MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 



Spoort /általános

MÚSZ-közgyűlés: a közeljövő szép, a kihívások óriásiak [2024-05-30]

Valamennyi beszámolót egyhangúlag fogadta el a Magyar Úszó Szövetség évi rendes közgyűlése, amelyen Wladár Sándor 2023-at értékelve elsősorban az Úszó Nemzet Programba bevont 36 ezer gyermek úszásoktatását, valamint a korosztályos világversenyeken elért sikereket emelte ki. A MÚSZ elnöke emellett hangsúlyozta, óriási kihívást jelent majd a következő években a fiatalok megtartása egy olyan sportágban, amely a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Juventustól nevezte ki új sportigazgatóját a Napoli [2024-05-29]

A Napoli a korábbi várakozásoknak megfelelően kinevezte új sportigazgatóját, aki a nagy rivális Juventustól érkezett
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtalálta új vezetőedzőjét a Bayern München [2024-05-29]

A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy kinevezték Thomas Tuchel utódját.  (Photo by Richard Sellers/PA Images via Getty Images) A Bayern München megerősítette, hogy Vincent Kompanyt nevezték ki az új vezetőedzőnek. A 38 éves szakember hároméves, 2027-ig szóló szerződést írt alá. A sportsajtó már a múlt héten biztosra...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Húsz hónap után aranyéremmel tért vissza a nemzetközi mezőnybe Milák Kristóf [2024-05-29]

Az országos bajnokságon győztes teljesítményéből öt századot faragott, ezzel nyerte meg a 100 méter pillangót. Párizsi olimpia Száz év után újra Párizsban gyűlnek össze a világ legjobb sportolói, hogy 35 sportágban minél gyorsabban, erősebben és magasabbra jussanak. A július 26. és augusztus 11. között zajló játékok minden magyar érintettjéről és fontos híréről beszámolunk cikksorozatunkban. Milák...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NB I: elutasították a kieső sportigazgatójának felmondását [2024-05-29]

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) elmúlt idénye végén kieső Kisvárda sportigazgatója a saját felelősségét vállalva benyújtotta a felmondását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

CIES: Szoboszlai Dominik a világ 22. legértékesebb labdarúgója [2024-05-29]

A Liverpoolban a legértékesebb játékos a magyar válogatott csapatkapitánya. Most, hogy véget értek a labdarúgó bajnokságok, Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) megvizsgálta a játékosok értékét és statisztikáik szerint a BL-döntős Real Madrid középpályása, Jude Bellingham a világ legértékesebb játékosa, aki 20 évesen 280,4 millió eurót ér. Az angol középpályás ezzel a Manchester City támadóját, Erling Haalandot...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elérhetővé vált a Hunhorse (Lótér) felület [2024-05-29]

Kedves Tagszervezeti Képviselők, Versenyzők, Tulajdonosok, Szponzorok és minden további ügyfélkapu felhasználó ügyfelünk! Mától elérhetővé vált a Magyar Lovassport Szövetség legújabb informatikai fejlesztése a HUNHORSE felület. A felület a TopSoft és az FEI adatbázisban tárolt nemzeti és nemzetközi eredmények felhasználásával elemzi a Szövetségnél regisztrált díjugrató lovak eredményeit. A felület egy hónapon keresztül térítésmentesen érhető el minden...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NB I: felmondott a kieső sportigazgatója [2024-05-29]

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) elmúlt idénye végén kieső Kisvárda sportigazgatója a saját felelősségét vállalva benyújtotta a felmondását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Négy év után visszatér a kínaiak doppingvétség miatt eltiltott úszósztárja [2024-05-28]

Szun Jang annak ellenére térne vissza, hogy a kínai szabályok szerint nem lehet a nemzeti csapat tagja, akinek valaha egy évnél hosszabb doppingeltiltása volt. Kedden lejárt a több mint négyéves eltiltása Szun Jangnak, a kínaiak háromszoros olimpiai bajnok úszójának, aki már be is jelentette, hogy visszatér a sportágba. Az 1500 méter gyors világcsúcstartója 4 év...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-28]

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke szerint feledhetetlen világverseny zárult vasárnap. Bencze György úgy látja, ezt a sikert felhasználva még népszerűbb lehet a sportág.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kettős téttel bírt a kick-box ringes magyar bajnokság [2024-05-28]

Debrecenben rendezték meg a kick-box sportág ringes szakágainak magyar bajnoki döntőjét a felnőtt, illetve a junior korú sportolók számára. A versenyre a korábbiaknál több, 127 nevezés érkezett be, és gyakorlatilag kétszer annyi küzdelmet bonyolítottak le, mint az elmúlt évek bajnokságain. Örömtelinek nevezte a létszám gyarapodását Galambos Péter. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke hozzátette: külön tét...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dr. Magyar Zoltán: Fantasztikus Eb-n vagyunk túl [2024-05-27]

Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke szerint a magyar sport sokat erősödött ezen a kontinensbajnokságon. Tegnap zárult a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság Budapesten. A Nemzet Sportolója kiemelte, a sporttörténelmi eredmények mellett Magyarország ismét jelesre vizsgázott vendéglátóként.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bundesliga: a Girona kulcsfigurájával erősítene a Bayer Leverkusen! [2024-05-27]

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat a Girona kulcsemberének, Aleix Garcíának a leigazolásával kapcsolatban.  (Photo by Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images) A német csapatokkal kapcsolatos átigazolási hírekben jól értesült Florian Plettenberg szerint a Bayer Leverkusen együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat a Gironával Aleix García átigazolását illetően. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BringaSport Magazin 240 [2024-05-27]

Megjelent az M4 Sport BringaSport Magazin műsorának legújabb adása, a tartalomból: Balaton Fondo sajtótájékoztató, Budapest; Csömör MTB XCO Kupa UCI C2, Csömör; Magyar Kerékpáros Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-27]

Elismerő nyilatkozatok a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokság a nemzetközi delegációk megelégedésére színvonalas versenyeket hozott, Magyarország pedig ismét jelesre vizsgázott házigazdaként. Pigniczki Fanni sporttörténelmi ezüstérmét Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át. A tárcavezető elmondta, ez a siker megkoronázta az egész Eb-t.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leclerc az első hazai győztes Monte-Carlóban [2024-05-26]

A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban. A 26 éves monacói pilótának ez az idei első, pályafutása hatodik futamgyőzelme az F1-ben. Leclerc karrierje során harmadszor indult az első helyről Monacóban, de most először tudott nyerni ott, illetve...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leclerc az első hazai győztes Monte-Carlóban [2024-05-26]

A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-26]

Pigniczki Fanni sporttörténelmet írt a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság zárónapján. Az MTK Budapest versenyzője megszerezte Magyarország első egyéni Eb-érmét, miután a szerdöntők során labdával ezüstérmes lett. A Papp László Budapest Sportaréna lelátója hamar megtelt a kontinensbajnokság utolsó napjának délelőttjén. A legnagyobb szurkolótábora természetesen Pigniczki Fanninak volt. A közönség amellett, hogy a sportág világsztárjait nézte,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-26]

Bolgár győzelem a Papp László Budapest Sportarénában Pigniczki Fanni az előkelő 8. helyet szerezte meg az egyéni összetett döntőben a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A mezőny másik magyarja, Wiesner Hanna a 12. helyen fejezte be a kontinensbajnokságot. Mindkét ritmikus gimnasztikázónak élete legjobb egyéni összetett eredményét sikerült elérnie. A dobogó legfelső fokára a bolgár Stiliana...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Barca: Xavi levélben köszönt el szeretett klubjától! [2024-05-26]

Mint arról mi is beszámoltunk, Xavi mégsem marad a nyártól az FC Barcelona alkalmazásában. A katalánok korábbi ikonikus játékosa ahogyan az ilyenkor szokás, a csapat Sevilla elleni, utolsó bajnokija előtt üzenetben mondott köszönetet az edzőként szeretett klubjánál eltöltött időszakért. (Photo by Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-26]

Magyar pontszerzés a Team versenyben! A Papp László Budapest Sportarénában zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon a két egyéni versenyző, és a kéziszer csapat eredményeit összegző kategóriában a magyarok az előkelő hatodik helyen végeztek. Korábban a mieink soha nem zártak ilyen pozícióban ebben az összesítésben. A két egyéni versenyző, Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna, valamint a Hagymási Kira,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-25]

Zajlik az egyéni összetett döntő a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A mezőnyben ott van Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is. Pigniczki már túl van a gyakorlatain a Papp László Budapest Sportarénában. A kétszeres olimpikon, vb-érmes klasszis 132.000 pontszámmal az ötödik helyen áll jelenleg. Vezet az olasz  Sofia Raffaeli (139.750), második a német Varfolomeev Darja...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-25]

Látványos és emlékezetes megnyitót láthatott a Papp László Budapest Sportaréna közönsége. A hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság központi eseményén dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta, a hazai kvalifikációs világversenyek rendezésével kettős céljuk van. Amellett, hogy élsportolóink előtt lehetőség nyílik a kvótaszerzésre, a rendszeres sportolás fontosságára is rá szeretnék irányítani a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-24]

Pigniczki Fanni döntős a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A kétszeres olimpikon, vb-érmes klasszis labdával nyolcadikként jutott a legjobbak közé. Karikával első számú tartalék, azaz kilencedik. Wiesner Hanna karikával 19., labdával pedig 14. lett. Eddig két szerrel mutatkoztak be a felnőtt versenyzők a Papp László Budapest Sportarénában. A magyarok gyakorlatait hangorkán kísérte. A két szer...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-24]

Egy előkelő hatodik és egy nyolcadik hely a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A Papp László Sportarénában zajló kontinensbajnokságon a juniorok versenyében Vukmir Elena két szerrel is döntőzött. Először karikával lépett szőnyegre, és 27.900 ponttal nyolcadik lett, majd következett a labda finálé, ahol a dicséretes hatodik pozíciót csípte el. Erre a gyakorlatára 29.900 pontot kapott. Az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kozák Danuta kiállása nemcsak az olimpiának, hanem a jövő generációinak is szól [2024-05-23]

Az edzői visszaélés nemcsak egy sportoló teljesítményére van hatással, hanem a mentális egészségére is. Minél több sportoló hozza be a témát a közbeszédbe, és veszi rá a környezetet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

AC Milan: a francia bajnokságból érkezik az új vezetőedző! [2024-05-22]

Az olasz sportsajtóban legújabban megjelentek szerint az AC Milannál a francia bajnokságban (Ligue 1) találták meg a leköszönő Stefano Pioli utódját.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Flatland kupa Sátoraljaújhelyen [2024-05-22]

Május 18-án Sátoraljaújhely Jégcsarnokában rendezték meg a Hungarian Flatland Cup második fordulóját. Sátoraljaújhely, az ikonikus flatlandes város, amely már több világbajnokot kinevelt, kiváló helyszínt biztosított a versenynek. A jégcsarnok hatalmas mérete lehetővé tette, hogy a versenyzők gyakorolhassanak akár a versenyek ideje alatt is. A versenyt Pásztor Gábor az elismert helyi BMX-es szervezte, aki a SportZone...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász 50 éves - PORTRÉ [2024-05-22]

Szerdán ötven éves Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász, a magyar női tornasport első Európa-bajnoka.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Teke [2024-05-22]

Magyar utánpótlás Európa-bajnoki cím tekében. A szlovákiai Breznóban zajló U18-as Eb-n a Fábián Adelin, Várvölgyi Milán kettős aranyérmes lett tandem mix-ben. Ugyanezen a világversenyen Ivanyik Dávid sprintben bronzérmesként végzett. Ebben a sportágban az utánpótlás versenyzők hagyományosan jól szerepelnek a különböző világversenyeken, mint ahogyan a felnőttek is, ahol már kihirdették a vb-keretet. Ugyancsak a szlovákiai Breznóban...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Magyar Lovassport Szövetség díjazottjai 2023. [2024-05-21]

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny szombati napján került sor a Magyar Lovassport Szövetség ünnepélyes díjátadójára Nemzeti Lovarda főépületében. Az esemény házigazdája Dénes Judit és Bönde Ferenc voltak, a megnyitó beszédet prof. dr Sótonyi Péter, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke mondta el. A díjakat prof. dr Sótonyi Péter, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, Dallos Gyula miniszteri...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Valter Attila: Nem lett meg a TOP10, de ettől ez még egy jó eredmény [2024-05-21]

Rengeteg magyar szurkoló előtt töltötte szökésben a Giro vasárnapi királyszakaszát Valter Attila, a 18. hely talán nem is tükrözi a valós erejét – írja az eurosport.hu a Valter Attilával készült interjújában. De miért állt be Pogačarnak, milyen érzésekkel vágott neki az 5700 méternyi szintkülönbséget tartalmazó szakasznak, és mennyire elégedett a teljesítményével annak ellenére, hogy nem...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-21]

Sportdiplomáciai szempontból is fontos napok következnek Magyarország számára. A 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság alkalmával nemcsak versenyzők, edzők és pontozóbírók, hanem több rangos sportvezető is érkezik Budapestre. A delegációk folyamatosan érkeztek és érkeznek a nap folyamán, de később
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Autósport [2024-05-20]

Nagy Norbert újabb győzelmet aratott. A hegyi Európa-bajnokságon az 5-ös kategória címvédője Bragában szoros versenyben ismét maga mögé utasította a mezőnyt. A Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetőjeként is tevékenykedő pilóta így az osztrák és a spanyol futam után Portugáliában is a dobogó legfelső fokára tudott állni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Premier League: a kiesőcsapat kulcsemberével erősít az Aston Villa! [2024-05-20]

Angol lapértesülések szerint az Aston Villa együttese már jelezte mind a Premier League-től búcsúzó Luton Town, mind pedig Ross Barkley felé, hogy szívesen szerződtetnék a korábbi angol válogatott középpályást. Aston Villa are in advanced talks to sign Ross Barkley from Luton Town, confirmed. Negotiations are progressing, as per @guardian_sport
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Három magyar érem a spanyolországi ifjúsági karate világkupán [2024-05-20]

Hárman is dobogóra állhattak a magyarok közül a karate sportág legrangosabb utánpótlás versenysorozata, a Karate1 Youth League széria spanyolországi állomásán. Az A Corunában csütörtöktől vasárnapig megrendezett négynapos ifjúsági világkupán Bogdán Panna ezüst-, Fleischer Dóra és Loyal Lili pedig bronzérmes lett. A nagysikerű tavaly októberi budapesti világbajnokságon is indult Fleischer Dóra az U21-esek (18-20 évesek) között...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kick-box világkupa: hat magyar arany Isztambulban [2024-05-20]

Hatan is a dobogó legfelső fokára állhattak a felnőtt magyar versenyzők közül a kick-box sportág világkupa sorozatának törökországi állomásán. Az isztambuli versenyen 41 ország 3000 sportolója indult. A verseny az elindult 21 magyar kick-boxos számára remek felkészülési állomás volt a közelgő 29. Magyar Kick-box Világkupa előtt, amelyet június 14-16-án rendeznek a BOK Sportcsarnokban. A pointfightingosok...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Real Madrid: már az Európa-bajnokság előtt bejelenthetik Mbappé érkezését! [2024-05-20]

A madridi Marca című sportnapilap beszámolója szerint a Real Madrid eltökélt célja, hogy Kylian Mbappé a nyári kontinenstornára már a blancók futballistájaként érkezzen. Mint ismert, a 25 esztendős francia klasszis már elbúcsúzott a Paris Saint-Germain együttesétől, így már lényegében mindenki csak arra vár, hogy akár Mbappé, akár a Real Madrd bejelentse az átigazolást. A Marca...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BringaSport Magazin 239 [2024-05-20]

Megjelent az M4 Sport BringaSport Magazin műsorának legújabb adása, a tartalomból: Tavaszi MTB Bringatúra, Balatonfüred; Magyar Kerékpáros Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-19]

Ma megkezdődött a Papp László Sportaréna beépítése. Egy világverseny előkészítésében ezek az órák kulcsfontosságúak. Az Eb szervezőbizottságának operatív vezetője beszámolt arról, hogy az arénát átvették, és megérkezett a szőnyeg is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság [2024-05-19]

Minden készen áll a delegációk fogadására. A szervezők információi szerint várhatóan a lengyelek érkeznek elsőként, pünkösdhétfőn pedig a résztvevők többsége is elfoglalja a szállását Budapesten. Közben még zajlik a  kontinensbajnokságnak otthont adó Papp László Budapest Sportaréna beépítése. A világversenyre egyébként negyven ország 340 versenyzőjét nevezték. A mezőnyben a 218 felnőtt ritmikus gimnasztikázó mellett több, mint...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Manchester United: Olaszországból is érdeklődnek Mason Greenwood iránt [2024-05-19]

Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United jelenleg még kölcsönben játsszó támadója, Mason Greenwood az olasz bajnokságban (Serie A) folytathatja karrierjét.  (Photo by Alvaro Medranda/Quality Sport Images/Getty Images) A The Athletic információi szerint a Napoli felvette a kapcsolatot a Manchester Uniteddel Mason Greenwood lehetséges szerződtetése ügyében. A 22 éves Greenwood várhatóan...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Barcelona: Xavi szerint nem igazak a távozásáról szóló hírek [2024-05-18]

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona csapatának vezetőedzője, Xavi tagadja, hogy megromlott volna a viszonya a klub elnökével és sportigazgatójával, akik a hírek szerint emiatt azt akarják, hogy mégis távozzon.  (Photo by Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images) A Barcelona vezetőedzője, Xavi kitart amellett, hogy semmi sem változott a csapatnál és nem igazak a távozásáról...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zircen rendezték az MKSZ Liga Kupa 5. fordulóját [2024-05-18]

Május 12-én, rendezték az I. Bioracer Zirc GP országúti mezőnyversenyt Zircen. A rendező ACÉL-Vakond Kerékpáros Sportegyesület az elmúlt években megismert nagyvelegi helyszín után, egy még keményebb, minden kihívást magában foglaló versenypályát jelölt ki, melynek központja Zirc volt. A verseny egyben az idei MKSZ Liga Kupa sorozat ötödik állomása is volt. A futamon a legjobb hazai...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

26 fős a magyar csapat a V4 Olimpiai Reménységek Versenyén [2024-05-17]

Május 18-án, szombaton kezdődik a V4 Olimpiai Reménységek Versenye ahol a  magyar, lengyel, cseh és szlovák serdülő korú (14-15 éves) válogatottak csapnak össze Tüske Sportuszodában.  Összesen 105 versenyző, 369 alkalommal ugrik vízbe a nagy hagyományokkal bíró nemzetközi versenyen, ahol 26 magyarnak szoríthatunk. A kétnapos versenyen az alábbi magyar versenyzők ugranak vízbe a Tüske Sportuszodában: Barta...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videó: két és fél percig kergettek egy focipályára beszökött mosómedvét Philadelphiában [2024-05-16]

161 másodperc és egy kuka kellett a nem mindennapi sporttörténelmi pillanathoz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-16]

Csaknem harminc országból több, mint 100 újságíró érkezik Budapestre, a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságra. Az Eb a jövő keddi pódiumedzést követően veszi kezdetét. Az eseményre többek között Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból és Bulgáriából is érkeznek sportújságírók. A versenyeket az M4 Sport-on, vagy az m4sport.hu-n lehet nyomon követni. A sportágban ez lesz a hatodik budapesti...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-15]

A 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságon számos programon vehetnek részt az érdeklődők. A Papp László Sportaréna előtt sátrak fognak állni, ahol akár családi programokra is van lehetőség.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Világbajnok jótékonyság [2024-05-15]

Leukémiás gyermek támogatására lehet licitálni Valter, Cavendish és Sagan által aláírt baseball sapkára. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a vasárnap zárult Tour de Hongrie szombati szakaszára Budapesten ugyanakkora tömeg volt kíváncsi, mint amikor két évvel korábban a Giro d’Italiát látta vendégül a magyar főváros. “Mint minden versenysport, így a kerékpársport is...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Napoli támadójával pótolná Mbappét a PSG [2024-05-15]

A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő párizsiak az olasz élvonalat erősítő (Serie A) nápolyiaktól szerződtetnének szélsőt. (Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images) A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Paris Saint-Germain a Napoli kiválóságával, Khvicha Kvaratskheliával pótolná Kylian Mbappét. A francia sztárcsapat 80 millió eurót és Randal Kolo Muanit adná egy szezonra...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-15]

Két tettrekész magyar fiatal rg-st láthat a Papp László Sportaréna közönsége a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Barkóczi Boglárka és Vukmír Elena két-két szerrel mutatja majd be a gyakorlatait. Előbbi versenyzőt buzogánnyal és szalaggal, utóbbit pedig karikával és labdával láthatjuk. Mindketten több éve szerettek bele a ritmikus gimnasztikába, és versenyzői karrierjük fontos pillanata lesz, amikor juniorként hazai...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szkander Európa-bajnokság [2024-05-14]

Sporttörténelmet írtak a magyar szkanderosok. A válogatott tagjai az összes kategóriát beleszámítva 31 érmet szereztek a Pozsonyban megrendezett Európa-bajnokságon. Ebből 15 Eb-arany! Korábban soha nem szerepeltek ilyen kiválóan magyarok ebben a sportágban. A szlovák fővárosban a világ egyik legeredményesebb versenyzője, Kőváriné Ivánfi Brigitta négy érmet is szerzett. A felnőtt kategóriában jobb kézzel aranyérmes lett a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kíváló eredmények a flatlandesektől a világkupán [2024-05-14]

A franciaországi Montpellier adott otthont a BMX Freestyle Park és Flatland világkupának május 8-a és 12-e között. A SportZone SE cikkével gratulálunk a magyar indulóknak és a felkészítő edzőjüknek, Rob Altonnak a kiváló eredményekért és az emlékezetes teljesítményért. Pénteken zajlott az Elite férfi flatland elődöntője, ahol a résztvevők rendkívül erős trükkökkel és stabil futamokkal kápráztatták...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Edzősors: meglepő helyről keresték José Mourinhót! [2024-05-14]

Sajtóértesülések szerint a török bajnokságban (Süper Lig) szereplő Fenerbahce együttese José Morinho szerződtetését tervezgeti. (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images) A nemzetközi sportsajtóban sorra jelennek meg a jelenleg klub nélküli, a visszatérésre készülő portugál tréner törökországi lehetőségét illetően. A patinás török klubnál ráadásul az új elnökjelölt, Aziz Yildirim nyíltan kampányol azzal, hogy a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Lovassport Szövetség [2024-05-14]

A Magyar Lovassport Szövetség legrangosabb elismeréseinek átadására május 18-án, a Gróf Széchenyi István Nemzetközi Díjugrató Verseny szombati napjának délutánján kerül sor. Időpont: 2024. május 18., szombat, várhatóan 15:30 (a versenyszámok függvényében) Helyszín: Nemzeti Lovarda A Magyar Lovassport Szövetség évről évre elismeréssel jutalmazza azokat, aki kitartó és értékteremtő munkájukkal gazdagítják a hazai lovaséletet. Az ünnepségen átadásra...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elhalasztják Szoboszlai Dominik közönségtalálkozóját [2024-05-14]

A jegytulajdonosok teljes pénzvisszatérítést kapnak, amiről a szervezők külön értesítik őket. A magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjával és a játékosokkal történt egyeztetést követően a Szoboszlai Live Show szervezői a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, valamint a szövetségi kapitánnyal egyetértésben azt a döntést hozták, hogy a május 30-ára, a Budapest Sportarénába tervezett eseményt elhalasztják, és azt előreláthatólag 2025 nyarán...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dortmund: ecuadori tehetséget szerződtettek! [2024-05-14]

A Borussia Dortmund sportigazgatója, Sebastian Kehl bejelentette, hogy 18. életévének a betöltését követően a BVB-él folytatja pályafutását Justin Lerma. Borussia Dortmund sign 16 year old Ecuadorian talent Justin Lerma. Lerma will join in 2026, as soon as he turns 18
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Törökország: azonnali hatállyal szerződést bontottak az MU korábbi portugál kiválóságával! [2024-05-13]

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a jelenleg az Adana Demirspor együttesénél futballozó Nani nem várta meg az idény végét, azonnal hatállyal bontott a török klubbal. A hivatalos kommüniké értelmében a felek közös megegyezéssel döntöttek az elválás mellett, így a 37 esztendős Sporting-nevelésű, kiváló technikájú szélső, aki a Manchester United együttesénél valamint a portugál válogatottban szerzett magának hírnevet,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Autósport [2024-05-13]

Továbbra is lendületben van Nagy Norbert. A hegyi Európa-bajnokság spanyolországi állomásán is győzött a címvédő. A sikeres ausztriai nyitány után Nagy Norbert Subida al Fitóban ült autóba, ahol ugyancsak szoros versenyben megszerezte a győzelmet. A Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetőjeként is tevékenykedő pilóta a hegyi Európa-bajnokság 5-ös kategóriájában nagyot küzdött, végül felállhatott a dobogó...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Socca Masters EuroCup [2024-05-13]

Magyar ezüst az először megrendezett Socca Masters EuroCup-on.. A Kisinyovban lebonyolított Európa-bajnoksággal párhuzamosan zajló torna döntőjében a Ziccer Sport Pub csapata a rendes játékidőben 2-2-re zárt a moldáv Geotermal ellen. A rávezetéses büntetők végül a hazaiaknak sikerültek jobban, így 3-2-re nyertek, és ezüstérmesként végzett a magyar együttes. Schrancz Balázs, a Ziccer Sport Pub játékosa:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BringaSport Magazin 238 [2024-05-13]

Megjelent az M4 Sport BringaSport Magazin műsorának legújabb adása, a tartalomból: Szekszárd GP – MKSZ Liga Kupa, Szekszárd; MTB és Terepfutó Challenge – Bianchi Gravel Kupa, Gyenesdiás; Magyar Kerékpáros Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: az RB Leipzig csillagával erősítene nyáron az AC Milan! [2024-05-12]

A Gazzetta dello Sport információi alapján az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a nyári átigazolási időszak folyamán szeretné szerződtetni az RB Leipzig tehetséges szlovén játékosát
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-11]

Wiesner Hanna a felnőttek között egyéniben indul a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. Az MTK Budapest versenyzője mind a négy szerrel, azaz labdával, karikával, szalaggal és buzogánnyal mutatja be a gyakorlatokat a Papp László Sportarénában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csere Gáspár: A RUNIQUE mindent tud, amit egy jó futócipőnek tudnia kell! [2024-05-11]

Száznál több cipőt használt el eddig a sportkarrierje alatt, és annyi kilométert futott, hogy azzal kétszer is megkerülhette volna a Földet. Csere Gáspár az elmúlt tíz év legeredményesebb magyar hosszútávfutója a gyakorlati tapasztalataival segítette a történelmi magyar futócipő, a RUNIQUE tervezését. A TFSE olimpikon versenyzője nagyon elégedett a magyar sportmárka belépőjével, de elárulta, hogy lesz...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csere Gáspár segítségével készült az első magyar futócipő [2024-05-11]

A közös munkával a legkiválóbb minőséget tudják biztosítani a versenyzőknek és a sportkedvelőknek, ráadásul mindezt megfizethető áron.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Budafókában további, Molnár Dórihoz hasonló tehetségek is vannak [2024-05-10]

A magyar úszósport egyik tüneményes kis szigete a budafoki Budafóka. Jelenleg az olimpiai A-szintes, juniorként az Eb- és vb-aranyakat halmozó Molnár Dóra számít a legnagyobb tehetségnek, de nem feledhetjük, hogy ebből a műhelyből érkezett többek között Márton Richárd, Mészáros Márk és Székelyi Dániel is a korábban felnőtt korosztályokban. E siker mögött egy kiváló edző, Horváth...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sportal: Milák Kristóf az országos bajnokság óta 38 edzésből 32-t kihagyott [2024-05-09]

A 126. országos úszó bajnokság vége óta 38 edzése lett volna Milák Kristófnak, de ezekből mindössze haton jelent meg, a többi 32-ről igazolatlanul hiányzott, magyarán ellógta azokat
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sportal: Milák Kristóf az országos bajnokság óta 38 edzésből 32-t kihagyott [2024-05-09]

A lap szerint azóta 38 edzésből 32-t kihagyott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Teqball [2024-05-09]

A sikeres budapesti nyitány után Miskolcon folytatódik a MOL Országos Teqball Bajnokság II. fordulója. Május 18-án és 19-én többszörös világ- és Európa-bajnokokat láthat a közönség a DVTK Multifunkciós Sportcsarnokában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közgyűlés a centenárium évében [2024-05-09]

142 egyesület képviseltette magát a Magyar Lovassport Szövetség közgyűlésén a Nemzeti Lovardában. Az esemény levezetésére Lázár Vilmos elnök prof. dr. Sótonyi Pétert kérte fel. Prof. dr. Sótonyi Péter köszöntőjében emlékeztette a megjelenteket, hogy ők képviselik most Magyarország lovasait. Megemlékezett arról, hogy pontosan száz évvel ezelőtt alakult meg a Lovas Szövetség jogelődje, ami az elmúlt évek...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alphonso Davies bombájával vezet a Bayern München, 0 [2024-05-09]

sport + A németországi odavágón 2
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Real Madrid [2024-05-08]

sport + A németországi odavágón 2
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét triál bíróképzés lesz [2024-05-08]

Kedves Sporttársak és Szülők! A triál nemzeti bíróképzés második személyes alkalmának dátuma 2024. június 1-e lesz. Kiváló lehetőség azok számára, akik szeretnének bírói munkát vállalni, vagy szeretnének részletesebben megismerkedni a triál versenyek szabályzatával. A képzés elméleti áttekintésből és gyakorlati részből fog állni, végén tesztel felmérve az elsajátított ismereteket. A részvétel ingyenes. Helyszín függ a jelentkezőktől,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Információ [2024-05-08]

Kedves Ügyfeleleink! Az ügyintézés megkönnyítése érdekében elérhetővé tettük számotokra az alábbi nyomtatványt. -> Visszautalási kérelem Amennyiben bármi kérdésetek van a kérelem kitöltésével kapcsolatban, bátran keressetek minket telefonon vagy e-mailben. A dokumentum elérhető a Gyakran Ismételt Kérdések menüpontban is. Együttműködéseteket köszönjük! Magyar Lovassport Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magas kitüntetés Török Enikőnek és Selmeci Attilának [2024-05-07]

Komoly elismerésben részesült a MÚSZ két vezetője: dr. Török Enikő, a sportszakmai csoport irányítója az Esterházy Miksa-díjat vehette át a Magyar Sport Napján, míg Selmeci Attila alelnök Bay Béla-díjban részesült. A Magyar Sport Napján az immár tradicionális sportdiplomáciai konferencia, illetve a sportszövetségek vezérkarainak tartott tájékoztató mellett nem maradt el a különböző állami kitüntetések átadása sem....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Érmekért küzdenek karatésaink szerdától a horvátországi Eb-n [2024-05-07]

Szerdától vasárnapig a horvátországi Zadarban zajlik az idei karate Európa-bajnokság. A kontinensviadalon Magyarországot 13 ép és 12 para-karate versenyző képviseli. A válogatott tagja az olimpiai bronzérmes és a tavaly őszi budapesti vb-n ezüstérmes Hárspataki Gábor, a különböző világ- és multisport versenyeken számos érmet nyert Tadissi Martial, illetve a para-karatéban világ- és Európa-bajnok
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Biztossá vált az Ecseki, Madarász asztalitenisz vegyes páros részvétele az olimpián [2024-05-07]

Madarász Dóra a második, Ecseki Nándor az első olimpiájára készülhet. Párizsi olimpia Száz év után újra Párizsban gyűlnek össze a világ legjobb sportolói, hogy 35 sportágban minél gyorsabban, erősebben és magasabbra jussanak. A július 26. és augusztus 11. között zajló játékok minden magyar érintettjéről és fontos híréről beszámolunk cikksorozatunkban. Eddig is kijutó helyen állt az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ügyfélfogadás [2024-05-07]

Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatunk Titeket, hogy 2024. május 07-én (kedden) a közgyűlés miatt az ügyfélfogadás szünetel. Megértéseteket köszönjük! Magyar Lovassport Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Barca: Vitro Roque ügynöke nyíltan üzent Xavinak is! [2024-05-06]

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a 19 esztendős brazil tehetség ügynöke nyíltan bírálta a klubot azért, ahogyan január óta Vitor Roque játékidejét kezelik. Az ominózus nyilatkozatnak egyre több része jelenik meg, így például az is kiderült, hogy a csatár ügynöke szemében Xavi az igazán fő bűnös.  (Photo by Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BringaSport Magazin 237 [2024-05-06]

Megjelent az M4 Sport BringaSport Magazin műsorának legújabb adása, a tartalomból: SEFAG Tuttibringa Zselic Maraton, Ropolypuszta; Grandis Trial Show Magyar Kupa, Győr; Magyar Kerékpáros Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

XVIII. NN Ultrabalaton [2024-05-06]

Rekordösszegű, csaknem 23 millió forinttal támogatják a hazai egészségügyi célokat  Magyar győzelmek egyéniben a XVIII. NN Ultrabalatonon, a férfiaknál  Erős Tibor, a nőknél pedig Nagy Katalin volt a leggyorsabb a 211 kilométeres távon. Erős 17:35:02, Nagy pedig 20:20:30 óra alatt teljesítette a távot. Ez volt az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye, hiszen a hétvége során Balatonfüredről indulva,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elhunyt Berkes László [2024-05-04]

Hatalmas veszteség érte a magyar és a nemzetközi fitnesz- és testépítő sportágat. 47 éves korában elhunyt Berkes László. A Berkes Team SE alapítója ötször szerzett vb-aranyat a fegyveres erők világbajnokságán testépítésben. A Magyar Fitness és Testépítő Szövetségben több funkciót is betöltött. A Testépítő Szakág vezetője volt, és a Bírói Bizottság vezetőségének tagjaként is segítette a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leicester City: a feljutás után távozhat a klublegenda! [2024-05-04]

Meglepő hír látott napvilágot az angol sportsajtóban Jamie Vardy jövőjéről, akinek jelen állás szerint június 30-ával lejár a szerződése szeretett klubjánál. A már 37 esztendős klubikon 2012 óta tagja a Leicester együttesének, amellyel egy év elteltével máris visszajutott az angol Premier League-be. A
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

47 éves korában meghalt Berkes László testépítő [2024-05-04]

A testépítő szövetség azt írta, az ötszörös világbajnok tragikus hirtelenséggel, szívelégtelenségben halt meg. A spanyolországi Santa Susannában zajló fitnesz- és testépítő-Európa-bajnokságon érte a halál Berkes Lászlót. A 47 éves világbajnok testépítő szívelégtelenségben halt meg. Berkes László ökölvívóként kezdte a sportolói pályafutását, majd több év erőemelés után váltott testépítésre. A Magyar Fitness és Testépítő Szövetség a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elhunyt Hammerl László, a Nemzet Sportolója [2024-05-04]

Hosszan tartó súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

AC Milan: Ibrahimovic hozhatja a csapat új edzőjét! [2024-05-03]

Az olasz Tuttosport értesülései szerint Zlatan Ibrahimovic gőzerővel munkálkodik a háttérbe azon, hogy Thiago Motta legyen a nyáron távozó Stefano Pioli utódja Milánóban. A visszavonulása óta az AC Milan együttesénél tanácsadóként tevékenykedő hórihorgas korábbi svéd klasszis olaszországi beszámolók szerint nyíltan kardoskodik amellett, hogy korábbi csapattársa, Thiago Motta vegye át a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Hammerl László, a Nemzet Sportolója [2024-05-03]

Hosszan tartó súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója. A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) pénteken délelőtt tájékoztatta az MTI-t a legendás sportoló halálhíréről. Hammerl László az 1964-es tokiói olimpián győzött a férfi puskások 60 lövéses fekvő versenyében, a 3× lövéses összetett számban pedig bronzérmet nyert. Négy évvel...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zajlanak az olimpiai előkészületek [2024-05-03]

87 nappal a játékok megnyitója előtt, április utolsó napján az úszókkal és a lovassport képviselőivel folytatódott a Magyar Olimpiai Bizottság párizsi konzultációs sorozata. A Magyar Lovassport Szövetséget Stróbl Dorottya főtitkár és dr. Jármy Miklós elnökségi tag, állatorvos, a Magyar Sportlótenyésztők és a Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesületének elnöke képviselte.  A megbeszéléseket a MOB részéről Fábián...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Hammerl László, a Nemzet Sportolója [2024-05-03]

82 éves volt az olimpiai bajnok sportlövő, aki hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Huszadik az MTK a saját nemzetiségű labdarúgókat foglalkoztató klubok listáján [2024-05-03]

MH/MTI 2024. május 2. csütörtök. 23:47 Az MTK Budapest a huszadik helyre került a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb listáján, amely azt rangsorolja, hogy a klubok milyen százalékban foglalkoztatnak saját nemzetiségű, valamint saját nevelésű labdarúgókat. Az MTK honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a CIES 58 bajnokság nagyjából ezer csapatát vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra elrajtol a Szentkirályi Tehetségprogram: a Szentkirályi Berki Krisztiánnal közösen keresi a jövő bajnokát [2024-05-02]

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését. A megújult programban idén bármely nyári olimpiai sportágban kiemelkedő, 14-18 év közötti fiatal sportolók jelentkezését várják, hogy kétmillió forinttal támogathassák egyikük...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közös szerb [2024-05-02]

Aleksandar Vučić szerint az új vízi sportközpontjukkal már
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közös szerb [2024-05-02]

Aleksandar Vučić szerint az új vízi sportközpontjukkal már
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hamarosan aláírja új szerződését a Real Madrid kapusa [2024-05-01]

Bár már eddig is erről szóltak a sporthírek, mostanra már nagyon közel áll a megegyezéshez a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid és kapusa, Andrij Lunyin.  (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images) A legfrissebb sajtóhírek szerint a Real Madrid kapusa, Andrij Lunyin közel áll ahhoz, hogy megegyezzen egy új szerződésről, amely 2028-ig kötheti...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több mint 300-an kick-boxoltak Nádudvaron [2024-05-01]

Immár a kilencedik alkalommal zajlott le a Nádudvari Gasztro Kupa elnevezésű kick-box verseny 2024. április 27-én. A Rácz Kickboxing Team Sportegyesület által megrendezett viadalon 26 klub több mint 300 versenyzője húzott kesztyűt a kupákért, övekért. Az immár hagyományosnak mondható országos kick-box versenyt szokás szerint igen jó hangulat és szervezés jellemezte. Az egyenlőbb esélyek érdekében a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-01]

Május 22. és 26. között megrendezik az egyik legnagyobb hazai nemzetközi sporteseményt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Barca: [2024-04-30]

A Valencia ellen mesterhármast jegyző Robert Lewandowski a lefújást követően nyíltan beszélt jövőbeni terveiről. (Photo by Manuel Queimadelos/Quality Sport Images/Getty Images) A katalán szurkolók nagy örömére a lengyel klasszis elmondta, nagyon jól érzi magát a Barcánál, ahol bár nem a legjobb idényét futja -különösen az ő mércéje szerint
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gazda-lovász és és lovasedző képzés az Epona Spanyol Lovasiskolában [2024-04-30]

Magyar Lovassport Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

SZENTKIRÁLYI Tehetségprogram felhívás [2024-04-30]

Az idei programban a nyári olimpiai sportágakban tehetséges 14-18 éves utánpótlás-sportolók jelentkezését várjuk. Pályázataikat május 8-ig adhatják le a www.szentkiralyi.hu/tehetsegek oldalon keresztül, ahol a jelentkezés pontos részleteit is megtalálják. A pályázók közül az öttagú zsűri – Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, ötkarikás bajnok, Balogh Levente a Szentkirályi Magyarország elnöke, Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó, Fábián László...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-04-30]

Gőzerővel készülnek a juniorok is a hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Vukmir Elena és Barkóczi Boglárka Belgrádban versenyzett. A 18. FIG Ritam Cup-on két-két szerrel mutatták be gyakorlataikat Szerbia fővárosában. am Finaltag; Gymnastik International am 03.03.2024 in der 1-2-3 Sporthalle in Fellbach-Schmiden/Deutschland. Photo: Ulrich Fassbender Vukmir Elena karikával 5. lett (28.400 pont), labdával pedig a 12. helyet...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: túra bot    király istván    futopad    feeder    Szombathely vizilabda    vizilabda    cardio   


Most keresik: király istván    cardio    vizilabda    Szombathely vizilabda    túra bot    feeder    futopad   


Autó-motor | Baba mama | Belföld | Bulvár | Divat | Egészség,életmód | Film, mozi | Forma1 | FRISS HÍREK,ÉRDEKESSÉGEK | Gasztronómia | Gazdaság | Humor | Informatika,tudomány | Karrier | Külföld | Kultúra | Labdarúgás,foci | Otthon, háztartás | Póker | Spoort /általános | Utazás | Üzlet,vállalkozás | Vegyes | Zene |







 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket