| Élesíti a pokolpengét az új AMD Software [2024-05-16]A 24.5.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag az AI-ra is rágyúr. |
| Felszállás közben, 468 emberrel a fedélzetén gyulladt ki egy Boeing hajtóműve [2024-05-16] Egy Boeing 747-400-as utasszállító hajtóműve már a futópályán lángokat bocsátott ki, de végül el tudott emelkedni. A pilóták úgy döntöttek, visszafordulnak, és leteszik a gépet. |
| Elsöpörte a népharag a Word szörnyű funkcióját, nincs több széteső dokumentum [2024-05-16] Ezentúl simán, szövegként illeszti be a dokumentumokat a Microsoft Word alapértelmezés szerint, és nem őrzi meg a külső forrásból behúzott szöveg nagy káoszt okozó stílusait. |
| Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián [2024-05-16]
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes... |
| Kiderült, mennyi osztalékot fizet az OTP [2024-05-16] Részvényenként 535,71 százalékkal számolnak, de többet fizetnek, mert a saját részvényekre eső részt elosztják a többiek között. Június 3-tól folyósítják. |
| Megszólalt a kórház: Fico állapota stabil, de nagyon súlyos [2024-05-16] Korábban ellentmondásos információk érkeztek a szlovák miniszterelnökről. |
| Hogy segít pénzügyekben az 50-30-20 szabály? Így sokkal több pénz marad a hó végére [2024-05-16]Sok pénzt megspórolhatsz az egyszerű módszerrel. |
| Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre [2024-05-16]A szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett ülésén meglőtték Robert Fico miniszterelnököt, a politikust helikopteren szállították kórházba. |
| Izraeli védelmi miniszter: Nem engedem, hogy Izrael átvegye az irányítást Gáza felett [2024-05-16]Szerinte minél előbb meg kell teremteni a Hamász alternatíváját. |
| Ársapkát vezetnek be a legvirágosabb tó partján [2024-05-16]Érdemes felkészülni. |
| Marco Rossi ütötte be az első szeget a Fradi kupaálmának koporsójába [2024-05-16]A magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, aki valódi szárnyakat adott a paksi főhősnek. |
| Magyar szakembert választottak az Európai Fesztivál Szövetség igazgatótanácsába [2024-05-16]A ravennai és edinburgh-i fesztiválok igazgatói mellett foglalhat helyet. |
| Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszert fejlesztenek a britek [2024-05-16]Képes lesz számos ellenséges eszköztípus felderítésére, nyomon követésére és támadására. |
| Új 100 forintos érmét bocsátottak ki, mutatjuk, miért [2024-05-16]Jön egy 50 ezer forintos ezüstérme is. |
| Indul a 150 milliárdos foglalkoztatási program [2024-05-16]A kormány 85 százalékos foglalkoztatási arányt szeretne elérni. |
| Megvan az első főcsoportdöntős az NBA rájátszásában [2024-05-16]Az alapszakaszelső könnyedén vette a Cleveland elleni párharcot. |
| Feljebb kapcsol a Sopronfest: jön Azahriah, Csernus Imre és sok, színes trabant [2024-05-16]Akár börtönbe is vonulhatunk. |
| Elszabadultak az indulatok a kommentmezőkben a Robert Fico elleni merénylet után [2024-05-16]Még mindig vannak olyan hazai kormánykritikus lapok, amelyek engedik a gyűlöletbeszédet a nevük alatt. |
| VV Dorka sírva vonult be a riportszobába, hogy feladja a ValóVilág 12-t [2024-05-16] |
| Meglepő fordulat, mégis maradhat Tuchel a Bayern München kispadján [2024-05-16]Az utódjelöltek sorra kikosarazták a német rekordbajnokot. |
| Érdemes figyelni négylábú kedvenceikre, ők is leéghetnek a napon [2024-05-16]A lakásban sincsenek teljesen biztonságban. |
| Óbuda polgármestere feljelent egy Fideszt támogató civil szervezetet [2024-05-16]Költségvetési csalást gyanít. |
| Deutsch Tamás a közelgő választásokról: [2024-05-16] A Fidesz EP-listavezetője szívesen vitázna a többi jelölttel, mint mondta: |
| Életfogytiglant kapott a pedofil, aki a buszmegállóból csalt magával egy kisfiút [2024-05-16] A férfi a gyerekkel szexuális cselekményt végzett, de nem volt elégedett, ezért pornót is mutatott neki, és felszólította, hogy ő is azt csinálja, amit látott. Leghamarabb 25 év múlva bocsáthatják feltételesen szabadlábra. |
| Jákob Zoltán 29 éves fiával gálázott az este: ennyire hasonlítanak egymásra [2024-05-16]Jákob Zoltán nagy ritkán mutatja csak meg a fiát. Amikor kivételesen együtt mutatkoznak, látszik, mennyire hasonlítanak. |
| Tompos Kátya állapotáról friss hírek érkeztek: színész kollégája számolt be a kezelésről [2024-05-16]Pontosan egy héttel ezelőtt derült ki, hogy Tompos Kátya rákbetegséggel küzd. Most friss hírek érkeztek a színésznő állapotáról. |
| Megmutatta. Marics Peti a gyönyörű, szőke lányt ölelve közölte ott, mindenki előtt: "Hirtelen haragból volt..." [2024-05-16]"Volt egy ilyen érzésem. " |
| Csupa szomorúság és aggodalom: két csillagjegy, akire borzasztó hétvége vár [2024-05-16]Van, akinek szerencse kíséri az útját a hétvégén, és az egész május csupa boldogság. Míg 2 csillagjegy élete rossz irányba fordult. |
| Ilyen frizurát újít be minden sztár, nem véletlenül: 10 évet fiatalít az emberen [2024-05-16]Mondjuk, miért érdemes még ilyet vágatnod. |
| El sem hiszed, de tényleg ő van a képen. Radics Gigi vele osztott meg közös fotót [2024-05-16]Az énekesnő születésnapja alkalmából köszöntötte fel a világhírű zenészt. |
| Felkavaró Görbe Nóra nagy súlyú döntése: " csak ültem, és hallgattam..." [2024-05-16]A Linda sorozat főszereplője nyíltan kimondta. |
| Elképesztően jóképű Jákob Zoli felnőtt fia: mintha édesapja ikre lenne, annyira hasonlítanak (fotó) [2024-05-16]Ritkán mutatja meg gyermekeit, mert óvja őket a nyilvánosságtól, most azonban kivételt tett. |
| Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen [2024-05-16]Az állatok számára nem biztosított élelmet, azokat bezárva tartotta, így akadályozta őket abban, hogy maguknak keressenek táplálékot, továbbá az ürüléküket sem takarította fel. |
| Megrázó baleset Dunaújvárosban: kizuhant egy férfi a harmadik emeletről [2024-05-16]Kizuhant egy 40 éves férfi egy dunaújvárosi ház 3. emeletéről. Életveszélyes állapotban szállították kórházba. |
| Nevet változtatott Gregor Bernadett: kiderült, hogy hívták valójában [2024-05-16]Kamerák előtt vallotta be Gregor Bernadett, hogy valójában egy teljesen másik néven anyakönyvezték, s a szülei csak később változtatták meg a keresztnevét. |
| Előbb a húgára, majd egy késsel az apjára támadt egy 20 éves férfi [2024-05-16]A vád szerint egy 20 éves, kábítószer hatása alatt álló férfi egy késsel többször megszúrta és megvágta az édesapját. Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás ellene. |
| Megöltek egy 17 éves fiút Szabolcsban [2024-05-16]A családja május 14-én jelentette be annak a fiatalkorú fiúnak az eltűnését, akinek a holttestét pár órával később találták meg Rétközberencs külterületén. |
| Nagyobb veszélyben vannak manapság a politikusok, mint korábban? [2024-05-16]Az egész világot sokkolta a szlovák miniszterelnök, Robert Fico elleni merénylet. |
| Életfogytiglant kapott a 11 éves kisfiút molesztáló pedofil [2024-05-16]Erőszakos, többszörös visszaesőként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék azt a férfit, aki szexuális bűncselekményt követett el egy gyermek sérelmére. |
| [2024-05-16]Megszakad a szíve Hódi Pamelának, miután újabb szeretett családtagjától kellett fájó búcsút vennie. |
| Ilyen gyönyörű kismama Hailey Bieber: megmutatta terhes pocakját a szupermodell [2024-05-16]Justin Bieber szupermodell felesége, Hailey megmutatta, hogy hogyan teltek az elmúlt hetei kismamaként. Azt is elárulta, hogy milyen furcsa ételt kíván a leginkább várandóssága alatt. |
| Halálra késelte az élettársát egy 47 éves férfi Borsodban [2024-05-16]Egy férfi szerdán feltehetően szerelemféltésből bántalmazta, majd késsel többször megszúrta élettársát tiszaszederkényi otthonukban. A nő meghalt, az emberölés felételezett gyanúsítottját pedig a rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták. |
| Harmincnyolc év után újra egy EU-s vezető életére törtek - De vajon milyen sikertelen merényleteket követtek el a történelem során? [2024-05-16]A kormány szerdai, Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után lőtték meg Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akin a kórházba szállítását követően többórás életmentő műtétet hajtottak végre. Most összegyűjtöttünk a történelem fontos alakjainak életére veszélyt jelentő támadásokból néhányat, köztük a legutolsó esetet, amikor a gyilkosnak sikerült is véghez vinnie a tervét egy EU-s tagországbeli miniszterelnök ellen. |
| Man. City: veszélyben Guardioláék Bajnokok Ligája szereplése? [2024-05-16]Sajtóértesülések szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálódni készül a City Football Group társuláson belül a Manchester City, valamint a Girona tulajdonjogi helyzetét illetően. Manchester City and Girona will not be able to compete in next season |
| Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-16]Csaknem harminc országból több, mint 100 újságíró érkezik Budapestre, a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságra. Az Eb a jövő keddi pódiumedzést követően veszi kezdetét. Az eseményre többek között Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból és Bulgáriából is érkeznek sportújságírók. A versenyeket az M4 Sport-on, vagy az m4sport.hu-n lehet nyomon követni. A sportágban ez lesz a hatodik budapesti... |
| Komoly hálózatfejlesztést ígér év végéig a Vodafone [2024-05-16]Azt viszont egyelőre nem árulja el a cég, hogy hány 5G-s állomása van. |
| Összefogtak az európai fogyasztóvédők a Temu ellen [2024-05-16]Sürgetést kapott az Európai Bizottság. |
| Elsüllyesztettek egy 15 méteres jachtot a kardszárnyú delfinek [2024-05-16] Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el a hétvégén egy 15 méter hosszú jachtot a Gibraltári-szorosban |
| Bearman ülhet a Haasba, Magnussen kiüli az első F1-es edzést Imolában [2024-05-16]Parc Fermé: Bearman ülhet a Haasba, Magnussen kiüli az első F1-es edzést Imolában |
| Zsenge zöldborsó fűszeres paradicsomszószban: sütőben érnek össze az ízei [2024-05-16]A fűszeres paradicsomszószban sült, zsenge zöldborsó friss kenyérrel fogyasztva lesz a legfinomabb. |
| 8 klasszikus, házias édesség receptje, amit mindenki szeret: szuperegyszerűek is vannak köztük [2024-05-16]A házias édességeknek semmi nem érhet a nyomukba: most a legfinomabbakat mutatjuk közülük. |
| Fedélzeti kamerás videón a baleset, amely után harminc méter magas hídról lógott le egy kamion [2024-05-16] A női sofőr használta a biztonsági övét, ami most attól óvta meg, hogy a folyóba zuhanjon. |
| Így néznek ki a használtautó-piac kedvenceinek átlagárai megyénként [2024-05-16] Jellemzően idősebbek, ezzel együtt olcsóbbak is kelet felé haladva az autók. |
| Jön az új Mad Max-film, teljesen őrült járművekből most sem lesz hiány [2024-05-16] Többek között egy hárommotoros harci szekeret hajt Chris Hemsworth. |
| József Attila egy eddig ismeretlen kéziratára bukkantak, minimum 10 milliót kérnek érte [2024-05-16] A budapesti Központi Antikvárium júniusi árverésén ott lesz a tételek között József Attila A kanász című versének 1932-ben született kézirata is. |
| Ellentmondásos hírek érkeznek Fico állapotáról [2024-05-16] A helyettese szerda este azt mondta, hogy a többször meglőtt szlovák kormányfő túl van az életveszélyen, sajtóértesülések szerint azonban továbbra is életveszélyes állapotban van. |
| Kiadták a figyelmeztetést: felhőszakadás és zivatar jöhet ezekben a vármegyékben [2024-05-16]Így alakul a következő napok időjárása. |
| Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg [2024-05-16]Robert Fico miniszterelnököt szerda délután lőtte meg egy merénylő Nyitrabányán a kormány kihelyezett ülése után. |
| A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet [2024-05-16]A szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett ülésén meglőtték Robert Fico miniszterelnököt, a politikust helikopteren szállították kórházba. |
| Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt [2024-05-16]A szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett ülésén meglőtték Robert Fico miniszterelnököt, a politikust helikopteren szállították kórházba. |
| Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra [2024-05-16]Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a Keleti pályaudvarról. |
| Ez az összefogás az emberiség egységéért emel szót [2024-05-16]A megosztottság útvesztői közepette. |
| Újabb tanúkat hallgat ki az ügyészség a Danka Ilics-ügyben [2024-05-16]Közülük hárman a gyilkossággal vádolt személyek munkatársai voltak. |
| Villámgóllal nyert a Juventus az Olasz Kupa döntőjében [2024-05-16]Dusan Vlahovics kétszer talált be, az egyiket meg is adták. |
| Emberölés Rétközberencsen, karóval bántalmazta, majd magára hagyta a fiút [2024-05-16]A szabolcsi rendőrök a bejelentést követő három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt. |
| Görbe Nóra megmutatta ritkán látott gyerekeit [2024-05-16] |
| Tiszába fulladt egy 12 éves kislány, vádat emeltek a nagybátyja ellen [2024-05-16]Az úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitte játszani. |
| A Chelsea óriási lépést tett a nemzetközi kupaindulás felé [2024-05-16]A Manchester United is besegített a londoniaknak. |
| A külügy két éve még tagadta, hogy orosz hackerek támadták volna meg az informatikai rendszerüket, most bizonyíték van rá, hogy többen tudtak róla [2024-05-16] |
| Vádat emeltek a Tiszába fulladt kislány nagybátyja ellen [2024-05-16] Két kislányt ragadott el a Tisza a nagybátyjuk mellől tavaly nyáron. Egyikük sem tudott úszni. |
| Kulka János családja kisbabával bővül: a színész alig várja, hogy megszülessen [2024-05-16]Kulka János családjában jön a baba. Az új családtag érkezéséről a nővére beszélt. |
| Bereczki Zoltán a házasságáról: "Egy jó kapcsolatban is méreg az unalom" [2024-05-16]Sokan kíváncsiak Bereczki Zoltán életére, itt a válasz. |
| Kolléganőnk pink rúzsokat tesztelt. Meglepő, melyik lett a kedvenc [2024-05-16]Olcsóbbat és drágábbat is kipróbáltam. |
| Felfoghatatlan hirtelenséggel következett be a tragédia! Gyászol Harry herceg [2024-05-16]Megszakad a szív. |
| "Nagyon fáj a dolog, de belehalni, beledögleni..." Súlyos drámáról rántotta le a leplet Kósa L. Adolf [2024-05-16]Nem hallgat már. |
| Mai hír Katalin hercegnéről [2024-05-16]Ezt észrevetted már? |
| Fico állapota továbbra is nagyon súlyos [2024-05-16]A kormány szerdai, Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akin a kórházba szállítását követően többórás életmentő műtétet hajtottak végre. Szlovákia védelmi minisztere szerint a miniszterelnök állapota súlyos, de az éjszaka sikerült stabilizálni. |
| Vasvári Vivien bikinire vetkőzve villantotta meg bájait [2024-05-16]Vasvári Vivien legújabb bikinis fotója felforrósítja a csütörtöki hangulatot. Az édesanya megint kitett magáért. |
| Nem hiszi el! Már 55 éves a Dr. Csont sármos szupersztárja: így néz ki most [2024-05-16]David Boreanaz vitathatatlanul az egyik legsármosabb amerikai színész. Ma, május 16-án tölti be 55. életévét. Az olasz és ír felmenőkkel is rendelkező sztárt olyan sorozatokból ismerhetjük, mint a SEAL Team, Az Álmosvölgy legendája és a Dr. Csont. A kétgyermekes apuka olyan kedvelt filmekben is játszott, mint a Látszólag könnyű (2006), vagy a Véres Valentin (2001). A 2012-es, Csont nélkül című közönségkedvenc filmet pedig ő rendezte. |
| Döbbenetes felvétel került ki a balesetről, ami után 40 percig lógott a semmibe egy teherautó [2024-05-16]Fedélzeti kamarás videó jelent meg arról a balesetről, amely miatt egy félpótkocsi lecsúszott a Clark Memorial hídról Louisville-ben. A márciusi esetben az egyik kamion és sofőrje 40 percig lógott az Ohio folyó felett. |
| Fico állapota továbbra is nagyon súlyos [2024-05-16]A kormány szerdai, Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akin a kórházba szállítását követően többórás életmentő műtétet hajtottak végre. Szlovákia védelmi minisztere szerint a miniszterelnök állapota súlyos, de az éjszaka sikerült stabilizálni. |
| Ön is ilyen mobiltelefont használ? Akkor ennek nagyon nem örül majd [2024-05-16]Pár héten belül már nem lehet fizetni a régebbi rendszerekkel működő androidos telefonokkal a Google Wallet mobilapp használatakor. Érdemes megnézni a készülékeket, nehogy váratlan meglepetés érjen minket a pénztárnál. |
| Komoly szabályt sértett a TV2, súlyos bírságot kaptak [2024-05-16]Annak ellenére, hogy egy eredeti film vágott verzióját sugározta a TV2, maradtak a műsorszámban olyan erőszakos jelenetek, amelyek magasabb korhatári kategóriába sorolást indokoltak volna a médiaszolgáltató által választottnál. Egyebek között erről is határozott május 14-i ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. |
| A Tiszába fulladt egy 12 éves kislány [2024-05-16]A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitt játszani 2023 júniusában. |
| Megrázó baleset Dunaújvárosban: kizuhant egy férfi a harmadik emeletről - videó [2024-05-16]Kizuhant egy 40 éves férfi zuhant egy dunaújvárosi ház 3. emeletéről. Életveszélyes állapotban szállították kórházba. |
| Éveket fiatalodhat az agy ettől a 11 szokástól: nagyon jót tesznek a memóriával [2024-05-16]Bizonyos szokások megfiatalítják az agyat a Harvard Egyetem kutatói szerint. |
| Lifestyle tévét dob piacra a Hisense [2024-05-16]A Canvas TV koncepciója nagyon hasonlít a Samsung The Frame készülékére. |
| Vagy pislogni fog, vagy még azt sem, ha megnézi, mire képes a Google új mesterséges intelligenciája, az Astra [2024-05-16] A Google Project Astra néven emlegetett fejlesztése a vállalat egyik legnagyobb durranása lehet a mesterséges intelligencia terén. |
| Fontos hétvége vár az F1-es mezőnyre Imolában [2024-05-16]Karun Chandhok, korábbi F1-es versenyző véleménye szerint kulcsfontosságú hétvége vár a mezőnyre Imolában, ahol kiderülhet, hogy a riválisok mekkora kihívás elé állítják a Red Bullt 2024 hátralévő részében. |
| Ezeket a hibákat ne kövesd el az ágyban! [2024-05-16]Bizonyára Te is sokat olvasol a témában, hiszen ki az, aki hibát szeretne véteni együttlét közben. Nagyon sok olyan dolog van, amelyet nem szabad közben csinálni, hiszen a cél az, hogy partnered minden kívánságát teljesítsd, miközben csak rá figyelsz. |
| Amit a Zalakarosi Fürdőről tudni érdemes [2024-05-16]A Zalakarosi Fürdő több mint fél évszázaddal ezelőtt, már 1965-ben megnyitotta kapuit. Azóta több mint 30 millió látogató fordult meg ott, és ez a szám folyamatosan növekszik. |
| Fedélzeti kamerás videón a baleset, ami után harminc méter magas hídról lógott le egy kamion [2024-05-16] A soförnő használta a biztonsági övét, ami most attól óvta meg, hogy a folyóba zuhanjon. |
| Meglepően nagyot ugrott az építőanyagok forgalma áprilisban [2024-05-16] Jelentősen nőtt áprilisban a tégla, a beton falazóelemek és a födémrendszerek forgalma tavalyhoz képest. A kereskedők meglepődtek, mert júniusra, az állami támogatási program elindulása utánra várták a forgalomnövekedést. A kedvező adatok mögött az állami programból kimaradók mozgolódása állhat |
| Kiürültek az ENSZ élelmiszerraktárai, nincs mit kiosztani kétmillió gázainak [2024-05-16] A Gázai övezet déli kétharmadában található segélyraktárak kiürültek, az utánpótlás pedig szinte lehetetlen. Hamarosan éhínség jöhet |
| Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára [2024-05-16]Noha az EU elismeri Izrael jogát arra, hogy megvédje magát, azt a nemzetközi humanitárius joggal összhangban kell tennie. |
| Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást [2024-05-16]A szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett ülésén meglőtték Robert Fico miniszterelnököt, a politikust helikopteren szállították kórházba. |
| Robert Fico előtt kritikus 24 óra áll, ezt lehet tudni a sérüléseiről - Merénylet a szlovák kormányfő ellen [2024-05-16]Merénylet a szlovák kormányfő ellen |
| Egymás fojtogatásából csináltak sportot az oroszok [2024-05-16]Egyre népszerűbb az autós jiu-jitsu. |
| [2024-05-16]Nagyinterjú a honvédelmi miniszterrel és a Honvéd Vezérkar főnökével. |
| Szakértő: Bűn lenne, ha Zelenszkij elhagyná Ukrajnát ebben a helyzetben [2024-05-16]Kis-Benedek Józseffel beszélgettünk. |