DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Mégis van Racing Bulls – itt a frissített nevezési lista

A Visa Cash App RB bejelentése után az FIA közzétette a frissített 2024-es F1-es nevezési listát, amelyből az is kiderült, mire utalhat az RB.

A szabályoknak megfelelően a Nemzetközi Automobil Szövetség az előző év december 15-én közzétette az előzetes Formula-1-es nevezési listát a következő szezonra. Ám már akkor tudni lehetett, hogy a Sauber és az AlphaTauri sem a végleges nevén szerepel a felsorolásban, ahogy azt mindkét csapat jelezte.

Előbbi istálló január 1-jén jelentette be, hogy hivatalosan Stake F1 Team néven indulnak idén (bár valószínűleg lesznek nagydíjak, ahol kénytelenek lesznek más nevet használni), míg utóbbi tegnap árulta el, hogy Visa Cash App RB Formula One Team lett a teljes és végleges nevük.

f1-alphatauri-2023



Az FIA ennek megfelelően frissítette az F1-es nevezési listáját. Érdekesség egyfelől, hogy ezen továbbra is Stake F1 Team Kick Sauber szerepel a hinwili alakulat csapatnevénél, másfelől pedig kiderülhetett, hogy mit is jelent az egykori AlphaTauri nevében az RB rövidítés.

Egy ideig voltak olyan értesülések, hogy Racing Bulls lehet a faenzai csapat új neve, s bár végül csak az RB kapott helyet a névben, a lenti listából kiderül, hogy az istállót üzemeltető cég neve mégis ez: egész pontosan Racing Bulls S.p.A néven jegyezték be, amiből az S.p.A. a Részvénytársaságot jelenti Olaszországban (ugyanezt láthatjuk a Ferrarinál is). Azaz ha a csapatnév nem is ez lett, a Racing Bulls mint entitás mégis létezik ilyen formában, és nem az anyacsapat Red Bullra utal az RB.

A karosszérianévnél viszont szintén csak RB szerepel az ex-AlphaTaurinál, míg a Stake-nél Kick Sauber ugyanez (a cégnél pedig természetesen a Sauberé, ahogy az volt az Alfa Romeo nevével fémjelzett időszak során is). Utóbbin kívül még az Aston Martinnál került be a névadó szponzor, az Aramco a karosszéria nevébe is.

Az FIA hivatalos 2024-es F1-es nevezési listája:

No. Versenyző Cégnév Csapatnév Karosszérianév Motormárka
1 Max Verstappen Red Bull Racing Limited Oracle Red Bull Racing Red Bull Racing Honda RBPT
11 Sergio Pérez Mendoza Red Bull Racing Limited Oracle Red Bull Racing Red Bull Racing Honda RBPT
63 George Russell Mercedes Grand Prix Ltd. Mercedes-AMG Petronas Formula One Team Mercedes Mercedes
44 Lewis Hamilton Mercedes Grand Prix Ltd. Mercedes-AMG Petronas Formula One Team Mercedes Mercedes
16 Charles Leclerc Ferrari Spa Scuderia Ferrari Ferrari Ferrari
55 Carlos Sainz Ferrari Spa Scuderia Ferrari Ferrai Ferrari
81 Oscar Piastri McLaren Racing Ltd. McLaren Formula 1 Team McLaren Mercedes
4 Lando Norris McLaren Racing Ltd. McLaren Formula 1 Team McLaren Mercedes
18 Lance Stroll AMR GP Limited Aston Martin Aramco Formula One Team Aston Martin Aramco Mercedes
14 Fernando Alonso Díaz AMR GP Limited Aston Martin Aramco Formula One Team Aston Martin Aramco Mercedes
31 Eteban Ocon Alpine Racing Limited BWT Alpine F1 Team Alpine Renault
10 Pierre Gasly Alpine Racing Limited BWT Alpine F1 Team Alpine Renault
23 Alexander Albon Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes
2 Logan Sargeant Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Racing Williams Mercedes
3 Daniel Ricciardo Racing Bulls S.p.A Visa Cash App RB Formula One Team RB Honda RBPT
22 Yuki Tsunoda Racing Bulls S.p.A Visa Cash App RB Formula One Team RB Honda RBPT
77 Valtteri Bottas Sauber Motorsport AG Stake F1 Team Kick Sauber Kick Sauber Ferrari
24 Guanyu Zhou Sauber Motorsport AG Stake F1 Team Kick Sauber Kick Sauber Ferrari
20 Kevin Magnussen Haas Formula LLC MoneyGram Haas F1 Team Haas Ferrari
27 Nico Hülkenberg Haas Formula LLC MoneyGram Haas F1 Team Haas Ferrari
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: