DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Retro

F1-Archív: A Red Bullnak nem kell Hamilton

Sok érdekes F1-es hír látott napvilágot az elmúlt húsz év április negyedikéin, igyekeztünk minden évből hozni egyet, természetesen a legérdekesebbet.

2023: Felipe Massa első alkalommal jelzi, hogy jogi lépéseket fontolgat azok után, hogy Bernie Ecclestone egy interjúban arról beszélt, hogy már a 2008-as szezon során tudtak a szingapúri Crashgate-ről. A brazil ex-F1-es úgy érzi, emiatt törölni kellett volna azt a futamot, így ő lenne az év világbajnoka.

2022: Sajtóhírek szerint Imolára már megjönnek a szezont bombaformában kezdő, és egyelőre a tabellát vezető Ferrari első frissítései, amelyekkel még hatékonyabbá válhat az F1-75 - viszont az egyenlőség jegyében ott és Barcelonában is hoznak majd újításokat, egyszerre mindkét pilótánál.

2021: Bár meggyőzően szerepelt a szezonnyitón, az F1-be két év után visszatérő Fernando Alonso elismeri, hogy még rengeteget kell fejlődnie, ha igazán formába akar lendülni.

2020: A Williams szerint nem annak köszönhető a gyenge formájuk, hogy a rózsaszín Mercedesnek is csúfolt Racing Pointtal ellentétben ők nem vásároltak listázott alkatrészeket egyik élcsapattól sem.

2019: Megmutatták a Racing Point új főhadiszállásának látványterveit. A csapat rég túlnőtte az 1991-es épült silverstone-i (eredetileg Jordan által elfoglalt) bázist. Mellette fog felépülni 25 millió font értékben az új gyár. A bővítés befejezése 2021-re várható, és 600 dolgozót lesz képes befogadni.

2018: Még mindig téma a Ferrari-Haas együttműködés, az amerikai istálló bombaerősnek tűnő autója miatt nagyon nehezen viselik az önállóan dolgozó riválisok (Renault, McLaren főleg), hogy ilyen sok mindent megkapnak Grosjeanék a gyári Ferraritól - a szakértők azonban felhívják rá a figyelmet, hogy aerodinamikailag egészen más a Haas, mint a Ferrari és ez az egyik fő erősségük a "hangosakkal" szemben...



2017: Felröppen a hír, hogy a Honda botladozásai miatt a McLaren saját magának gyártana Formula-1-es motort. A wokingiak azonban rögtön cáfolják is a hírt, hiszen ez túl drága és túl bonyolult lenne számukra - Zak Brown hozzáteszi, hogy később nem zárja ezt ki, de most mégis más megoldás után néznek.

2016: "Ha a pilótáknak bekötnénk a fél szemét és úgy kellene végigmenniük, még az is jobb lenne. Ennél bármi jobb" - fejti ki véleményét tömören Jenson Button az F1-be frissen bevezetett kiesős időmérőről. A brit világbajnok úgy véli, hogy nem történhet más, mint hogy megváltoztatják, mert ennek semmi értelme.

2015: Már ekkor elhangzanak az azóta megszokottá vált mondatok: a Renault óriási lépést tett előre, lassan utoléri a Mercedest motorfejlesztésben. Itt éppen James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója jelenti ki ezeket, miután 2014-ben esélye sem volt a Renault-motoroknak a Mercedes hibrid erőforrásaival szemben.

2014: A Pirelli aggályosnak tartja az új szabályozást, mely betiltaná az abroncsmelegítő paplanok használatát a Formula-1-ben – Paul Hembery, az olasz gumigyártó F1-es projektjének vezetője szerint ez jelenleg a legnagyobb probléma, amivel szembesülnek. Szerinte már-már teljesíthetetlen dolgot kérnek tőlük...

2013: A csapatok azért lobbiznak, hogy egy plusz, negyedik téli teszten is részt vehessenek az új erőforrások bevezetését hozó 2014-es idény előtt - a teljesen átalakuló motorokat csak a Mercedes kezdte el igazán korán fejleszteni és olyan bonyolult a működésük, hogy rengeteg próbára lenne szükség az éles bevetésük előtt.

2012: Versenyképesnek tűnik a Lotus, Romain Grosjean a harmadik helyet szerezte meg a melbourne-i időmérőn, de a franciának eddig nincs szerencséje idén: két futamból kétszer ütközött, többen is kritizálják és egyelőre nincs pontja. A csapat új fejlesztéseket hoz Kínára, Grosjean pedig arról beszél, hogy "újraindítja a rendszert", most kezdődik számára igazán a szezon.

2011_1

2011: Már ekkor, 2011-ben szóba kerül egy esetleges Vettel-Hamilton pilótapáros, a hírek szerint a McLarentől elvágyódó brit pilótát pletykaszinten összeboronálják a Red Bull-lal. Christian Horner, a bikák csapatfőnöke azonban azt mondja, hogy ez a két versenyző nem férne el egymás mellett, nem működnének együtt, "jobb a békesség" a Vettel-Webber párossal.

