 | Októberben ismét visszaesést mutatott a magyar ipar, nem volt tartós a felpattanás [2025-12-05]Az ipari szektorok szinte mindegyikében csökkent a termelés volumene. |
 | Pert vesztett a Pallas Athéné alapítvány felügyelőbizottsága, számot kell adniuk arról, elvégezték-e a dolgukat [2025-12-05]Ki kell adnia a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány felügyelőbizottságának, ellenőrizte-e az alapítvány működését, beleértve a vagyongazdálkodást |
 | India atom-tengeralattjárót bérel Oroszországtól kétmilliárd dollárért [2025-12-04]Elsősorban kiképzésre fogja használni az indiai haditengerészet a tengeralattjárót, háborúban nem vetheti be. |
 | Lemondott a közpénzzel való visszaéléssel gyanúsított Federica Mogherini, a College of Europe rektora [2025-12-04]Mogherini korábban olasz külügyminiszter, az Európai Bizottság alelnöke és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője volt. |
 | Még a bölcsődei kismotor-osztogatás szálai is Balásy Gyulához kötődnek [2025-12-04]A Balásy Gyula cégeivel kötött szerződés keretösszegéből 350 ezer kismotor jönne ki, ezt nyilván nem mind erre költik. A kormány nagyjából 2500 intézmény 5 ezer csoportjába akarja eljuttatni a játékokat. |
 | Komoly bukóval sikerül túladni a Matolcsy Ádámhoz köthető New York-i luxuslakáson [2025-12-04]Tavaly kezdték árulni, most úgy néz ki, ki tud szállni a tulajdonos a Crown Buildingben található 348 négyzetméteres lakásból. |
 | Jövő héten dönthet a parlament az ingyenesen felvehető készpénzösszeg megduplázásáról [2025-12-04]A parlament törvényalkotási bizottsága a Bankszövetség tiltakozása ellenére elfogadta a javaslatot. |
 | Balkáni olajfinomítókra vetett szemet a NER [2025-12-04]Az Orbán-kormány és a Mol szívesen rátenné a kezét az amerikai szankciók által ellehetetlenített orosz olajipari érdekeltségekre a Balkánon, de kérdés, elég-e ehhez körbeudvarolni Trumpot és Putyint. |
 | Reuters: Bejelentkezett a Mol az amerikaiaknál a Lukoil külföldi érdekeltségeire [2025-12-04]Az orosz olajvállalat európai finomítói, benzinkútjai, de kazahsztáni és azerbajdzsáni olajmezőkben meglévő részesedései iránt is érdeklődik a magyar cég. Nem ő azonban az egyetlen. |
 | Sok vállalkozásnak költségsokkot okozhat a minimálbér infláció feletti emelése, de legalább megelőztük Romániát [2025-12-04]Pangó gazdasághoz képest magas ütemben, 7, illetve 11 százalékkal nőnek a minimális keresetek. A kormányzat örülhet, a bérkiáramlás pörgeti a fogyasztást, és még Magyarország régiós pozíciója is javul. |
 | Összement a Spar kolbásza és az Aldi tengeri herkentyűi [2025-12-04]Tucatnyi termék kiszerelése csökkent az elmúlt hetekben a parasztkolbásztól a macskatápon át a pezsgőtablettáig. |
 | A kormányzati intézkedések sem tudták nagyon belökni a fogyasztást [2025-12-04]A gazdasági elemzők előzetes várakozásainak megfelelően alakult a boltok októberi forgalma, de volt, aki jelezte, nem látni, hogy a kormányzati intézkedések jelentős lökést adtak volna. A kereskedők egyáltalán nem elégedettek: a bizalomhiányra és az árrésstopra panaszkodnak. |
 | Kieshet a katából, akinek 100 ezret elérő tartozása van [2025-12-04]Csaknem 8 ezer adózót fenyeget a kataalanyiság megszűnése 100 ezer forintot elérő nettó adótartozása miatt. Nekik december 4-én és 5-én figyelmeztető levelet küld a NAV: ha még időben rendezik adószámlájukat, jövőre is katázhatnak. |
 | Oktatás 2025: hatalmas adóssághegyet hordtak össze a tankerületek [2025-12-04]A tankerületi központok teljes lejárt adósságállománya októberben meghaladta a 730 millió forintot, ez 300 millió forinttal nagyobb összeg, mint 2024 októberében volt. |
