Már attól betépsz, ha végignézed, de pont ez a jó
Könnyed, bevállalós, elvetemült, mocskos szájú, ötletes, abszurd, szórakoztató – ez mind elmondható a Netflix Totál KO sorozatáról.
Már a beharangozója is elképesztően laza és vidám: medencés partival indít, és nem sokkal később rájövünk, hogy a lazulás nem múlik el, az lesz az alapszál, miközben jön az az izgalom: olyan, mintha egymásba mostak volna egy Tom Cruise-filmet a Másnaposokkal. De pont ezért zseniális, hiszen mindkettő fenomenális a maga nemében, el lehet képzelni, mekkorát szól így együtt.
Vissza az első részhez és a vad medencés bulihoz… A sok bikinis csaj és fürdőgatyás kigyúrt fickó között ott rejtőzik a válogatott ügynökökből, különböző karakterekből álló szuper csapat, a különleges osztag is, akiknek egy célja van: nyakon csípni a rosszfiúkat, akik bombát robbantanának Las Vegasban.
A küldetés sikerül, hőseink kiengednek, majd belevetik magukat az éjszakába, ahol folyik az alkohol, előkerülnek a tudatmódosítók, befigyel egy teve is, hogy aztán befusson fentről a hívás: a hatástalanított robbanószer kamu volt, a fenyegetés nem múlt el, azonnal indulniuk kell, hogy megmentsék a világot. Persze mindezt drogosan, piásan. És itt szabadul el az őrület.
Jól összeválogatott karakterek
A sorozat sikerét nemcsak a sztorira bízták és az alkotók, a szereplőket is gondosan összeválogatták. A csapatot a szexi Ava Winters (Shelley Hennig), a CIA hírszerző tisztje és vezetője, a macsó Chad McKnight (Nick Zano), a Navy SEAL taktikai vezetője, az éhenhalás küszöbén álló hústorony Trunk (Terrence Terrell), a tengerészgyalogos, a kicsit pasis Angela Gomez (Paola Lázaro), a mesterlövész, a kocka IT-s Maya Lerner (Kimi Rutledge), az NSA műszaki zsenije, a totálisan kattant Hagerty (C. Thomas Howell), a bomba hatástalanító szakértő és a lánya féltésétől már-már kikészült Paul Yung (Eugene Kim), a légierő pilótája alkotja.
Szóval, ők a különleges osztag, az a dolguk, hogy megtalálják, és kicsinálják a gonoszokat. Hát teszik is a dolgukat beállva, pepiálva, hallucinálva, akkor is, ha alig forog a nyelvük, ha zöld űrlényeket látnak, vagy éppen hagyják, hogy elsodorja a víz a gumimatracban magáról semmit nem tudó őrült bombaszakértőt.
Baromságnak hangzik?
Mert az is, de a lehető legjobb értelmében!
A lányommal néztem és néha a fejünket fogva nevettünk, annyira abszurd volt a helyzet. Mégis többet, többet akartunk belőle.
Hamar túlestünk rajta, mert a Totál KO igazi darálós sorozat. Rendkívül szórakoztató, ahogy a vígjáték keveredik a kémfilmmel, és az is igazi esettanulmány, hogy van benne hetero, meleg és leszbi – és mindez baromira szerethető figurák képében.
Sok kritika szerint ez a széria nem éri meg a második évadot, és talán nincs is rá szükség. Így volt kerek egész. Mégis, egyáltalán nem bánnám, ha lenne folytatás.
Ezeket olvastad már?
Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént - mondta Görbe Nóra Gát György haláláról
Megható dolgot üzent Bochkor Gábor Várkonyi Andreának
Pünkösdi horoszkóp: zokogni fognak ezek a csillagjegyek, balszerencse éri őket a hosszú hétvégén
KI hitte volna: ezt tette Koós János első felesége!
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?