MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 



Bulvár

Mohamed Fatima segít Beatnek kimászni a gödörből: fellépéseire is magával viszi [2024-05-07]

Mohamed Fatima segít Beatnek talpra állni! Az énekesnő igyekszik egykori zenésztársa hóna alá nyúlni és kiemelni őt abból a gödörből, amelybe az elmúlt egy évben került. A két barátnak már közös fellépése is volt, és a jövőben is terveznek még hasonló koncerteket, valamint egyéb zenei projekteket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így reagált Nemcsák Károly arra, hogy Kulka János lett a Nemzet Színésze: megszólalt a Nemzetiből sorra távozó színészekről, köztük Udvaros Dorottyáról is [2024-05-07]

Nemcsák Károly kamerák előtt árulta el, mit gondol arról, hogy a következő Nemzet Színészének Kulka Jánost választották.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egészségesebb ételekre vágyunk: így vette át az uralmat az air fryer az olajsütőtől [2024-05-07]

A hazai háztartások egyre inkább törekszenek az egészségesebb főzésre: a korábban slágerterméknek számító hagyományos olajsütőktől stabilan átvették a vezetést az air fryerek. Bár a multifunkciós sütők és az elektromos rizsfőzők népszerűsége még nem éri el a légkeveréses sütőkét, de már ezek iránt is évek óta stabilan az érdeklődnek a magyar vásárlók.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Várunk haza bátyám. Ártatlanokat őriznek a rácsok" : szívfacsaró üzenet jött Curtis-től [2024-05-07]

Szívfacsaró fotót tett közzé Curtis.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megint gyorshajtáson kapták L.L. Juniort [2024-05-07]

A népszerű zenésznél már korábban is előfordult, hogy nem tartotta be a közlekedési szabályokat, ám ezúttal lakott területen belül száguldozott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt meg hogy sikerült összehozni? Tévedésből román lett a magyar énekes [2024-05-07]

Furcsa és számára első látásra érthetetlen üzenetet kapott a napokban László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori énekesét arra kérte a városa egyik lakója, hogy mint a román nemzeti kisebbség tagja, szavazzon rá az önkormányzati választáson. Az operaénekes értetlenül állt a dolog előtt, László Boldizsár ugyanis nem tudott arról, hogy román nemzetiségű lenne.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zalatnay Cini a betevőért énekel, mindössze 60 ezer forint a nyugdíja: [2024-05-06]

Ma is aktív a színpadon a 76 éves Zalatnay Sarolta, akit most is csak a közönség és a zene szeretete éltet és noha ez az éve nehezen indult, nyárra ismét kezd betelni a koncertnaptára.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fásy Ádám receptje az anyák napi ünnepi ebédhez [2024-05-04]

Május első vasárnapján Anyák napjához érkeztünk. Ezen a napon különösen nagy tisztelettel és szeretettel viseltetünk az édesanyák iránt, akik születésünk pillanatától óvnak és szeretnek bennünket. Legyen szó egy meleg ölelésről, egy finom ebédről vagy egy szívhez szóló üzenetről. Az Anyák napja egy olyan alkalom, amely lehetőséget ad kifejeznünk hálánkat és szeretetünket azok iránt, akik mindig mellettünk állnak. Az alkalomhoz illő ünnepi fogással készültem, melyhez jó étvágyat kívánok!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-04]

Minden év májusának első vasárnapja az édesanyákról szól, a rácsok mögött sincs ez másképp. Egy rövid videóüzenetben köszöntik most az édesanyákat a fogvatartottak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

25 millió forint helyett 219 millió jött össze az influenszertüntetésen: egy helyett tizenegy állami gondozott fiatal lakhatására elég pénz érkezett [2024-05-03]

Nagyot álmodtak, de végül több mint nyolcszor annyit sikerült összegyűjteniük, mint eredetileg szerettek volna.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Karsai Dániel megrendítő üzenetet küldött a kormánypárti politikusoknak: [2024-05-03]

Karsai Dániel a gyógyíthatatlan betegségével való küzdelme közepette harcot az életvégi döntések meghozatalának jogáért immár 219 napja, miközben a kormány részéről csend övezi a törekvését.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Boney M. énekesnője nem tud ellenállni a paprikás csirkének és a magyar cigányzenének [2024-05-03]

Egy barátnőjével, a későbbi állandó Boney M.-tag, Maizie Williamsszel jelentkezett a meghallgatásra, így lett Sheyla Bonnick azon személyek egyike, akiket a hetvenes évek közepén a Boney M. atyja, Fran Farian német zenei producer kiválasztott az együttes alapító tagjává. A jamaicai származású énekesnő később kiszállt, majd visszatért a legendás diszkócsapatba. Most a Marschall Entertaiment 20. születésnapján fellépő énekesnő a Blikknek mesélt arról, mit jelent számára a Boney M. és Magyarország.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megjárta a poklot, de most a legmagasabb szakmai elismerésnek örülhet: így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színészének választották [2024-05-03]

Kulka János lett a Nemzet Színésze! Kiderült, hogy a művész miként értesült az örömhírről, illetve az is, hogy sok név merült fel a szavazáson, így elhúzódott a döntés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kulka János lett a nemzet színésze: őt választották meg ma délután [2024-05-03]

Kulka Jánost választották a nemzet színészének, adta hírül Facebook-oldalán a Nemzeti Színház.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült a titok: két éve ikrek apja lett a Bon-Bon gitárosa [2024-05-03]

Közel három évtizede szórakoztatja a bulizni vágyókat a Bon-Bon zenekar, Szolnoki Péter és Török Tamás idén is több mint hetven koncerttel járják be az országot. Harminc év után is az egyik legaktívabb magyar zenekarként az állandóságot képviselik a könnyűzenei palettán, ám Török Tamás számára az elmúlt két év bizony nemcsak a folyamatos zenélésről, de életének legnagyobb változásáról szólt. A gitáros ugyanis életében először apa lett, ráadásul rögtön két kisfia született: Benedek és Barnabás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala [2024-05-03]

Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Népszerű, eddig ingyenes funkciót tesz fizetőssé a Spotify? Hivatalos bejelentés még nincs, dühös felhasználó annál több [2024-05-03]

A Spotify a jelek szerint racionalizálja kínálatát a nem fizető felhasználók számára. A zenei streamingszolgáltató az alkalmazás ingyenes verzióját választók számára letiltott egy népszerű funkciót.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtaláltuk Máté Péter unokáját: Dani elárulta a legendás zenész halálának valódi okát [2024-05-03]

Poós-Máté Dániel elmesélte, milyen volt Máté Péter unokájaként felnőni. A sikeres zenész halálának valódi okáról is beszélt, elárulva, az énekes özvegye nyitott-e újra a szerelemre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-02]

Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek. A zenekar a különleges elismerést jubileumi turnéjuk budapesti koncertjén kapta meg. A frontember, Pataky Attila elárulta, jól esett a díj, de az is fontos, hogy megdolgoztak érte.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Erre senki sem számított: női énekessel térhet vissza a Linkin Park [2024-05-02]

Elképesztő pletyka kapott szárnyra, mely szerint a Linkin Park néhai énekesét, Chester Benningtont egy nő helyettesítheti. A zenekar több tagja összeállhat egy 2025-ös turnéra, és úgy tűnik, hogy komoly terveik vannak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Életre ítélve [2024-05-02]

Rezzenéstelen arc, napszemüveg mögé bújt tekintet, és mintha mindig ott lenne valamiféle furcsa, cinikus félmosoly. Mindegy, hogy a bíró mit mond, élet vagy halál, börtön vagy szabadság, neki mindez mit sem jelentett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Cher vallomása: [2024-05-02]

A 77 éves Cher az elmúlt években nála jóval fiatalabb férfiakkal randizott. Jelenleg a 38 éves Alexander Edwards a párja, aki zenei producerként tevékenykedik Hollywoodban. Az énekesnő elárulta, mi az oka annak, hogy mindig a fiatalabb generációból választ magának társat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tragédia: összeesett és meghalt egy tizenéves a pöstyéni kollégiumban [2024-05-02]

Meghalt egy 17 éves fiú szerdáról csütörtökre virradó éjszaka egy szlovákiai középiskolához tartozó kollégiumban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyetlen tollvonással írták ki Pogány Judit nevét egy fontos darabból: ez állt a háttérben [2024-05-02]

Nem kapta meg az áhított szerepet, mert a színházban visszaéltek a hatalommal, ám mégis még abban az évben beindult a színészi karrierje a későbbi Nemzet Színészének.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyászol a rock and roll világa: meghalt Duane Eddy [2024-05-02]

86 éves korában elhunyt Duane Eddy amerikai gitáros, akit sokan a rock and roll egyik alapító atyjaként emlegetnek. Jellegzetes hangzása a Beatlestől a Blondie-ig inspirálta a zenészeket
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kárpáti Rebeka újra a tévéképernyőn: ezt a műsort fogja vezetni [2024-05-02]

Négy órás anyák napi kívánságműsorral készül a Zenebutik csatorna Kárpáti Rebekával.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Idén is pörgős a majális: hatalmas buli van a Tabánban [2024-05-01]

A majális a Tabánban már évtizedesre múltra tekint vissza, a budapesti városrész 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne lett. Az idei buli pedig az előző évekhez hűen szintén hatalmasra sikerült, erről az ott készült fotók is jól árulkodnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter üzenete nem kíméli Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet [2024-05-01]

20 évvel ezelőtt csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az évforduló alkalmából Magyar Péter is posztolt a Facebook-oldalára, és többek között elmondta a véleményét arról is, hogyan alakult Magyarország helyzete az elmúlt években.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videóval üzent a magyaroknak Ursula von der Leyen [2024-05-01]

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videóüzenetben köszöntötte a magyarokat, az Európai Unióba való belépésünk huszadik évfordulója alkalmából.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi történt? Esküvőre készülhet Széphalmi Juliska [2024-05-01]

Széphalmi Juliska nemrég arról mesélt a Blikknek, hogy megjárta a poklok poklát, és a gyógyulás érdekében most önmagát kell előtérbe helyezze. A sors azonban ismét váratlan fordulatot tartogathat a Madách Színház táncművészének, ugyanis nemrég egy esküvőn járt, ahol ő kapta el a mennyasszonyi csokrot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egymilliárdos támogatással segíti a kormány a kávéházi cigányzenét [2024-05-01]

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését egy ezt megcélzó programmal.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Nem telefonált, nem jelentkezett semmilyen formában" [2024-05-01]

Manuel még mindig nem dolgozta rá kiszabott ötven óra közmunkát. Valójában a lopás következményeként adott büntetést még meg sem kezdte a népszerű zenész, aki egy nagyobb összeggel azonban támogatta a sértetteket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most jött a fontos üzenet Vilmos hercegtől. Elárulta, milyen állapotban van Katalin hercegné [2024-04-30]

Boldog hír érkezett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az anyák napi üzenet az ajándék virágtól is függ [2024-04-30]

Idén május 5-én ünnepeljük az édesanyákat. De honnan ered ez a szép szokás? És mit jelképeznek a virágok, melyeket a számunkra legkedvesebb nőnek adunk? Ennek jártunk utána.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

2000 boltban csak magyar dalok szólnak majd május 9-én [2024-04-30]

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én. Az Él a zene! célja előtérbe helyezni a magyar szerzőket, előadókat és dalokat. Az Artisjus Egyesület által támogatott kezdeményezésnek négy olyan nő a nagykövete, akik a munkájuk révén hidat jelentenek a dalok és a közönség között.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Toldy Mária őszintén vallott a zenei szakmával való felhagyásáról: [2024-04-30]

Toldy Mária nehéz döntést hozott meg, amikor megszületett a lánya, Malek Andrea. Az egykori énekesnő mindössze tíz éve volt a pályán, amikor elhatározta, hogy felhagy a hivatásával, hogy csak a családjára koncentráljon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Arénákat megtöltő sztárok és ikonikus magyar zenészek közös örömzenéje a Budapest Parkban - Idén 15 éves a Random Trip [2024-04-29]

Május 7-én, kedden ismét a közös zenei improvizálásé a terep, de a fellépők újításokkal és már ismert dalokkal is készülnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Választási kampányt indított az Európai Parlament: ezt üzenik [2024-04-29]

Április 29-én hétfőn startolt el az Európai Parlament tájékoztató kampánya a 2024-es európai parlamenti választásokról. Az Unió 27 tagállamában egyszerre induló kampány üzenete:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az anyaság nehézségeiről vallott a TV2 sztárja: [2024-04-29]

A Star Academy egykori győztese, Szőcs Renáta nem semmi időszakon van túl. A Blikknek mesélte el, hogyan élte meg az elmúlt egy évet azt követően, hogy megszületett az első gyermekük, Amélia. Nem tagadta, hogy komoly megpróbáltatásokkal néztek szembe ebben az évben a férjével, ráadásul az anyaság és a zenei karrier mellett egy új ruhamárkát is indított. Most először adott betekintést a kollekció darabjaiba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Önt is illetlen üzenetekkel találta meg Cser-Palkovics András? Mi azt ajánljuk, ne dőljön be neki [2024-04-29]

A polgármester úgy véli, a helyi kampány műve lehet a nevében létrehozott kamuprofil.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az AstraZeneca beismerte, hogy véralvadási problémákat okozhat a koronavírus elleni oltásuk [2024-04-29]

Az AstraZeneca a bíróság előtt először ismerte el, hogy a koronavírus-oltásuk halálos véralvadási mellékhatást okozhat. Több tucat család perli a gyógyszergyártó céget, mert állítják, hogy a hibás vakcinájuk tette beteggé vagy ölte meg a szeretteiket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Cseh Katalin alaposan felhúzta magát Magyar Péter kijelentésén: kemény szavakkal üzent neki [2024-04-28]

Magyar Péter a Puzsér Róberttel közös beszélgetésén a Cseh Katalin EP-képviselő által is kidolgozott, uniós jogállamisági mechanizmust kritizálta, és amellett foglalt állást, hogy az uniós pénzek jogállamisági garanciák nélkül is megérkezzenek a magyar kormányhoz. Magyar emellett az Orbán-kormány demokrácia-felszámolásáról szóló Sargentini-jelentés pontjainak többségét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így emlékszik vissza Bebe a Picasso Branch-re: [2024-04-28]

Bebe több zenei formációban is dolgozott, ám élete egyik legjobb élménye volt, amikor a Picasso Branch-ban zenélhetett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lánya szerint nem szabadott volna kórházba vinni őt! Így hunyt el valójában a legendás magyar zenész [2024-04-27]

A következő sírfelirat fogadja az emlékezőt:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ördög Nóra kulisszatitkokat árul el videójában az Ázsia Expresszről [2024-04-27]

"Ezt az egypercest már a shanghaji reptérről töltöm fel, tegnap befejeztük a forgatást, és már útnak is indultunk hazafelé. Amikor vágom ezeket a szösszeneteket, nosztalgiázom is kicsit, segít összegezni azt a temérdek emléket, amit gyűjtöttünk az elmúlt hetekben. A mai epizódban új, nagyobb és kényelmesebb buszt kapunk, kínaiul tanulunk, megkóstoljuk a helyi "dumpling"-ot és egy furcsa dolgokkal megpakolt jégkását, pattog a tűzijáték fényes nappal és még arra is marad energiánk, hogy a forgatás után elmenjünk Görcsivel egy helyi kifőzdébe" - írta a poszthoz az Ázsia Expressz műsorve...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sztankay István 10 éve hunyt el: a színészlegenda fia megrázó részleteket árult el utolsó napjairól [2024-04-27]

A nemzet színészének haláláról és az azt megelőző időszakról beszélt Sztankay Ádám.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Népzenére váltott Boggie [2024-04-26]

Stílust váltott Csemer Boglárka. A 2015-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő énekesnő népzenei formációt hozott létre egy koreai fellépésre. Történt ugyanis, hogy a Boggie művésznéven fellépő sztárt meghívták Szöulba, ahol a szervezők azt kérték tőle, olyan dalokkal készüljön, amelyekben a magyar zenei hagyományok is fellelhetők. Bogi és társa, Petruska András egy népdalokból álló műsorral érkezett az ázsiai országba, ahol akkora sikert aratott, hogy a formáció Hunclorique néven folytatta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi lesz a felhasználókkal? Újabb botrány robbant ki a Spotify és az Apple között [2024-04-26]

Egy darabig úgy tűnt, a digitális piacokról szóló törvénnyel (DMA) rendeződik a viszony az Apple és a Spotify között, ám most egy újabb szintre lépett két cég közötti a vita. A svéd zenei platform szerint az Apple máris megsértette a törvényt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ultimátum: a kormány legújabb üzenete a benzinkutaknak [2024-04-26]

"Elvárjuk az üzemanyag-kereskedőktől, hogy a velük folytatott korábbi megbeszélés szerint csökkentsék az árakat a régiós átlagár szintjére" - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója egy benzinkúton Facebook-oldalára feltöltött pénteki videóban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-04-26]

Véget ért az Ázsia Expressz új évadának a forgatása, hazaérkeztek a versenyzők, köztük Till Attila is, aki egy videóüzenetben számolt be élményeiről a követőinek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zimány Linda: [2024-04-26]

Zimány Linda nem tűrte el, hogy a modellpályafutása miatt ítélkezzenek felette jogászként.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zimány Linda: "férfi kollégáktól kaptam rengeteg bántást" [2024-04-26]

Zimány Linda nem tűrte el, hogy a modell pályafutása miatt ítélkezzenek felette jogászként.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fontos üzenetet közölt a Revolut az átutalások díjával kapcsolatban - Ez minden ügyfelet érint [2024-04-26]

Korábban úgy volt, hogy a londoni székhelyű bank április 27-től, azaz holnaptól emelné a minimumdíjat az azonnali kártyás átutalások esetében. Azonban a friss bejelentésük szerint módosították a terveiket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

CPAC [2024-04-26]

A CPAC második napjának megnyitó beszédeinek egyikét Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta el. Volt egy üzenet amerikából, egyenesen Donald Trumptól, és felszólalt Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, Orbán Viktor jó barátja és szövetségese is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csúcsot döntött a közintézmények tartozása: őrült ütemben nőnek a számok, egekben az egészségügyi adósságok [2024-04-26]

134 milliárd forintra emelkedett a közintézmények lejárt tartozása, amivel olyan szintet ütöttek meg a kifizetetlen és lejárt adósságok, amire eddig még nem volt példa. A tartozások nagyon gyors ütemben növekszenek, 3 hónap leforgása alatt emelkedtek a duplájukra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyászol a zenei világ: meghalt a legendás rockegyüttes utolsó alapító tagja [2024-04-26]

82 éves korában elhunyt Mike Pinder, a legendás Moody Blues egykori billentyűse, a Rock Hírességek Csarnokába beiktatott zenekar utolsó életben maradt alapító tagja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

CPAC - Üzent Donald Trump és Gulyás Gergely is Budapestről [2024-04-26]

A CPAC második napjának megnyitó beszédeinek egyikét Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta el. Volt egy üzenet amerikából és felszólalt Mateusz Morawieczki volt lengyel miniszterelnök is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Erről csak a közeli barátok tudtak: mély fájdalmat hordozott a legendás dalszövegíró, Szenes Iván [2024-04-26]

Soha nem tette túl magát rajta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Búskomor volt utolsó éveiben: Szenes Iván soha nem dolgozta fel a felesége elvesztését [2024-04-25]

Százéves lenne a hazai popzene történetének zseniális szövegírója, Szenes Iván, aki 2010 szeptemberében távozott az élők soraiból. Az EMeRTon-díjas dalszerző, dráma- és forgatókönyvíró slágereit százezrek dúdolják, de a szellemes, érzelmes, bölcs szövegek szerzőjének életét legfeljebb csak felszínesen ismerhetik. Egyik régi barátjai és kollégája, Poór Péter azonban azt oldalát is látta, amely a nyilvánosság előtt rejtve maradt. Láthatta a barátja fájdalmát, emberi vívódásait és a mélységes gyászát is, amely a felesége, Kornay Mariann elvesztése után kerítette hatalmába.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-04-25]

Geszti Péter és Andy Vajna a kultikus magyar film, A miniszter félrelép miatt kerültek kapcsolatba egymással, aminek kapcsán a zenész még a filmproducer Los Angeles-i villájába is eljutott. Most az Adom a napomban idézte fel az amerikai kalandot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nászéneküktől az egész környék zeng: kikészíti a zuglóiakat a békakórus [2024-04-25]

Nehezen tudnak nyugovóra térni pár hete a 14. kerületi, Rákos patak melletti társasházak lakói. A Paskál lakópark melletti kis tó partját ellepték a békák, a kétéltűek esti éneke pedig nem mindenki számára kifejezett altatódal. Ám a békák már csak ilyenek, brekegnek, s mivel most van a párzási időszak, az eszeveszett, figyelemfelkeltő kuruttyolás valóban zavarhatja annak a nyugalmát, akit idegesít a békazaj.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Egész nap csak a medencében fürödtem" - Geszti Péter felfoghatatlan luxusban, Andy Vajna Los-Angeles-i villájában lakott [2024-04-25]

Geszti Péter és Andy Vajna a kultikus magyar film, A miniszter félrelép miatt kerültek kapcsolatba egymással, aminek kapcsán a zenész még a filmproducer Los Angeles-i villájába is eljutott. Most az Adom a napomban idézte fel az amerikai kalandot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videóban üzent a TikTok vezetője, miután Joe Biden aláírta a platform betiltásáról szóló törvényt [2024-04-25]

Az amerikai kormány arra próbálja kényszeríteni a TikTok mögött álló kínai ByteDance csoportot, hogy adja el közösségi média platformját. Ha ezt nem teszi meg az adott határidőn belül, akkor kitiltanák az Egyesült Államokból a közösségi oldalt. A botrány közepette a cég vezetője stílusosan, egy TikTok-videóban küldött üzenetet a felhasználóinak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A tévében mondta el a rákos Katalin hercegné üzenetét a szintén beteg barátnője [2024-04-25]

Szinte mindenki sír, aki ezt meghallja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új dallal jelentkezik a Vad Fruttik: Likó Marcell egy krízisbe jutott barátjának üzeneteiből írta meg a szöveget [2024-04-25]

Nincs vissza címmel új dallal, és hozzá forgatott klippel jött ki a Vad Fruttik. A szám alkotói folyamata egészen rendhagyó módon történt, ugyanis Likó Marcell egy krízisbe jutott barátjának Messenger-üzeneteiből írta meg a dalszöveget. A dalhoz készült videóban Rusznák András színművész alakítja a magánéleti válságba kerülő embert.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hét tizenévest tartóztattak le a sydney-i püspök megkéselése után [2024-04-25]

Az ausztrál terrorelhárítás szerdán letartóztatott hét tinédzsert. A fiatalok a gyanú szerint kapcsolatban álltak azzal a fiúval, akit egy sydney-i püspök elleni, vallási indíttatású terrortámadással vádolnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Világhírű zenész próbálta ki első utasként a futurisztikus repülő autót: fotókon az AirCar [2024-04-24]

Jean-Michel Jarre zenész lett az első utas a KleinVision innovatív repülő autójában és mindez nem véletlen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rákay Philipet ezért rúgták ki a zenetévétől: azt állítja, ez a műsorvezetőnő intézte el [2024-04-24]

Rákay Philip egy közkedvelt műsorvezetőnő nevét is felhozta, mikor a Z+ tévés kirúgására terelődött a szó.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Katalin hercegné titokban üzenetet küldött: a királyi család rajongói fellélegezhetnek [2024-04-24]

Lajos herceg születésnapi képével üzent Katalin hercegné, állította a szakértő.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jetikkel táncoló Doja Cat és a futurisztikus ruhadarabok: az idei Coachella divatja, a legjobb szettekkel - fotók [2024-04-24]

Az elmúlt hétvégén ért véget a világ egyik legnagyobb könnyűzenei és művészeti fesztiválja, a Coachella, ahol az eszement öltözetekben idén sem volt hiány.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marics Peti színésznek állt: a zenés vígjátékot igazi sztárparádéval forgatják [2024-04-24]

Marics Peti színészként mutatkozik be a Demjén-filmnek nevezett, Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus zenés vígjátékban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor: Reszkethetnek az irodisták [2024-04-24]

Orbán Viktor miniszterelnök idén is megjelent a Szakma Sztár Fesztiválon és beszédet mondott a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. Leegyszerűsítve az üzenete: aki szakmát tanul, az nem nyúlhat mellé, az irodisták pedig reszkedhetnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kőkemény orosz üzenet: erre számíthat Ukrajna, ha megkapja a gigantikus amerikai fegyverszállítmányt [2024-04-24]

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter vázolta, mire lehet számítani abban az esetben, ha megérkezik Ukrajnába az amerikai fegyverszállítmány.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az István, a király amerikai eladásával vádolták be: besúgó mártotta be Szörényi Leventééket [2024-04-24]

Meglepő bejegyzés tűnt fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-oldalán. Úgy tűnik, az ügynökhálózat mindent megtett annak érdekében, hogy bemártsa Szörényi Leventét és Bródy Jánost, akik már az Illés zenekar idején szemet szúrtak a rendszernek. A bejegyzés szerint egy besúgó negyven éve azt jelentette, hogy szerinte Szörényi Levente Amerikába utazott, ahol eladta az István, a király című rockopera zenei anyagának játszási jogát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

16 év után új lemezzel érkezik a legendás magyar zenekar [2024-04-23]

Új lemezt ad ki pénteken a KFT zenekar, pénteken hallgathatjuk az országszerte jól ismert együttes legújabb alkotását, a Még mit nem című, hét számból álló anyagot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hatalmas az öröm Király Viktoréknál: annyira remélték, és most kiderült... [2024-04-23]

A zenész a fogyásával kapcsolatban magánéletéről is beszélt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

G.w.M és Kulcsár Edina titkára most derült fény: a születendő kisfiukról van szó [2024-04-23]

A zenész születendő gyerekéről nyilatkozott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-04-22]

Czutor Zoltán megdöbbentő ajánlatot kapott egy idősebb, módos hölgytől: hatalmas összeget és különböző kulturális pályázati lehetőségeket kínált a zenésznek szexuális szolgáltatásokért cserébe. A húsz évvel ezelőtti történetet most Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában osztotta meg a zenész
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gryllus Dániel: [2024-04-22]

A családja nélkül, munkával telik majd Gryllus Dániel 74. születésnapja kedden. A Kossuth-díjas magyar zenész számára különleges, egyben nagyszerű dolog, hogy még él az édesanyja, aki jelenleg 100 éves. Maga is igyekszik megőrizni egészségét, hogy minél tovább szórakoztathassa a közönségét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gryllus Dániel: "Azért az nagy dolog, hogy 74 évesen elmondhatom, még él az édesanyám" [2024-04-22]

Családja nélkül, munkával telik majd Gryllus Dániel 74. születésnapja kedden. A Kossuth-díjas magyar zenész számára különleges, egyben nagyszerű dolog, hogy még él édesanyja, aki jelenleg 100 éves. Jómaga is igyekszik megőrizni egészségét, hogy minél tovább szórakoztathassa a közönségét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-04-22]

Nemrég bombaként robbant a hír, hogy Majka és Gáspár Laci mellett Valkusz Milán lesz az X-Faktor harmadik mentora. A ValMar duóval híressé vált zenész most azt is elárulta, hogy 4-5 éve majdnem ő maga is indult a tehetségkutatóban, mint versenyző.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kőkemény kijelentések: Lengyelország kész atomfegyvereket telepíteni - Moszkva kemény üzenetben reagált [2024-04-22]

Andrzej Duda lengyel elnök kijelentette, hogy Lengyelország "készen áll" arra, hogy nukleáris fegyvereket helyezzen el a területén, ha a NATO úgy dönt, hogy megerősíti keleti szárnyát. Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mező Misi katartikus élményéről beszélt: bibliai üzenetet kapott [2024-04-22]

A Magna Cum Laude énekese, Mező Misi egy nem mindennapi élményt osztott meg magáról: olyan katartikus élményben volt része, ami azóta is meghatározza a koncertjeit. Hiszen az Istentől kapott üzenetet a mai napig magával viszi minden egyes fellépésére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Cipő halálát a mai napig nem tudja feldolgozni a testvére: [2024-04-22]

Cipő húga, Marica tizenegy év távlatából is nehezen hiszi el, hogy szeretett testvére nincs többé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csepregi Éva fiából jóképű pasi lett: a 31 éves Dávid szülei nyomdokaiba lépett [2024-04-21]

Heatlie Dávid édesanyja és édesapja után ugyancsak a zenei világban találta meg a helyét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ön elnézi egy sztárnak, ha drogozik? Szavazzon! [2024-04-21]

Az alkohol és a drog számtalan magyar és külföldi sztárt ejtett már rabul az évszázadok során. Van, akinek az egész élete és karrierje ráment, de a zene- és filmipar jeles alakjai közül sokan megtehetnek lényegében bármit, a rajongók imádatának hála, karrierjük a botrányos ügyek után is töretlen marad.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kollégánk marhaoldalast készített faszénen [2024-04-21]

A klasszikus só-bors fűszerezéstől kicsit eltértem, de pont ezért lett isteni finom a hús.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismerje meg a legújabb Nemzet Színészét [2024-04-20]

Benedek Miklós halála után Csikos Sándort választották a kollégái a Nemzet Színészének. Debrecenben találta meg a számításait, pályája nagy részét a Csokonai Színház tagjaként töltötte, mégis egy országosan ismert művész lett. Gyerekkoráról, fiatalságáról és a magánéletéről azonban ritkán nyilatkozott, most nem csak a színészt, de Csikos Sándort, mint magánembert is kicsit jobban megismerhetjük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabi kiakadt: "Egyáltalán nem az a valóság, mint aminek tűnik" [2024-04-20]

Tóth Gabi rengeteg üzenetet kapott azzal, kapcsolatban, hogy tényleg működik-e az a fogyókúrás szer, amit az ő nevével és arcával reklámoztak. Most Instagram történetében öntött tisztavizet a pohárba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Haláláig Azahriah-ért dolgozott titkolt betegségével a sztárok menedzsere [2024-04-19]

Szomorú hír döbbentette meg a magyar zenész szakmát! 36 évesen elhunyt a Supermanagement társtulajdonosa, Ferich Balázs, aki többek között olyan előadók menedzsere volt mint Azahriah, Wellhello, Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies. A szakembernek felesége és két gyermeke mellett a munka volt a mindene, három évig harcolt az életéért súlyos betegségével, a csata közben a szerettei támogatták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jakab Péter keményen nekiment Magyar Péternek: [2024-04-19]

A Nép Pártján elnöke, Jakab Péter egy videóüzenetben szólt vissza Magyar Péternek. A volt jobbikos politikus többek között NER-es kóbor lovagnak nevezte Magyar Pétert, valamint felajánlott neki egy vádalkut.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ganxsta Zolee úgy gondolja, az édesapjától örökölte a természetét: [2024-04-19]

Sosem tagadta rosszfiú mivoltát Ganxsta Zolee. A rapper mindig vállalta, miszerint szeret mulatni, illetve azt is, hogy vele sosem volt egyszerű együtt élni. Most az is kiderült, volt kitől örökölnie a hedonizmust: a négy éve elhunyt színész édesapja, Zana József még a házassága alatt is nagy kanállal falta az életet. Persze, mindent megtettek érte szülei, például a szintén színész édesanyja, Kassai Ilona hazudott is munkahelyén, hogy elindítsa a fia zenei karrierjét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dobja fel a hangulatát egy finom olasz spagettivel: 3 receptből is választhat [2024-04-18]

A tésztaételek jókedvre derítenek, jobban, mint a zenehallgatás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csábította Curtist a TV2: [2024-04-18]

Kulisszatitkot súgott meg Curtis: több TV2-s műsorba is hívták szerepelni idén, ám a rapper mindegyikre nemet mondott. A Megasztár zsűritagságán ugyan elgondolkodott, ám a tárgyalások megrekedtek a csatornával, miután nem tudtak megegyezni a díjazásról. Így viszont az előttünk álló hónapokban kikopik a képernyőről a zenész.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kudlik Júlia kíméletlen üzenetére, tényleg válaszolt, visszaszólt a virtuális tévés műsorvezető, Bíró Ada [2024-04-18]

Bíró Ada azonnal reagált.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ez vár most arra a férfira, aki botrányos módon zaklatta a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit [2024-04-18]

Másodfokon jogerősen elítélték azt a férfit, aki több alkalommal, súlyosan és kegyeletsértő módon, rasszista üzenetekkel zaklatta és fenyegette a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fésűs Nelly lánya szakított párjával: új szerelme egy ismert zenész a hírek szerint [2024-04-18]

Minden jel arra utal, hogy Horváth Csenge szakított párjával, és egy népszerű rapperrel ismerkedik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A hírnévtől a méltatlan halálig: 16 éve ment el a nagy mókamester [2024-04-18]

A magyar televíziózás történetének egyik legnagyobb tehetsége immár tizenhat éve hunyt el. Antal Imre nem csak a képernyőn ért el kimagasló sikereket, hanem zenei karrierjében is, hiszen Erkel Ferenc-díjas zongoraművész is volt, emellett színész, humorista.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elárverezik Paul McCartney pszichedelikus festésű, emeletes turnébuszát [2024-04-18]

Még négy nap és kalapács alá kerül Paul McCartney színesre festett egykori turnébusza, amellyel 1972 nyarán szelte át Európát akkori zenekarával, a Wingsszel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ő St. Martin szép, szőke felesége 39 éve: a zenész az osztálytársába szeretett bele [2024-04-18]

A szaxofonművész és felesége szerelmének története mesébe illő.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 8 7 6 5 4 3 2 1 Április 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    randy fenoli    Feriha emír can foci    demcsák    336    Fogadószelvény    egészség    -1\\'    2015.05.29    Lion gate    Lamborghini beszámítható    -1'    bolhaírtó    -1; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    1 waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1); waitfor delay \\'0:0:15\\' --    0\\"XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\"Z    0\\'XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1\\" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1\\" OR 3*2    4lHRLEpH\\'; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    @@bLWRw    1\\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1\\'\\"    1\\'||DBMS_PIPE.RECE IVE_MESSAGE(CHR(98)| |CHR(98)||CHR(98),15 )||\\'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)   


Most keresik: 1    @@bLWRw    1\\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1\\'\\"    1\\'||DBMS_PIPE.RECE IVE_MESSAGE(CHR(98)| |CHR(98)||CHR(98),15 )||\\'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu\\')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg\\') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M\\' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH\\'; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    1 waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1); waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0\\"XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\"Z    0\\'XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1\\" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1\\" OR 3*2    -1\\" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1\\" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or \\'GivMmEIK\\'=\\''>-1\\' OR 3*2>(0+5+196-196) or \\'GivMmEIK\\'=\\'    -1\\' OR 3*2    -1\\' OR 3+196-196-1=0+0+0+1 or \\'GivMmEIK\\'=\\'    -1\\' OR 2+196-196-1=0+0+0+1 or \\'GivMmEIK\\'=\\'    (0+5+753-753) -- '>-1\\' OR 3*2>(0+5+753-753) --    -1\\' OR 3*2   


Autó-motor | Baba mama | Belföld | Bulvár | Divat | Egészség,életmód | Film, mozi | Forma1 | FRISS HÍREK,ÉRDEKESSÉGEK | Gasztronómia | Gazdaság | Humor | Informatika,tudomány | Karrier | Külföld | Kultúra | Labdarúgás,foci | Otthon, háztartás | Póker | Spoort /általános | Utazás | Üzlet,vállalkozás | Vegyes | Zene |






 

 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket