szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Jet-Solution Kft.-t 2020 decemberéig még Szamóca Kft.-nek hívták, és gyerekek napközbeni ellátásával foglalkozott.

Az állami, kormányzati és fideszes rendezvényeket és intézményeket védelmező Valton-Security biztonsági szolgálat bevásárolta magát a Jet-Solution Kft.-be – írja az Mfor, hozzátéve, hogy az elérhető információk szerint a társaság 9 darab üzleti repülőgéppel rendelkezik.

A Jet-Solution Kft.-t 2020 decemberéig még Szamóca Kft.-nek hívták, és gyerekek napközbeni ellátásával foglalkozott. Bizonyos Muha Attila csinált belőle Jet-Solution Kft.-t, de ő 2021 nyarán eladta Ploveczki Tamásnak. Míg 2020-ban nulla forint volt a bevétel, 2021-ben már 3,8 milliárd forint bevételt repültek össze, amiből 53 millió forintos profit jött össze. A következő évben ezt is sikerült megugrani: 6,5 milliárd forintos forgalom mellett 295 millió forint nyereséget könyvelhettek el. A 6,5 milliárd forintból 5,5 milliárd exportértékesítés volt, tehát a megrendelő külföldi lehetett, belföldről csak 963 millió forint folyt be.

A felfelé ívelő cégpálya a Valton érdeklődését is felkeltette, január 8-i bejegyzéssel kisebbségi tulajdonosként társultak be. A Valton meghatározó többsége 2023 elején egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került. Mindaddig 89 százalékban Varga Lajosé volt a Valton Sec. Zrt., a maradék 11 százalék pedig Bessenyei Istváné, Sarka Kata férjéé.

Bemutatkozásuk szerint a Jet-Solution „különféle rugalmas charter szolgáltatásokat kínál az európai régión belül és kívül”, illetve „világszerte hozzáférnek az üzleti repülőgépekhez”.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.