Kis pénz, nagy eredmények – három magyar taekwondós hódítaná meg Párizst
Salim Omar Gergely, Márton Viviana és Józsa Levente is kvótát szerzett a párizsi játékokra egy olyan sportágban, amelynek eddig mindössze két olimpikonja volt.
„Mikroszövetség vagyunk, amelyik makroeredményeket ért el” – így írta le elnöke, Márton Zsolt Krisztián a Magyar Taekwondo Szövetséget, amely három versenyzőt küld a párizsi olimpiára. Ezzel Magyarország az ötödik az országok rangsorában, olyanokat maga mögé utasítva, mint a nyolcvanmilliós Németország.
Ez lesz a harmadik olimpia, amelyen magyar taekwondósok indulnak. 2000-ben Sydney-ben Salim József az ötödik helyen végzett, akárcsak az unokaöccse, Salim Omar Gergely a tokiói játékokon. Idén hozzá Márton Viviana és Józsa Levente csatlakozik.
Salim egyenes ágon, a világranglistáról jutott ki Párizsba; az 58 kilogrammosok között a 7. helyen állt. A szabályok szerint súlycsoportonként a legjobb hat szerez így kvótát, ám egy ország csak egy versenyzőt indíthat, a magyar sportoló előtt pedig két spanyol és két dél-koreai is van a listán, így aztán ötödikként szerezte meg az indulási jogot.
Márton Vivianának (-67 kg) és Józsa Leventének (+67 kg) ezzel szemben a szófiai selejtezőtornán kellett kiharcolnia a részvétel jogát. Ez mindkettejüknek három ellenfelüket legyőzve sikerült.
Lemaradt azonban az olimpiáról Viviana ikertestvére, a tavaly a sportág első női világbajnoki címét megnyerő Márton Luana (57 kg). Neki is három meccset kellett volna nyernie, de a másodikban kikapott a Rióban olimpiai bronzérmes Kimia Alizadehtól. Az iráni azért került az európai selejtezőágra, mert Németországban menekültstátuszt kapott.
Chipet cserélni
A három versenyző a selejtezőtorna után a sajtóval is megosztotta az élményeit. Viviana, aki egyik mérkőzésén sem hagyott esélyt az ellenfeleinek, arról beszélt, hogy mindvégig nagyon nyugodt és fókuszált volt, és betartotta, amit az edzője kért tőle. „Harminc másodperccel az utolsó meccs vége előtt már éreztem, hogy meglesz. Próbáltam nem ezen gondolkodni, nehogy hibázzak, de azért egy kicsit már elkezdtem örülni” – vallotta be.
Mire ő pástra lépett, Luana már túl volt a maga meccsein és a csalódáson. „Miután kiderült, hogy nekem nem sikerült kijutni az olimpiára, igyekeztem Vivinek segíteni. Azt mondtam, felejtsük el, ami történt, a holnap róla fog szólni. Nem hagyhattam, hogy miattam szomorkodjon, én sem csüggedtem el annyira, tudtam, hogy tovább kell mennünk. Nem akartam rossz energiákat átadni neki, ezért gyorsan chipet cseréltem, arra kértem, hogy nyugodjon meg, és másnap adjon bele mindent.”
Józsa Leventének sem gyűlt meg különösebben a baja a riválisaival, simán vette az akadályokat. „Tizenöt másodperccel a vége előtt volt egy olyan fejesem, amellyel 11 pontos lett az előnyöm, és rá is számoltak az ellenfelemre. Tudtam, hogy ezt nem veszíthetem el, úgyhogy már csak egy szívet küldtem a közönségnek.”
A párizsi esélyekről mindkét versenyző azt mondta: az aranyéremért utaznak. A lehetséges ellenfeleik teljes listája még nem ismert, a kvalifikációs tornák sora ugyanis még nem zárult le, Józsa Levente mégis többet tud azokról, akikkel szembe kerülhet, mint Márton Viviana.
A férfiak Grand Prix-sorozatának tavalyi győztese a már biztosan kvótával rendelkezők közül a legtöbb versenyzőt már legyőzte, vagy nagyon közel került ahhoz, hogy ez sikerüljön. „Közöttük biztosan van keresni valónk” – mondta az edzője, Galambos Bence.
Márton Viviana azért ismeri kevésbé a mezőnyt, mert egy számára új súlycsoportban jutott ki Párizsba. Ő korábban a 62 kilogrammosok között versenyzett, az olimpián azonban nincs ilyen kategória. Mivel a testvére az 57 kilogrammosok csoportjában igyekezett megszerezni a kvótát, és a családi megállapodás értelmében egymás ellen nem versenyeznek a lányok, fölfelé kellett lépnie. Luana szerint azonban – akit a szövetség edzőpartnerként szeretne akkreditáltatni a játékokra – ez nem jelent majd problémát: „Ha jól csinálja, akkor bárkit meg tud verni” – jelentette ki.
Mérsékelt lehetőségek
Márton Zsolt Krisztián egyelőre nem mer tippelni a párizsi eredményekre, mivel a résztvevők névsora még bizonytalan, de úgy érzi, egy szép helyezés – szebb Salim Omar ötödik helyénél – benne van a csapatban. Ugyanakkor már azt is hatalmas eredménynek tartja, hogy bár „mérsékeltek a lehetőségeink, legalábbis anyagi tekintetben”, három magyar versenyző is ott lesz a játékokon.
Szép eredményeket már korábban is értek el magyar taekwondósok, hoztak el érmeket Európa- és világbajnokságokról, a 2020-as években azonban „rapid módon nőtt az eredményesség” – magyarázta az elnök, aki 2021-ben vette át az 1990-ben létrehozott szövetség vezetését az alapító nagymestertől, Patakfalvy Miklóstól. Szerinte még most is lépéshátrányban vannak a többi tradicionális harcművészethez képest, nem annyira ismertek és elfogadottak, de a sikerek hozzák magukkal az ismertséget mind a sportpolitikai vezetés, mind a nagyközönség körében.
Sokan leírni sem tudják a sportág nevét, amelyről vita van a Magyar Tudományos Akadémiával is – mondja Márton Zsolt Krisztián, aki érti ugyan a magyarítási szándékot, ugyanakkor felhívja a figyelmet: a taekwondo szót nem szerencsés magyarosan, tekvandónak leírni, hiszen jelentése van: a lábbal és kézzel való küzdelem művészete. Éppen ezért ők a szövetség elnevezésében is ragaszkodnak a hagyományos írásmódhoz.
Az eredmények ahhoz képest is látványosak, hogy a szervezetnek csupán egyetlen főállású, szövetségi finanszírozású munkatársa van, a főtitkár. Az elnök arról beszélt, hogy a szövetség önmagában nem tudja azokat a feltételeket biztosítani a profi sportolók felkészüléséhez, amelyekre szükség volna, erre csak állami háttérrel van mód. És bár jó a viszonyuk a sportállamtitkársággal, szerinte a hozzájuk befolyó támogatás még mindig nem áll arányban az elért sikerekkel. „A tokiói olimpia előtti évben 35 millió forint volt a támogatásunk. Ez a mikronnyi összeg fokozatosan nőtt, mostanra nagyjából 200 millió forintra, de ez még mindig nagyon kevés. Ma egy profi, nemzetközi szinten eredményes, de nem világszínvonalú versenyző éves büdzséje 5-6 millió forint, az olimpikonoké 10-15. Ez a hagyományos sportágakban nem túl nagy pénz, de számunkra az.”
A fiatal, kezdő versenyzők versenyeztetését legnagyobbrészt a szülőknek kell finanszírozniuk, az élversenyzők támogatása pedig a nagy klubokra hárul – az elnök az UTE-t, a Honvédot, az MTK-t és a TFSE-t említette. „Ezek nagy mértékben hozzá tudnak járulni a költségekhez. Omar tokiói felkészülését gyakorlatilag az MTK állta, mert miután kifizettük a terembérletet, átutaltuk a béreket és a járulékos költségeket, arra már nem maradt pénz, hogy versenyeztessük. Abban bízunk, hogy fönn is látókörbe kerülünk, és a támogatás mértékét az elvégzendő feladatokhoz igazítják majd.”
Márton Zsolt Krisztián szerint a magyar taekwondo most csúcson van, aminek az a titka, hogy mindenki, aki velük dolgozik, hisz a csapatmunkában, tudja a dolgát, és teszi is. Úgy véli, lehet még ennél följebb is jutni, „például érmet nyerni az olimpián. De nem csak ez a célunk, bár kétségtelen, hogy ennek a legnagyobb az elismertsége, és az állami sportigazgatás is azt becsüli meg a leginkább financiálisan. Ám az is ugyanolyan fontos, hogy legyen még több sportoló, egészséges, magát az iskola után hasznosan elfoglaló gyerek.”
A következő hónapokat mégis az olimpia határozza majd meg. A versenyzők előtt addig még egy nagyobb megmérettetés van, a májusi Európa-bajnokság, amelyek előtt és után edzőtáborok és más kisebb versenyek várnak még rájuk. Az edzőik még csak ezután egyeztetik majd a „haditervet”, és döntenek arról, hogy pontosan hogyan épüljön fel a hátralévő időszak. Mivel a lányok Madridban, Salim Omar Gergely Los Angelesben, Józsa Levente pedig Budapesten készül, az elképzeléseket a szövetség összegzi, aztán felveszi a kapcsolatot az államtitkársággal, hogy „milyen erőforrásokat lehet mozgósítani”.
Márton Viviana – és testvére, Luana – 2006-ban született a Spanyolországhoz tartozó Tenerifén. A szüleik gyakran jártak a szigetre nyaralni, beleszerettek, és végül ott telepedtek le. 2018-ban álltak tovább, Madridba költöztek, hogy a lányok a lehető legjobb körülmények között készülhessenek. Idén februárban az UTE-ba igazoltak, de az idejük legnagyobb részét továbbra is Spanyolországban töltik majd, ahol világ egyik legjobb taekwondós klubjának, a Hankuk Internacionalnak az edzői dolgoznak velük. Édesapjuk, Márton Zsolt tavaly, miután Luana megnyerte a világbajnokságot, arról beszélt a Telexnek, hogy „megvan a csábítás, hogy spanyol színekben versenyezzenek” a lányai, azt pedig tudomásul vette, hogy míg Magyarországon csak a legnagyobb eredmény, egy olimpia után fizetnek, a spanyolok az odafelé vezető úton is tudnak bőséges támogatást adni. A klubváltás után aztán arról nyilatkozott az InfoRádiónak: nem volt könnyű a döntés, szakmabeliek győzködték az ikreket, hogy képviseljék Spanyolországot, az UTE azonban nagyon profin állt hozzájuk, a klubvezetés pedig megígérte, hogy minden támogatást megad nekik.
A 21 éves Józsa Leventéről azt mondta edzője, a 13 éve vele dolgozó Galambos Bence: az első találkozásukkor egy olyan kisfiút ismert meg benne, aki nem nagyon tudta, hogy melyik a jobb és melyik a bal keze, de bármilyen feladatot kapott, mindig nyerni akart. „Mindig is benne volt az ösztönös győzni akarás, sikeréhség. Mindenkit meg akart verni, nem érdekelte, hogy éppen egy Európa-, világ- vagy olimpiai bajnokkal áll szemben.”
A kis Leventének az tetszett meg a taekwondóban, hogy látványos, kezdetben csak a pörgőrúgást akarta megtanulni, de amint jobban megismerte, elhatározta: olimpiai bajnok lesz.
Mind az edzője, mind a szövetség elnöke rendkívül nyugodt, higgadt embernek írta le, s ezzel ő is egyetért. És attól sem tart, hogy kizökkenti majd a játékok semmihez sem hasonlítható hangulata. „Akkor nem lennék nyugodt, ha nem végezném el jól a melót. De minden nap ezért dolgozom, minden apróságra odafigyelek. Szerepeltem a meghívásos Grand Prix-szériában, amelyben a legjobbak vesznek részt, és tavaly meg is tudtam nyerni. Ez is bizonyítja, hogy nyomás alatt is tudok jól szerepelni” – magyarázta. Így látja ezt az edzője is: „Levente inkább lubickol az ilyen helyzetekben.”
