Esküvőre készül az RTL sztárpárja, de csak a baba érkezése után lépik meg
Ezt árulták el a nagy napról.
Az RTL népszerű sorozatában, a Gólkirályságban láthatták őket nemrég együtt a nézők, most pedig kétszemélyes színdarabban is játszanak. Mikecz Estilla és Mohácsi Norbert is erős személyiség, ahogy mondják, tökéletesen kiegészítik egymást a színpadon és az életben is.
A nagy összhang alapján felvetődik a kérdés, hogy nem áll-e szándékukban esküvővel hivatalossá tenni a kapcsolatukat.
„Nem ezzel a gondolattal kelünk és fekszünk, de szoktunk róla beszélgetni. Ha úgy gondoljuk majd, hogy ettől lép szintet a kapcsolatunk, akkor nem húzzuk sokáig. De a tapasztalataim szerint manapság pont a lényeg vész el az esküvőkön – mondja a Best magazinnak Norbi.
– Ha valóban annyira fontos lenne, akkor már biztos, hogy történt volna valami ebben a kérdésben – fűzi hozzá Esti.
– Legkésőbb addig várat magára az esküvő, amíg nem jön a baba, mert akkor sokkal egyszerűbb minden, ha törvényesen is egy pár vagyunk – összegzik egyhangúan.
Intim szertartás lesz
– Úgy tudom elképzelni, hogy kimegyünk egy mező közepére, egymás szemébe nézünk, és Esti szemébe mondom, hogy ez és ez a tervem, 'jössz velem?' Menjünk együtt, kérjük a Jóistent, hogy legyen ezen az úton velünk, és hajrá.
Mert szerintem az esküvő egy végtelenül intim dolog.
Utána persze lehet bulizni, veregethetik a haverok a vállamat, de ahhoz senkinek semmi köze, hogy mi megkötjük életünk legmélyebb szövetségét” – magyarázza Norbi. Esti pedig annyit fűz hozzá, hogy abban mindketten egyetértenek, hogy az esküvő számukra egészen biztos nem a mérhetetlen pénzköltésről és a külsőségekről fog szólni.
Ezeket olvastad már?
Semmi előjele nem volt a tragédiának: álmában érte a halál a csodálatos magyar színészt
Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közölték
Felfoghatatlan gyász: elment a világ egyik legnagyobb írónője
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos
Kulcsár Edina elárulta magát: ez lehet születendő gyermeke neve
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?