szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tavaly februárban már véghez vittek egy 500 fős leépítést.

Az eBay több mint 1000 álláshelyet, azaz a jelenlegi munkaerő 9 százalékát fogja leépíteni, közölte a vállalat kedden, írja a Guardian.

A vezérigazgató, Jami Iannone levelet írt a dolgozóknak, amelyben azt részletezte, míg alapvetően haladást értek el a kitűzött stratégiában, addig a teljes létszámuk kiadásai meghaladták az üzletág növekedését. Ennek kezelése érdekében hajtják végre a szervezeti változásokat.

A jövőben összehangolnak és összevonnak bizonyos csapatokat, hogy javítsák a végponttól végpontig tartó eBay nyújtotta élményt, és jobban megfeleljenek az ügyfelek igényeinek világszerte.

A cégnél történt elbocsátások illeszkednek az amerikai technológiai ágazatban végrehajtott leépítési hullámba, miután az iparág a világjárvány idején rengeteg embert vett fel, most már kevésbé van rájuk szüksége. Így tett az Amazon és a Google is.

Az eBay az elbocsátások mellett csökkenti az alternatív munkaerő szerződéseinek számát is. Tavaly februárban egyszer már elbocsátott 500 alkalmazottat, ez akkor a teljes munkaerő 4 százalékot jelentette.

Az Amazon még annál is sokkal több embert rúg ki, mint amennyit eredetileg tervezett

A Facebook, a HP, a Twitter és a Snapchat után az Amazon is hatalmas leépítést jelentett be, nagyobbat, mint bármelyik másik techcég vagy amit a vállalat valaha is végrehajtott.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.