2010: Az első két futam balszerencse-sorozatát maga mögött hagyva Sebastian Vettel nagyszerű győzelmet aratott Malajziában csapattársa előtt, míg a pódium harmadik fokára a gyári Mercedes első dobogóját szerző Nico Rosberg állhatott fel. A 4-5. hellyel Kubica és Sutil is roppant elégedett lehet, akárcsak az első pontjait szerző Jaime Alguersuari, aki a 9. pozícióban ért célba, s ő lett a sportág történetének legfiatalabb pontszerzője.

vettel_2010_mal

2009: Jenson Button Melbourne után Malajziában is megszerezte a pole-t, így az idei második futamot is ő kezdheti az élről. Mellőle némi meglepetésre Jarno Trulli rajtolhat, míg a második sorba Vettel és Barrichello állhat majd fel. A két McLaren a hetedik, Massa pedig a nyolcadik sorba került csak, folytatódik tehát a tavalyi élcsapatok vesszőfutása.

2008: Felipe Massa volt a leggyorsabb a bahreini hétvége mindkét pénteki edzésén, Lewis Hamilton viszont a falban fejezte be a délutáni gyakorlást, s alaposan összetörte a McLarenjét. A legkellemetlenebb meglepetést Barrichello és Heidfeld okozta csapataiknak, hiszen a 16-17. helyen zárták az edzést.

2007: Ugyan a szezon első futamán domináns csapatnak tűnt a Ferrari, Felipe Massa arra figyelmeztet mindenkit, hogy ne kiáltsunk rögtön világbajnokot. Egyrészt a fejlesztést tekintve a többiek előtt járnak és emiatt a következőkben nekik nem lesznek frissítéseik, másrészt a McLaren nagyon gyorsnak tűnt az Alonso-Hamilton párossal - ő kiélezett vb-harcra számít.

2006: Elhagyta a Toyotát Mike Gascoyne, az istálló főtervezője, akit a hírek szerint Pascal Vasselon vált majd a kölnieknél – Adrian Newey Red Bullhoz szerződéséig ő volt a legjobban fizetett technikai szakember a sportágban.

gascoyne_toyota

2005: A legtöbben elkönyvelik, hogy ez a szezon a Renault diadalmenetéről fog szólni, de a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds szerint a Ferrarit még ne írjuk le - ő úgy látja, hogy a maranellóiak nagyon gyorsak, a problémáik gyorsan orvosolhatók és biztos, hogy ott lesznek majd a vb-harcban. Sőt, megemlíti a McLarent és a Toyotát is, mint potenciális világbajnok istállót.

2004: A Ferrari kettős győzelmet aratott Michael Schumacher vezetésével az első Bahreini Nagydíjon, Jenson Button pedig újabb dobogót szerzett két héttel azt követően, hogy először felléphetett egy F1-es pódiumra. A negyedik helyen Jarno Trulli ért célba, míg Button BAR-os csapattársa, Sato négy pontot szerzett ötödik pozíciójával.

2003: Némi meglepetésre Mark Webber és a Jaguar-Cosworth zárja az élen a Brazil Nagydíj első időmérő edzését, neki jött ki legjobban a lépés a folyamatosan száradó pályán. Mögötte Rubens Barrichello és a Ferrari lett a második, majd jön a két McLaren-Mercedes Raikkönen-Coulthard sorrendben és csak ötödikként következik Michael Schumacher, míg a Williamsek a legjobb tíz közé sem férnek be.

2002: Különleges versenyre készülnek decemberben Dubajban, melynek szervezői komoly pénzdíjakért engednének össze F1-es versenyzőket a két nagy tengerentúli sorozat, a NASCAR és a Champ Car legjobbjaival.

2001: A hírek szerint Ricardo Zonta válthatja a Prost csapatánál Gaston Mazzacanét, akinek teljesítményével roppant elégedetlenek az istállónál. A brazil versenyzőnek tavaly év végén kellett távoznia a BAR-tól Olivier Panis érkezése miatt.

2000: David Coulthard elvesztette a fellebbezést, azaz immár biztosan nem kapja vissza interlagosi második helyét. A kizárás 2 milliméteren múlott, ekkora különbséggel lett szabálytalan a McLaren első szárnya.

1997: Johnny Herbert nincsen túl jó véleménnyel korábbi csapattársáról, a jelenleg a Williamsnél versenyző Heinz-Harald Frentzenről: „Nem elég erős pszichésen. Amikor együtt voltunk a Saubernél, rendre azt mondták neki: majd legközelebb. Nem hiszem, hogy ugyanerre számíthat a Williams-Renault-nál is.”

herbert_frentzen_1996

1996: Az Arrowst a múlt héten felvásárló Tom Walkinshaw elmondása szerint az élmezőnyt célozza meg a Hart-motoros istállóval – az első cél a legjobb hat hely elérése. „Persze nem lesz könnyű, hiszen nagyon messziről jövünk fel. Nehéz lesz olyan csapatokkal küzdeni, mint a Williams, rengeteg munkát igényel a dolog” – nyilatkozta az autósportnak a csapatvezető, aki szerint Jos Verstappennel bármilyen célt elérhetnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: