Szabadidő
Több mint 12 sportágat lehet ingyen kipróbálni a Városligetben
2020 óta már több százezren éltek is ezzel a lehetőséggel.
2024.04.18 05:30MTITöbb mint 12 sportágat lehet ingyenesen kipróbálni a felújított Városligetben és 2020 óta már több százezren éltek is ezzel a lehetőséggel.
Erről Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója beszélt a Magyar Olimpiai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy Párizsban 100 nap múlva kezdődnek a nyári olimpiai játékok.
A vezérigazgató az MTI-nek felidézte, a kormány 10 éve döntött arról, hogy belekezd a szavai szerint a teljes nyugati világ legjelentősebb kulturális fejlesztésébe a Városligetben, amely történelmileg mindig is a rekreáció, a sport és a kultúra találkozására épített.
Hozzátette: a tervezésnél kiemelt szerepet kapott, hogy ne csak a környéken, a VI. és a VII. kerületben lakók használhassák a Városligetet sportolási céllal, hanem érdemes legyen akár messzebbről is ide érkezni sportolni. Az is fontos szempont volt, hogy a környéken található tíz oktatási intézmény mindennapos testnevelési óráit is meg lehessen tartani itt.
Gyorgyevics Benedek emlékeztetett rá, hogy a fejlesztés első lépcsőjében az ifjúsági sportpályák létesítése szerepelt a középpontban, ennek keretében 2018-ban egy 200 méteres futókört, egy távolugró gödröt, és egy kültéri kondiparkot adták át. A második lépcső, a liget teljes tájépítészeti fejlesztése előtt már sokkal szélesebb társadalmi egyeztetéseket folytattak arról, hogy melyek azok a csoportok, amelyek sportolásra szeretnék használni a Városligetet. Végül 2020-ban adták át a Városligeti Sportcentrumot, amelyben 12 sportágat lehet kipróbálni. Elkészült többek között egy 200 méteres rekortán borítású futókör, de olyan extrém sportágak is helyet kaptak a közparkban, mint a falmászás, a BMX és a gördeszka.
A vezérigazgató hangsúlyozta: minden sportágat ingyenesen lehet művelni, és elmondása szerint 2020-tól több százezren vannak olyanok, akik regisztráltak azokra a kedvezményrendszerekre - a Múzeum mélygarázsában való parkolásra, valamint az öltözők és a mosdók használatára -. amelyeket a ligetbe érkezőknek biztosítanak. A ténylegesen ott sportolók száma pedig összességében megközelíti az egymillió főt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
- 16:18 Másfélmillió szál hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán
- 15:18 Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06