 | Macska-egér játék zajlik, milliós adatbázisokhoz férhetnek hozzá a bűnbandák [2025-12-04]Akárcsak a lakásban a biztonsági ajtó, a vállalkozásoknál is fontos a digitális biztonság. A kiberbűnözők nemcsak a pénzünkre, hanem az adatainkra is utaznak, amelyek a netes feketepiac kapós árucikkei. |
 | Októberben sem tülekedtek igazán a magyarok a boltokban [2025-12-04]Az előző év októberéhez és most szeptemberhez képest is nőtt a forgalom volumene, igaz, utóbbi csak épphogy. Többet költöttek ruhára, de könyvre, használt cikkre kevesebbet. |
 | Itt van Orbán Viktor bejelentése a minimálbér-emelésről [2025-12-04]Aláírta a megállapodást a minimálbér és a bérminimum 2026-os emeléséről. |
 | Volt üzlettársa perelte be az egyik leggazdagabb magyart, intellektuális közokirat-hamisítás miatt nyomoznak [2025-12-04]A volt üzlettárs szerint a milliárdos üzletember jogtalanul tette ki őt a cégéből és íratta át a részvényeit a lánya nevére. Rahimkulov Ruszlan áll a per elébe. Mekkora vagyon forog kockán? Hogyan bonyolítják a két üzletember viszonyát az ukrán szankciók? |
 | Trump szerint az emberek benzines autót akarnak, enyhítene is a fogyasztási előírásokon [2025-12-04]Az amerikai elnök nevetségesnek és elfogadhatatlannak nevezte az elődje, Joe Biden szigorúbb szabályozását. Arról nem beszélt, hogy az autók így talán olcsóbbak lesznek, de az emberek sokkal többet fizetnek majd az üzemanyagért. |
 | Újabb ukrán dróntámadások a Fekete-tengeren, célkeresztben az orosz árnyékflotta [2025-12-03]Sea baby típusú ukrán, robbanófejjel ellátott drónt hatástalanítottak december 3-án a román katonai búvárok a fekete-tengeri kikötővárostól, Konstancától 67 kilométerre. A háború kitörése óta, 2022 februárjától 12 ezer kereskedelmi hajó haladt át ezen a térségen, és ezalatt az idő alatt 150 aknatámadás történt. |
 | Bejelentkezett a Lukoilért egy osztrák milliárdos, aki a Pornhub tulajdonosa volt [2025-12-03]Azt nem tudni egyelőre, hogy mit venne meg a Lukoilból és azt sem, hogy egyedül tervezi-e a vásárlást, vagy egy konzorcium tagjaként. |
 | A bevallottnál jóval több üvegházhatású gázt bocsáthatott ki egy német gyár [2025-12-03]Egy vegyipari vállalat csupán 56 kiló kibocsátást jelentett, holott a valóságban ez több tíz tonna is lehetett, ami a bevallott mennyiség többszázszorosa. |
 | Simonovits András szerint csupán egy óvatlan mondata miatt kezdte támadni a kormány [2025-12-03]A nyugdíjszakértőt a Tisza egyik szakértőjeként jeleníti meg a kormányközeli nyilvánosság, aki az ellenzéki párt különböző, általuk hangoztatott tervezett megszorításokért is felelős. |
 | Március-április körül indulhat el végül a cellagyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában [2025-12-03]Tavasszal épülhet ki a gyártáshoz szükséges mennyiségű szürkevizet hozó vezetékes csatlakozás. |
 | Nagy István: Nem nőtt a szociális tűzifa ára, így ugyanannyit tudnak adni a rászorulóknak minden évben [2025-12-03]Az agrárminiszter szerint a szociális tűzifa és a tűzifa ára nem ugyanaz. |
 | Kijavít az Országgyűlés egy Alaptörvény-sértést [2025-12-03]Az egészségbiztosítási ellátásokat és a baleseti táppénzt úgy fogják kiszámítani, ahogy az az érintetteknek kedvezőbb |
 | Valaki 150 millió forintért vett fülbevalót Magyarországon [2025-12-03]A saját és egyben az ország rekordját is megdöntötte a BÁV aukciós háza. |
 | Az ukránok újra támadták a Barátság vezetéket, Orbán személyesen érdeklődött [2025-12-03]Távirányítással robbantottak a Barátság vezeték infrastruktúrájánál. Eddig szokatlan módon nem Szijjártó Péter, hanem Orbán Viktor érdeklődött a Molnál a helyzetről és adott tájékoztatást. |
 | A magyar oligarchák addig marakodtak a kínaiakkal közös vasútijármű-gyáron, amíg egy dúsgazdag románé nem lehet a projekt [2025-12-03]Egészen furcsa fordulat állt be Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös projektlistájának ügyében: bár kilátásba helyezték, hogy a kínaiak létrehoznak egy vasútijármű-gyárat Magyarországon, arra senki sem gondolt, hogy ennek a gyárnak a másik tulajdonosa nem magyar, hanem román lesz. A mutyi persze még mindig egy lehetőség, ami nyitva áll Lázár Jánosék számára. |
 | Itt a rekord: annyi lakáshitelt vettek fel a magyarok októberben, mint soha korábban [2025-12-03]A korábbi havi lakáshitelezési rekord száz milliárd forinttal dőlt meg októberben. Az Otthon Start kinyírta a piaci lakáshitelezést, a kihelyezett külcsönök 80 százaléka állami támogatott konstrukció volt. |
 | Magyarország újabb egymilliárd euró uniós forrást bukhat el az Orbán-kormány makacskodása miatt [2025-12-03]Egy szabály szerint az EU minden év végén a két évvel korábbi, zárolt forrásokat tilthatja le végleg. Most a 2023-as allokációk határideje jár le, és az Orbán-kormány még mindig nem érte el a jogállamisági és korrupcióellenes |
 | Megszűnt az OTPdirekt, lendületben a Revolut: mi vár az ügyfelekre? [2025-12-03]A magyar bankszektor a digitális csatornákon keresztül a kötelezőt hozza az ügyfelekkel fenntartott kapcsolatokban, az extrák elterjedése nehézkes. Félő, hogy a banki digitalizáció demográfiai falba ütközött. |
 | Idén is 5 milliárd jut szociális tűzifára, ahogy hat éve, csak éppen azóta kétszeresére nőtt az ára a fának [2025-12-02]Míg 2019-ben az 5 milliárd forintból 124 ezer tonna tűzifa jött ki, idén már csak 60 ezer tonna. |
 | Új kézbe került a Media Markt [2025-12-02]Az e-kereskedelemben erős vállalat a Media Markt tulajdonsocégének, a Ceconomy alaptőkéjének 59,8 százalékát szerezték meg. |
 | OECD: 0,3 százalékkal nőhet idén a magyar GDP, strukturális reformokra van szükség [2025-12-02]Az OECD szerint a magyar gazdaság strukturális reformokra szorul, például a nyugdíjrendszer és a rezsitámogatások területén. |
 | Őrizetbe vették Federica Mogherinit, az Európai Bizottság volt alelnökét [2025-12-02]Az OLAF gyanúja szerint a College of Europe-nál visszaéltek az uniós közpénzzel. |
 | Kármán András, a Tisza szakértője: Nem csupán kamu a Tisza Pártnak tulajdonított program, amatőr hibákkal vezették fel [2025-12-02]Nem az a tiszás munkacsoport foglalkozik ilyen ügyekkel, amiről a kormánypropaganda írt, nem annyi időre készül a konvergenciaprogram, nem is annak hívják, az állítólagos szakértőknek pedig nincs közük a párthoz |
 | Gyorsul az eurózóna inflációja, már feleakkora, mint a magyar [2025-12-02]Az energia olcsóbbá vált, a szolgáltatások drágultak, így 2,2 százalékos az infláció az eurózónában. |
 | EU-pénzekkel kapcsolatos csalás miatt razziáztak a belga rendőrök, három embert letartóztattak [2025-12-02]Az uniós diplomataképzésre kiírt pályázat miatt folyik nyomozás, közbeszerzési csalást és korrupciót gyanítanak a rendőrök. |
 | Fizetéseket követő nyugdíjemelés, ingyen ATM-használat, olcsó csomagolású gyógyszer [2025-12-02]Elküldi az Országos Nyugdíjas Parlament a választáson induló pártoknak, hogyan kellene szerintük átalakítani az időseket érintő szabályokat. |
 | Nem ad védőhálót az Ukrajnának szánt hitelhez az Európai Központi Bank [2025-12-02]Sértené az EU-s szabályokat, ha az Európai Központi Banknak kellene beállnia az Ukrajnának adott kölcsön mögé végső hitelezőként – állítja az EKB. |
 | Váratlan fordulat: Völner Pál mától újra ügyvédkedhet [2025-12-02]A Völner-Schadl vesztegetési per idei utolsó bírósági tárgyalási napján az ügy egyik fővádlottja, Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár visszakapta ügyvédi jogosítványát. Mostantól ismét praktizálhat, és már ügyféljelöltjei is vannak. |
 | Orbánék beadták a kérelmet: a kormány 6600 milliárd forintot kér az EU-tól [2025-12-02]Március végéig megérkezhet az EU-s haderőfejlesztési hitel pénzeinek első 15 százaléka, ha bejön a kormány terve. |
 | Épphogy nulla fölötti eddig az idei GDP-növekedésünk, csak az év utolsó hetei segíthetnek [2025-12-02]Július és szeptember között 0,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, az év egészében 0,2 százalékkal vagyunk a 2024-es szint fölött. A KSH részletesen bemutatta, hogyan jött ki az adat: a mezőgazdaság és az autóipar is gyengélkedett, a szolgáltatások húzták nulla fölé a mutatót. |
 | Épp azoknak a településeknek ígért pénzt Orbán Viktor, ahol kevéssel korábban Magyar Péter járt [2025-12-02]Öt nap alatt hetven településnek ígért a kormány pénzt, ezek döntő többségében nem sokkal korábban tartott fórumot a Tisza Párt elnöke. |
 | Még a választás előtt pénzt kaphat az ország az EU-s haderőfejlesztési hitelből [2025-12-02]Az év elején dönthetnek az uniós védelmi pénzek sorsáról, márciusban már kifizetések is jöhetnek. |
 | Újabb lépés a német ipar leépítése felé? [2025-12-02]A német konszern odahaza ezrével számol fel állásokat és Magyarországra telepíti át a termelést, amely így az olcsóbb |
 | Banai Péter Benő lett a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke [2025-12-02]Varga Mihály egykori államtitkárának kinevezése hat évre szól. |
 | Mészárosék bevásárolták magukat a Schwab doktor-féle magánklinikába [2025-12-01]A felcsúti mágnás érdekeltsége az MNB Alapítványhoz köthető alap tulajdonrészét vásárolta ki. |
 | A 4iG Csoport leányvállalataként működik tovább a Netfone Telecom [2025-12-01]106 ezer ügyféllel rendelkező virtuális mobilszolgáltatót vásárolt fel a 4iG. |
 | Közös költség: ki merne vállalkozni a jelenlegi gazdasági helyzetben? [2025-12-01]Egy ország akkor fejlődik jól, amikor az eredményes vállalati szektor növeli a GDP-t, és ez után van olyan bevétel, amely segíti az államot, hogy egy élhető környezetet, oktatást, egészségügyet teremtsen |
 | Személyi jellegű kiadásokra ment el a focis utánpótlás-nevelésnek juttatott taomilliárdok több mint fele [2025-12-01]Az MLSZ Orbán Viktorra rímelve megállapította, hogy indokolatlanul magas az akadémiák száma. |
 | Árrésstop: megnéztük, hogyan hatott az árakra a hétfőtől életbe lépő új szabályozás [2025-12-01]Pár nap alatt meredek lejtőre került az új árrésstopos termékek ára, ami első látásra kedvező a vásárlók számára, de marad azért egy nagy kérdés. |
 | Készül az MNB a nagy év végi kibocsátásra, közzétették a dátumokat [2025-12-01]Szokás szerint december utolsó napjaiban induló, január elején lejáró kötvényaukcióval és devizaswap-tenderrel biztosítaná az MNB, hogy az év legvégén stabil legyen a piac. |
 | Negatív fordulat követte az évtizedes bővülést a magyar agráriumban: [2025-12-01]Két évtizedes növekedés után tavaly csökkent a kibocsátási érték a magyar agráriumban és egyelőre idén is küszködnek a gazdák. Ez is szerepet játszik abban, hogy a mezőgazdaság fékezi a GDP-t. Egyebek mellett ezekről beszélt a HVG-nek erstés Fórián Zoltán agrárelemző és élelmiszermérnök. Kiderült az is, hogy megoldás lenne, csak használni kellene. |
 | A szoftverhiba után újabb probléma lehet az Airbus A320-as gépeivel [2025-12-01]Ezúttal a gyártósoron fedeztek fel problémát, ami ugyan a forgalomban lévő gépeket nem érinti, de a gyártó éves terveinek keresztbe tehet. |
 | Naponta több tüzet okoznak Angliában a rossz helyre kidobott e-cigaretták [2025-12-01]Bár az eldobható vape-eket már júniusban betiltották, a mai napig kaphatók, és sokan nem megfelelő módon szabadulnak meg az elhasznált daraboktól. |
 | [2025-12-01]A kínálat folyamatosan bővült, de a kereslet novemberre lefékezett. |
 | Nagy Márton: Szénné keresték magukat a bankok, fontos tőlük több pénzt elvenni [2025-12-01]A nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság meghallgatásán beszélt. |
 | Erősödött a szolgáltatás-exportunk, 3,9 milliárd euróra nőtt a többlet [2025-12-01]Főleg a turizmus és a bérmunka javított a mérlegen. |
 | AI a bankokban: ügyintéző kontra robot [2025-12-01]Az ügyfelek nem is sejtik, mikor szolgálja ki őket bankjukban a mesterséges intelligencia, ami kellő emberi felügyelet nélkül téves döntéseket is hozhat. A harmadik világban viszont az egyetlen eszköz lehet arra, hogy az emberek megfizethető áron bankolhassanak. |
 | Addig pattogott Orbán, míg tényleg az EU nettó befizetői lettünk [2025-12-01]A jogállamisági hiányosságok miatt visszatartott források az okai annak, hogy a magyar költségvetés már többet fizet az Európai Uniónak, mint az Európai Unió Magyarországnak. |
 | Szigethalmon januártól jön a kutyaadó [2025-12-01]Az ivartalanított állatok gazdái viszont mentességet fognak élvezni az adónem alól. |
 | Minden idők legmagasabb bevételét produkálta a világ 100 legnagyobb hadiipari cége [2025-12-01]Ukrajna, Gáza és az általános feszültség megtolta a megrendeléseket Nyugaton, Kína védelmi ipara viszont visszaesett. |
 | A Mol mellett a környező országok is lecsapnának az orosz olajipari cégekre [2025-11-30]Deák András György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint most nyomott áron lehet hozzájutni ezekhez a cégekhez. |
 | Az a mázli, ha nem készít rántottát [2025-11-30]A vasárnapi ebédhez valók átlagára összességében csökkent, mégpedig havi szinten 2 százalékkal. A tojás és a kenyér felfelé lóg ki a sorból, a krumplikedvelők viszont örülhetnek. |
 | Ezekkel a számokkal lehetett kaszálni a hatos lottón [2025-11-30]Telitalálatos szelvény ugyan nem volt, de 40 ember is akadt, aki csak egy számot tévesztett el. |
 | Az ukránok kilőttek három orosz olajtankert [2025-11-30]A török külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki a támadások miatt. |
 | És akkor Orbán Viktor már süti karácsonyra a moszkauert [2025-11-30]Tizenötödször találkozott a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal; hetvenhárom év után 9,5 millió fő alá csökkent az ország népessége; megérkezett a Moody’s hitelminősítése. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója. |
 | Megvannak az ötös lottó nyerőszámai [2025-11-29]Huszonnyolc ember másfél milliót nyert. |
 | Nem veszik vissza a Mohu automatái a Penny egyik saját márkás sörének dobozát [2025-11-29]A Penny szerint a hiba átmeneti, addig pedig a pénztáraknál váltják vissza az Adelskronen dobozát. |
 | Románia és Bulgária nem adná a Lukoilt Vlagyimir Putyin legfőbb szövetségesének, azaz Orbán Viktornak [2025-11-29] |
 | Újabb átcsoportosítások a költségvetésben: több jut gyógyszertámogatásra, megemelik a Paks II. tőkéjét és 1,7 milliárdot kap Békéscsaba [2025-11-29]Több tízmilliárdot mozgatott meg ismét az állam. |
 | A technokrata láncfűrész felemelkedése és bukása: így építették fel, majd sorvasztották el Elon Musk mindent szétverő csapatát, a DOGE-t [2025-11-29]A Trump-kabinet Kormányzati Hatékonyságért Felelős Hivatala sztárprojektként indult, aztán teljes csendben múlt ki, jóval tervezett idejének lejárta előtt. De legalább egyből az eszetlen rombolás szimbólumává vált |
 | 162 ezer nemzetközi utassal büszkélkedik a MÁV a Szeged [2025-11-29]Bemutatta a MÁV a statisztikákat a Szeged és Szabadka közötti vasúti forgalom első két évéről. |
 | Jövedelmek: Románia bő 130 százalékos javulást ért el, a lengyelek dupláztak, Magyarországnak 61 százalék jutott [2025-11-29]Bár a régióban Csehországnál, Szlovéniánál és Horvátországnál jobban szerepelt Magyarország az egy főre jutó jövedelem inflációval korrigált alakulását, vagyis a reálértéket nézve. Románia utcahosszal vezeti a mezőnyt, de a magyarok előtt vannak a lengyelek és a szlovákok is. |
 | Az utolsó pillanatban módosította a kormány az új árrésstopos termékek körét [2025-11-28]Kevesebb sajt tartozik majd a hatósági áras körbe. |
 | Újabb fél évig változatlan a diákhitel kamata [2025-11-28]Fél évenként hosszabbítják a kamatláb befagyasztását, ez jelenleg 7,99 százalék. |
 | Szijjártó bejelentése után nagyon úgy tűnik, semmilyen kézzelfogható eredménye nem volt Orbán moszkvai látogatásának [2025-11-28]De legalább készültek közös fotók Putyinnal és Lavrovval. |
 | [2025-11-28]A kormány a 42 pontos javaslatcsomag alapján mindössze két kézzelfogható intézkedést lát szükségesnek. |
 | Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász: Trump miatt vége az amerikai hegemóniának a világban [2025-11-28]Az USA és a világ még legalább két évig a gazdasági hozzá nem értéssel és a bizonytalansággal néz farkasszemet. |
 | Mi azokat a dolgokat csináltuk meg, amikről úgy gondoltuk, hogy nincsenek rendben [2025-11-28]Mi várhat egy bankra, ha neo? Rákérdeztünk az egyik feltörekvő jelentkezőnél. Kis Ervin Egonnal, a BinX társalapítójával és stratégiai igazgatójával beszélgettünk arról, miért érdemes ilyen lelkesedéssel űzni egy erősen veszteséges vállalkozást, mitől várják a fordulatot, és felhánytorgattunk néhány problémát is, amit látszólag a magyarországi bankpiac nem tud kellő hatékonysággal kezelni. |
 | Zsiday szerint minden feltétel adott a kormányváltásra, de ez nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog a Tiszának [2025-11-28]Az eddig bejelentett osztogatástól nem fog összeomlani a költségvetés, de a választások után a kiadásokat csökkentenie, a bevételeket pedig növelnie kell annak, aki kormányra kerül |
 | Miközben Orbán Moszkvában tárgyal, kijött egy kutatás, miszerint a magyarok kétharmada kockázatnak tartja az orosz energiafüggőséget [2025-11-28]A fideszes szavazók azért persze inkább az energiabiztonság miatt aggódnak. |
 | Kiszámolták, mennyi pénzt vittek külföldre a magyarok [2025-11-28]A teljes vagyonbővüléshez képest a külföldi befektetések hozzák az EU-s átlagot. |
 | Hitelminősítés: a kormány pofont vagy csak sallert fog kapni a Moody [2025-11-28]A gazdasági és államháztartási előrejelzések rontása és a dorgálás biztos, de nem volna meglepő egy leminősítés sem a bóvli peremére a Moody |
 | Csak azért nem nő jobban a munkanélküliség, mert egyre kevesebb a magyar [2025-11-28]Az NGM szerint minden rendben van, de valójában ennek a folyamatnak jelentős negatív hatása lehet már középtávon a munkaerőpiacra. |
 | Vitézy egyeztetésre hívta a XV. kerület vezetését, a Bayer Constructot és a civileket a gigalakótelepről [2025-11-27]A politikus szerint az Otthon Start Program minden eddiginél nagyobb szabadságot ad a fejlesztőknek, akik emiatt teljesen figyelmen kívül hagyhatják az önkormányzati szabályokat. |
 | Megszavazták, milyen feltételekkel építhet gigalakótelepet a XV. kerületben is a Bayer Construct [2025-11-27]Hadházy Ákos szerint az önkormányzatnak legalább halogatnia kellett volna a döntést. A Fidesz és a DK megszavazta a megállapodást, a Momentum kilépett a helyi ellenzéki koalícióból. |
 | Orbán azt mondja, pénteken olajról és gázról fog tárgyalni, de nem árulta el, kivel [2025-11-27]Orbán Viktor szerint az engedély már megvan a olaj- és gázszállításhoz, már csak a naftát kell intézni. Azt azonban nem mondta ki, hogy mindezt Moszkvában tenné. |
 | Vucsics reméli, hogy április közepén már járni fognak a vonatok a Budapest [2025-11-27]Alekszandar Vucsics bízik benne, hogy a magyarországi választásokra már rekordsebességgel lehet majd közlekedni a két főváros között. |
 | Jönnek a hidrodespoták: Kína az évszázad beruházásához hegyeket és falvakat töröl el a föld színéről [2025-11-27]Az emberiség történetében a legnagyobbak közé tartozó földmunkálatokkal épülő hatalmas tibeti duzzasztórendszert Kína a zöldenergia-termelés sarokkövének tekinti, egyben veszélyes stratégiai fegyverré alakítja a vízkészletek ellenőrzését Dél-Ázsiában. |
 | Megszavazták, hogy gigalakótelepet építhet a XV. kerületben is a Bayer Construct [2025-11-27]Hadházy Ákos szerint az önkormányzatnak legalább halogatnia kellett volna. A Fidesz és a DK megszavazta, a Momentum kilépett a helyi ellenzéki koalícióból. |
 | Gulyás: nem csökken jövőre a szociális hozzájárulási adó [2025-11-27]Úgy tűnik, marad a mostani szintjén a szociális hozzájárulási adó. |
 | 131 milliárd forint osztalékot fizet az MVM a magyar államnak [2025-11-27]Akkora profitja volt az MVM-nek az év első felében, hogy november végéig átad az államnak egy jókora osztalékelőleget. |
 | Sven Beckert harvardi történész: A kapitalizmus az emberiség legnagyobb forradalma, de most minden vívmánya veszélyben van [2025-11-27]Az eltelt ezer évben a kapitalizmus egyaránt megmutatta a jó és a rossz arcát, de rendkívül életképesnek bizonyult, mindig tudott alkalmazkodni a változásokhoz, ám a piac nem mindenható. Ezt mondta a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban Sven Beckert német születésű amerikai történészprofesszor, aki monumentális munkában foglalta össze az utóbbi ezredév történetét. |
 | Nagy Márton: [2025-11-27]A háború, a német gazdaság gyengélkedése, a jegybank szigorú monetáris politikája: ezek miatt kínlódik a magyar gazdaság, és ezek miatt kell lazítani a költségvetést. |
 | Jót tett a négynapos hétvége, nagyot ment a turizmus októberben [2025-11-27]A szálláshelyek nem éreztek meg szinte semmit abból, hogy rossz a gazdaság helyzete, magyar és külföldi turistákból is sokkal több érkezett októberben. |
 | Kiderült egy nagyon fontos határidő is [2025-11-27]Kihirdették a közszférában dolgozók évi egymillió forint összegű otthontámogatását, amelyet lakásvásárlásnál, építkezésnél önerőként vagy lakáshitel, zártvégű lakáslízing törlesztésére lehet felhasználni. Fontos, hogy a már meglévő lakáskölcsönnel rendelkezőknek sietniük kell, nekik ugyanis január 20-áig le kell adniuk a kérelmüket a munkáltatójuknál. A Bankmonitor összefoglalója. |
 | Mégsem szüntetik meg teljesen a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatót [2025-11-27]A kormány öt hónap után meggondolta magát. |