Megszakad a szív! Rettenetes, amit Király Linda édesanyja elárult
Király Gabi, Király Linda és Viktor édesanyja szívbemarkoló dolgokat árult el.
Király Gabi igen sikeres gyerekeket nevelt fel, hiszen mindhárman komoly eredményeket értek el az életben. Míg Ben civil szakmát választott, addig Linda és Viktor népszerű előadóművészek. Az édesanya elmondása szerint mindannyian igen érzékeny lelkek, és neki is nagyon fáj, ha bántják, sértegetik őket.
„Mindhárom gyerekem – Ben is, aki New Yorkban él és civil foglalkozású – rendkívül érzékeny lélek, így amellett, hogy mindenben támogattam, nagyon féltettem is őket a show-biznisztől. Ha bántják őket, akár kommentekben, vagy ha kemény kritikákat kapnak, az nekem úgy fáj, mintha engem bántanának. Mindig mondom nekik: nem lehet mindenkinek megfelelni, és nem is ez a cél, hanem az, hogy békében, harmóniában élhessünk önmagunkkal – mondta a Meglepetésnek Király Gabi, akinek nagyon fontos volt az, hogy alázatra tanítsa a gyerekeit.
– Én úgy neveltem a gyerekeimet, hogy a tehetségért, amit kaptak, legyenek hálásak, és ne szálljanak el csak azért, mert színpadon vannak, és azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek. Az alázat nagyon fontos, nélküle nem lehet hosszú távon érvényesülni a zenei életben” – tette hozzá.
Csodás fotóval köszöntötte öccseit Király Linda
Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan gyász: elment a világ egyik legnagyobb írónője
Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közölték
Most jött Károly királyról a hír: bejelentették!
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos
Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?