Tiszta sor: így változott Tóth Gabi és Mikes Anna kapcsolata
Örül Tóth Gabi, hogy Mikes Anna táncolni tanítja a kislányát. Az énekesnő nem tervezi, de azért várja, hogy újból férjhez menjen.
Arról beszélt a Krausz Gábortól tavaly decemberben elvált énekesnő-influenszer egy netes műsorban, hogy azóta Papp Máté Bencébe szerelmes, és hiszi, hogy egyszer még boldog házasságban élhet.
– A házasság szép dolog, hiszek benne, abban, hogy Isten színe előtt összekötni az életed azzal, akit szeretsz. Gyereket nevelni az élet legfontosabb értelme, legnagyobb felelőssége, amire ha képes vagy, akkor mindenre képes vagy, semmi más nem számít. Továbbra is ugyanebben hiszek, és abban is, hogy megadatik nekem egyszer. Ha elsőre nem is sikerült, de másodjára lehet, hogy fog – mondta el a Mutasd magad! című műsorban Gabi.
Gabi nem örült annak, hogy a volt férjével csak polgári szertartás keretében mondták ki az igent, a templomi esküvő kimaradt az életéből.
A beszélgetésben újból elmondta, hogy már az elején érezte, nem fog működni a házasságuk Krausz Gáborral, mivel túlságosan különbözőek.
– Nagyon más filmet néztünk az életről, ami miatt voltak konfliktusaink. De nagyon bírtam a humorát és azt, hogy törekedni akart arra, hogy jobb ember legyen. Nagyon nehéz életből jött, ez nem titok, hiszen megírta a könyvében is. Nem volt könnyű feladatom őt emberileg vagy érzelmileg úgy megerősíteni, hogy megtanulja, mi az a szeretet egyáltalán vagy milyen családban létezni... Ez egy nagyon nagy csomag volt, amibe picit beletörött a bicskám – magyarázta Gabi. Azt is részletezte, hogy volt férje többször kért tőle új esélyt, de végül úgy érezte, minden hiába.
– Ahogy az esélyek fogynak, elfogy a lélek, ami a gyerek rovására megy. Mindenképp a gyerek szívja meg ilyenkor, akárhogy nézzük, és azt be kellett látni, hogy nem jó.
Az énekesnő volt férje jelenlegi szerelméről, a profi táncos Mikes Annáról is szót ejtett. Megerősítette, amit már korábban is mondott: nem zavarja a boldogságuk, sőt örül, hogy négyéves kislányuk, Hannaróza Annától vesz táncórákat.
Őszintén reméli, hogy idővel békés lesz a viszony közte és volt férje közt.
– Annánál profibb nincsen, nagyon szeretem őt és nagyon összeillenek ... Kívánom, hogy legyenek boldogok – mondta végezetül Gabi.
Ezeket olvastad már?
Friss poszt Michael Schumacherről! Szavak nem is kellenek ide
Itt a várva várt fotó Krausz Gáborról és Mikes Annáról: hatalmas a boldogság
Friss fotó a súlyos beteg Bruce Willis-ről: megszakad a szív
Külföldön kezd új életet családjával Bereczki Zoli?
Azta: megmutatta otthonát, azt a hangulatos teraszt Szabó Zsófi. Elképesztő, ami ott van
Megjött a nagy júniusi időjárás-előrejelzés. Amit ez a hónap tartogat, azt el sem hiszik a szakértők
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?