szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyelőre úgy tűnik, kínai berendezésekkel tette a legolcsóbb ajánlatot egy disztribútor az állami közbeszerzésen.

A 2021 közepén meghirdetett központosított CT- és MR-közbeszerzés első köre hamarosan lezárulhat, és optimista becslések szerint néhány kórházban akár 2024 végére munkába is állhatnak az új képalkotó berendezések. Az összesen 25 milliárd forintban megjelölt, a hazai költségvetésből odaígért keretösszeg vagy húsz versenyzőt vonzott, gyártókat és kereskedőket egyaránt. Ahogy az újfajta versenyeztetési eljárás, a körvonalazódó eredmény, úgy a gépek elosztása is szolgál meglepetésekkel.

Az üzlet nagysága figyelemre méltó, sokan tülekedtek érte. Végül négy nagy, ismert gyártó – a Siemens, a GE, a Canon és a Philips – ugrotta meg a lécet, valamint egy, az ismeretlenségből érkezett kereskedőcég, a Humantech Solution Zrt., amely a sanghaji United Imaging gépeit ajánlotta.

Bár a versenytárgyalás még nem zárult le, úgy tudni, az eredményhirdetés immár csak hetekre vagy csak napokra van, és számos jel mutat arra, hogy a kínai céggel tarolhat a magyarországi disztribútor. A közbeszerzési „előselejtező”, a keretszerződések nyilvános eredménye szerint a Humantech tette a legalacsonyabb árajánlatot az MR-re és CT-re egyaránt. Mivel az előselejtezőben tett ajánlatot aztán lehet csökkenteni a konkrét gépekre kiírt versenytárgyalásokon, elvileg, jelentős árengedmény nyomán, még változhat a sorrend.

A cikk teljes terjedelmében az eheti HVG hetilap Gazdaság rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.

HVG 2024/10
hvg