakásbiztosítások esetében az ügyfelek minden év márciusában költségmentesen élhetnek egy további felmondási lehetőséggel a biztosítási évfordulón kívül. Ennek apropóján ismertetjük a felmondás legfontosabb szabályait, valamint néhány szempontot, melyek mentén anélkül optimalizálhatjuk az éves biztosítási díjat, hogy megnövekedett kockázatot vállalnánk. Azaz: hogyan kapjunk ugyanannyit vagy az igényeinknek jobban megfelelőt - kevesebbért?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majdnem húsz éve tartó folyamatot tört meg Japán [2024-03-20]

A jegybank szakított egyedi politikájával, miután az infláció elérte a szigetországot is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program [2024-03-20]

Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra - bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás - épül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Varga Mihály azzal büszkélkedett, hogy idén lesz gazdasági növekedés [2024-03-19]

Az Európai Bizottság idénre 2,4 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon. A kormány a közelmúltig 4 százalékos célt tűzött ki.

Szijjártó elmondta, minek minősíti a többi európai külügyminiszter azt, aki úgy beszél, ahogyan ő [2024-03-19]

A külgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság elmúlt években tapasztalt minden problémája külső eredetű, bár összemosta az orosz-ukrán és a palesztin-izraeli háborút. Szijjártó Péter szerint Magyarország vonzó hely a keleti befektetők számára, mert
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A kormány havi 180 ezer forintos albérlettámogatást ad fiataloknak uniós pénzből [2024-03-19]

Bértámogatás, lakhatási támogatás és utazási támogatás lesz igényelhető a 30 év alattiak elhelyezkedését támogató uniós programban. A kormány az idősebb munkavállalók foglalkoztatását hasonló programmal tervezi támogatni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Musk szerint a befektetők is jól járnak azzal, hogy ketamint használ [2024-03-19]

Az éjszaka közepén születő közösségi médiás bejegyzéseit állítólag józanul szokta megfogalmazni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Trump képtelen kifizetni a 464 millió dolláros óvadékot a New York-i csalási ügyében [2024-03-19]

A New York-i fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy az exelnöknek a teljes összeget fedező óvadékot kell letennie, hogy szüneteltesse az ítélet végrehajtását.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Miközben a nyugati cégek csak szenvednek, Kína csendben elkezdte elfoglalni a globális bányaipart is [2024-03-18]

Nem a várt ütemben veszik az emberek az elektromos autókat, ezért óriásit zuhant az akksijukba való lítium ára. A nyugati bányatársaságok ezért sorra jegelik a tervezett fejlesztéseiket, pedig a zöld átálláshoz rengeteg ritkaföldfém kell majd. A piaci viszonyok és a befektetői igények a kínai cégeket kevésbé zavarják: ebben a szektorban is rengeteg állami támogatás zúdul rájuk, így benyomulnak a vákuumba, és elkezdik átvenni az irányítást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az orosz gáz kiváltása, menekültek [2024-03-18]

Az Európai Unió pénzügyileg támogatja az eladósodott Egyiptomot, ahonnan jelentős mennyiségű földgázt importál majd. Ezenkívül Egyiptom vállalja, hogy a területén tartja az Afrikából Európába induló migránsokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meloni valósítaná meg Orbán mestertervét, de Trump is kell hozzá [2024-03-18]

A júniusi EP-választások után az olasz miniszterelnök Európa szellemi vezére lehet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasítja a SPAR valótlan állításait [2024-03-18]

A kiskereskedelmi különadót az Európai Unió Bírósága jogszerűnek nyilvánította. Ezzel szemben minden más állítás alaptalan.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sürget a határidő, két napja maradt, hogy elköltse a SZÉP-kártyán lévő pénzét [2024-03-18]

A kormány 15 százalékos díjjal terheli a számlákat, ha nem költi el a 2022. október 16. és 2023. március 20. között utalt összegeket. Ennek a fele az államhoz kerül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb Oroszországgal szembeni szankciókról döntenek a tagállamok hétfőn Brüsszelben [2024-03-18]

A külügyminiszterek csúcstalálkozóján videókapcsolaton keresztül részt vesz Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jogosan félek-e a hitelkártyától? - Kasszakulcs #8 [2024-03-18]

Hogyan működik és mennyire könnyű belefutni a bakikba? Bárki igényelhet hitelkártyát? Mire érdemes használni és mire tilos? Minden hitelkártyával kapcsolatos kérdésére válaszoltunk pénzügyi podcastunk legfrissebb adásában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

650 millió a tét: nem vitték el a hatos lottó főnyereményét [2024-03-17]

Mutatjuk, milyen számokat nem talált el senki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Decemberben lejár a gáztranzit-szerződés, de Ukrajna nem akar hosszabbítani [2024-03-17]

Új megállapodást sem akarnak az orosz gáz eljuttatásáról Európába.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

És akkor a forint belenézett a szakadékba, majd visszatáncolt [2024-03-17]

Majdnem egyéves mélypontra került a forint, aztán visszatért oda, ahonnan a hét elején indult; az Európai Parlament pert indít a Magyarországnak adott pénzek miatt; a kormány visszakozik a jegybanktörvény ügyében legalább egy kicsit. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elsősorban a nőket fenyegeti a nyugdíjkatasztrófa [2024-03-17]

A Bankmonitor nyugdíjszakértői szerint a férfiak nagyobb eséllyel számíthatnak jó nyugdíjra, míg a nőket komolyabban fenyegeti az időskori nélkülözés veszélye. Emiatt a nőknek kiemelten fontos betonbiztos pénzügyi stratégiával készülniük az időskorra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Észrevétlen volt, kíváncsi és magányos [2024-03-16]

Felhagyott gyümölcsösökön, agrártájon, zöld folyosókon, népszerű kirándulóhelyeken át vezetett a svájci farkas útja tavaly év elején a budapesti agglomerációban és a külső kerületekben úgy, hogy senkinek sem tűnt fel. Pedig falatozott vadlesek látóterében, pihent reptéri hangárok közelében. A kóbor nagyragadozó áthaladt a Farkasvölgyön is, ami nem lehet véletlen
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

AM: április 8-ig mondhatják el a gazdálkodók észrevételeiket közvetlenül az Európai Bizottságnak [2024-03-15]

Magyarország azonnal reagált, amikor felmerült a lehetősége a Közös Agrárpolitika 2023-tól alkalmazandó új szabály- és eszközrendszere egyszerűsítésének.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszatért a forint oda, ahonnan a hét elején zuhanni kezdett [2024-03-15]

Pár napja még nem gondoltuk volna, hogy egy 392-es árfolyam jó hír lehet, de most az.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Putyin az oligarchákat adóztatná, hogy kifizesse választási ígéreteit [2024-03-14]

Az elnökválasztási kampányban Putyin hatalmas és igen költséges szociális és gazdaságélénkítő ígéreteket lengetett be, miután a szokásosnál is fontosabb a megfelelő legitimációt felmutatni az eredményekben. Bár a háborús orosz gazdaság idén valamennyi G7-ország növekedését felülmúlhatja, így is kérdéses, hogy honnan szedi össze az ígértekben szereplő 130 milliárd dollárt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Március 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    0+0+0+1    1\0Ŕ§Ŕ˘    (select convert(int,CHAR(65) ))    đ''đ""    ż'ż"    JyI=    \\    1'"    lavyl    inhQXWuL')); waitfor delay '0:0:78.234' --    UqtaKuac'); waitfor delay '0:0:78.234' --    -1" OR 3*2    uk6naXpf'; waitfor delay '0:0:78.234' --    1 waitfor delay '0:0:78.234' --    -1)); waitfor delay '0:0:52.156' --    -1); waitfor delay '0:0:52.156' --    -1; waitfor delay '0:0:52.156' --    -1" OR 3*2>(0+5+352-352) --    if(now()=sysdate(),s leep(52.156),0)    (select(0)from(selec t(sleep(52.156)))v)    -1;select pg_sleep(78.234); --    -1);select pg_sleep(78.234); --    eGiUSsAB'; waitfor delay '0:0:70' --    1 waitfor delay '0:0:70' --    -1)); waitfor delay '0:0:35' --    -1); waitfor delay '0:0:35' --    -1; waitfor delay '0:0:35' --    (select(0)from(selec t(sleep(105)))v)    if(now()=sysdate(),s leep(105),0)   

Most keresik: 1    lzlJgwmC'));select pg_sleep(114); --    gsMBCKdo');select pg_sleep(114); --    y3KCF2l5';select pg_sleep(76); --    -1;select pg_sleep(76); --    -1);select pg_sleep(76); --    -1));select pg_sleep(76); --    DQ85XlMo')); waitfor delay '0:0:76' --    xugQcwxO'); waitfor delay '0:0:38' --    d77Xz5Ns'; waitfor delay '0:0:38' --    -1); waitfor delay '0:0:114' --    -1)); waitfor delay '0:0:114' --    1 waitfor delay '0:0:114' --    -1; waitfor delay '0:0:76' --    (select(0)from(selec t(sleep(38)))v)    if(now()=sysdate(),s leep(38),0)    0+0+0+1    xyisMVbn'));select pg_sleep(111); --    EhI2zr2W');select pg_sleep(111); --    FOaLgYsa';select pg_sleep(74); --    -1));select pg_sleep(74); --    -1);select pg_sleep(74); --    -1;select pg_sleep(37); --    HUG4y5Dm')); waitfor delay '0:0:37' --    Sr2dTbG4'); waitfor delay '0:0:111' --    TzoEECUN'; waitfor delay '0:0:74' --    1 waitfor delay '0:0:74' --    -1)); waitfor delay '0:0:37' --    -1); waitfor delay '0:0:37' --    -1; waitfor delay '0:0:37' --   

Autó-motor | Baba mama | Belföld | Bulvár | Divat | Egészség,életmód | Film, mozi | Forma1 | FRISS HÍREK,ÉRDEKESSÉGEK | Gasztronómia | Gazdaság | Humor | Informatika,tudomány | Karrier | Külföld | Kultúra | Labdarúgás,foci | Otthon, háztartás | Póker | Spoort /általános | Utazás | Üzlet,vállalkozás | Vegyes | Zene |

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket