DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
Tereprali

Rögtön balesettel kezdődött a Dakar, egy nézőt kórházba szállítottak

A rajt után kétszáz méterrel az első autó elsodort egy nézőt, így egy óra késéssel indulhattak el a többiek.

A pénteki prológ után szombaton teljesíti az első igazi szakaszt a Dakar mezőnye, bő 400 kilométer vár ma a résztvevőkre, de már a rajt sem alakult simán Szaúd-Arábiában.

Egyrészt az egyik motoros, Joaquim Rodrigues rögtön balesetet szenvedett nagyjából 80 kilométer megtétele után, és helikopterrel kórházba kellett szállítani, az ő futama már ezen a ponton véget ért, többet egyelőre nem tudunk az állapotáról.

dakar1_1



Az autós rajt azonban igazi káoszt hozott: egyrészt a prológ sorrendje alapján Brian Baragwanath, a Century versenyzője rajtolhatott volna elsőként, de nem ért oda időben, így a francia Lionel Baud indult el elsőként az Overdrive Toyotával. Azonban alig kétszáz méterrel a rajtot követően elsodort egy rossz helyen álló nézőt, akit szintén kórházba kellett szállítani az azonnali orvosi ellátást követően – hogy egész pontosan mi történt, arról a szervezők ennél bővebb tájékoztatást egyelőre nem adtak.

Az biztos, hogy Baud elrajtolt, és az eset után is folytatta az útját, a rajtoltatást itt azonban szüneteltették, és a mezőny többi része csak egy órával később indulhatott a francia toyotás után.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: