DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Négy lehetséges pilótáról beszélt Wolff

Az előttünk álló hónapok egyik legnagyobb kérdése, hogy kit szerződtet a Mercedes a távozó Lewis Hamilton helyére – Toto Wolff négy különböző versenyzőt említett meg.

A távozó Lewis Hamilton helyére pályázó versenyzők listáján meglehetősen magasan szerepel Andrea Kimi Antonelli, akit sokan egyenesen a legnagyobb tehetségnek tartanak Max Verstappen óta, és könnyen lehet, hogy össze is függ majd kettőjük sorsa, hiszen Wolff maga is elismerte, hogy az elsőszámú utódjelölt a holland háromszoros világbajnok

A cikk folytatása előtt ajánljuk figyelmetekbe a Pitwall Talk minapi adását, melyben Lewis Hamilton lehetséges utódairól beszélgettünk.

Amikor a Mercedes csapatfőnökét a Fox Sports arról kérdezte, hogy tényleg lehetőséget kaphat-e a csillagosoknál a fiatal olasz, Wolff ismét hitet tett amellett, hogy mekkora tehetségnek tartja Antonellit, de egyúttal azt is leszögezte, hogy nem akar túl nagy nyomást helyezni rá:

„Ezt még nem tudom, attól is függ, hogy Max mit tesz majd. Ez a fiatal srác nagyon ígéretes, de nem akarok extra nyomást helyezni rá. Viszont úgy tűnik, hogy az igazán nagy versenyzők egyike lehet majd. Nem akarom agyonnyomni azzal, hogy 17 évesen egyből egy F1-es autóba ültetem, van néhány más lehetőség is, amit ki lehet játszani.”

Antonelli természetesen nagyon magasra került a legígéretesebb juniorversenyzőkről összeállított tízes listában, mely a Formula Podcast legutóbbi adásában hallható:

Verstappen és Antonelli mellett persze más jelöltek is vannak, akik közül Wolff kettőt – minden bizonnyal a két legesélyesebbet – említett meg: „Ott van Fernando, aki egy izgalmas lehetőség, és Carlos is nagyon jó. Szóval vannak néhányan. A nehezen megkapható menyecske szerepét fogom játszani!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: