MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

Megsérült egy színész a Vámpírok bálja előadásán [2024-06-23]

Baleset történt a PS Produkció által a Vígszínházban színre vitt Vámpírok bálja péntek esti előadásán, a megsérült színészt kórházban ápolják. A PS Produkció szombati tájékoztatása szerint az eset körülményeit vizsgálják. A Vígszínház szerint a felelősség a bérlőt, a produkciót terheli. [Dátum: 2024.06.22. 13:30]
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Eb eddigi egyik legjobb meccsén győzte le Belgium a jól focizó Romániát [2024-06-23]

A 2024-es labdarugó Európa-bajnokság második fordulójának utolsó mérkőzésén Belgium Románia ellen játszott. Az első fordulóban a románok átgázoltak az ukrán válogatotton, a szlovákok viszont az Eb eddigi legnagyobb meglepetését okozva megverték Belgiumot, hogy aztán kikapjanak Ukrajnától a második forduló első meccsén. A mérkőzést Kölnben játszották, mutatjuk a kezdőcsapatokat: BELGIUM: Casteels
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kórházba került a McLaren egy csapattagja a tűz után [2024-06-23]

Parc Fermé: Kórházba került a McLaren egy csapattagja a tűz után
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Russell a győzelemért akar harcolni holnap [2024-06-23]

Hitt abban, hogy megvan a Mercedes tempója a rajtelsőséghez, és úgy érzi, se ő, se Hamilton nem futottak tökéletes kört a mai F1-es időmérőn.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alonso még rosszabbra számított az időmérő előtt [2024-06-23]

A Q2-es kiesés ellenére is elégedett az eredménnyel az Aston Martin F1-es pilótája, de elismerte: fájdalmas lesz a következő három-négy futam számukra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-23]

A hazai pályán hatodik helyről induló pilóta szerint csak a Mercedes lehet a Ferrari ellenfele. A spanyol úgy látja, hogy ugyanott vannak, mint Suzukában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-23]

Pole-közeli eredményre számított, de csak a harmadik sorba kvalifikált a Ferrari monacóija az F1-es Spanyol Nagydíjon. Elmagyarázta a Norris-ütközést is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-23]

A regnáló F1-es világbajnok szerint már nincs kiemelkedő autójuk, a riválisok utolérték őket
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Feltartásért még büntetést is kapott az utolsó Sargeant [2024-06-23]

Parc Fermé: Feltartásért még büntetést is kapott az utolsó Sargeant
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Piastri úgy érzi, nem került sokba a hibája [2024-06-23]

Belerontott az utolsó Q3-as körébe Barcelonában az ausztrál F1-es, de elmondása szerint eleve nincs meg a tempója ezen a hétvégén a McLarenben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tűz és pole a McLarennél [2024-06-23]

Riadalom és öröm Norriséknál, vége a domináns Red Bullnak, csalódott a Ferrari, Briatore üzent a kritikusainak: egy helyen a barcelonai időmérő napjának hírei.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Helyszíni: Tűzbe jött a McLaren! [2024-06-23]

A barcelonai F1-es paddockban lévő tudósítónk, Mészáros Sándor összefoglalója a helyszínről a szombati nap végén.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Őrült tempó, több tucat kapura lövés, Belgium remek meccsen győzte le Romániát [2024-06-22]

Az utolsó fordulót megelőzően mind a négy csapatnak három pontja van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bayern München: kiszemelték az Inter alapemberét! [2024-06-22]

Németországi sajtóértesülések szerint a Bayern München átigazolási célpontjainak listáján szerepel az Inter és a török válogatott kiválóságának, Hakan Calhanoglu-nak a neve is. A 30 esztendős, 84-szeres török válogatott futballista 2021 júliusában, a milánói városi rivális AC Milan-t elhagyva lett az Inter alapembere, amelynek színeiben 135 tétmérőkésen eddig 27 gólt és hárommal kevesebb gólpasszt jegyzett,; miközben...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Belgium-Románia 1:0 [2024-06-22]

Ez egy folyamatosan frissülő cikk, a legújabb történések a szöveg alján jelennek meg! A 2024-es labdarugó Európa-bajnokság második fordulójának utolsó mérkőzésén Belgium Románia ellen játszik. Az első fordulóban a románok átgázoltak az ukrán válogatotton, a szlovákok viszont az Eb eddigi legnagyobb meglepetését okozva megverték Belgiumot, hogy aztán kikapjanak Ukrajnától a második forduló első meccsén. Így...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aranyérmes a 4×200 méteres vegyes gyorsváltó a vizes Eb-n [2024-06-22]

A Márton Richárd, Holló Balázs, Ábrahám Minna, Pádár Nikolett összeállítású 4×200 méteres vegyes gyorsváltó aranyérmet nyert szombaton a belgrádi úszó Európa-bajokságon. Ebben a számban mindössze öt nemzet állított ki csapatot, a magyarok már a délelőtti előfutamban is magabiztosan végeztek az élen, a fináléban pedig közel öt másodperces fölénnyel diadalmaskodtak. Ennek a sikernek köszönhetően a magyar...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Eb eddigi egyik legjobb meccsén győzte le Belgium a jól focizó Romániát [2024-06-22]

Folyamatosan frissülő cikkben követtük végig a csoportkör második fordulójának utolsó mérkőzését. 19-szer lőtt kapura a belga és 13-szor a román válogatott, 2:0 lett a vége. Az E-csoport a legkiegyenlítettebb, mind a négy csapat 3-3 ponttal vághat neki az utolsó fordulónak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Senki nem tudja, mi történhetett... kutyasétáltatás közben fulladt vízbe egy nő Dabas mellett [2024-06-22]

Kutyasétáltatás közben fulladt vízbe egy nő Dabas mellett csütörtökön. A rokonai már órák óta nem találták a nőt, ám egyik kutyáját, egy tacskót illetve a táskáját meglelték a Duna-völgyi-főcsatornánál. Ekkor riasztották a hatóságokat, akik egész nap keresték a nőt. Végül a sodrás miatt több kilométerrel lejjebb bukkantak rá.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Félmilliót kap a honvédségtől, aki beszervez egy tartalékost [2024-06-22]

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését. Az elindított toborzó kampányban azokat várják, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez. A dandártábornok továbbá elárulta, 500 ezer forintos eseti ajánlási bónusz jár annak, aki még egy területvédelmi tartalékost hoz magával.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

41 gyorshajtót fogtak a rendőrök pár óra alatt Óbudán: egyikük még így is kitűnt a sorból [2024-06-22]

Ellenőrzést tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság a III. kerületben. Óbudán 50 helyett 101-gyel mértek be egy autóst, akinek végül 117 ezer forintos bírságot állítottak ki. Rajta kívül 41 gyorshajtót észleltek 7 és fél óra leforgása alatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ilyen nincs! Teljesen meztelen kép került elő Leonardo DiCaprio 26 éves barátnőjéről [2024-06-22]

Vittoria Ceretti tüzes fotója teljesen letarolta az internetet és ez nem véletlen. Habár tudjuk, hogy Leonaro DiCaprio rajong a gyönyörű fiatal nőkért, ez a lány talán még neki is túl szexi. Az olasz modell ezúttal minden egyes ruhadarabot ledobott és megmutatta a világnak miért is izzik érte a népszerű színész szíve.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Simán verte Portugália a törököket, Ronaldóék bent vannak a legjobb 16 között [2024-06-22]

Portugália nagyon simán legyőzte Törökországot, ezzel biztossá vált, hogy kvalifikál a legjobb tizenhat közé, Törökország továbbjutása pedig a csehek elleni meccsen dől el. FOCI-EB 2024 .article-series-box .article-series__header { background: #ffcb05; } .article-series-box .article-series__header .text { color: #02408b; } .article-series-box .article-series__header .logo, .article-series-box .article-series__header .logo::before { background: #02408b; } .article-series-box .article-series__box–3 .boxheader .topborder .emp { border-color:...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Evertonból igazolna csatárt a Newcastle United [2024-06-22]

Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United csapata az Everton kiválóságára csapna le.   (Photo by Marc Atkins/Getty Images) A The Athletic információi szerint a Newcastle United tárgyalásokat folytat az Evertonnal Dominic Calvert-Lewin szerződtetéséről. Egyelőre nincs megállapodás, és számos dolog bonyolítja az üzletet, ám a szándék megvan mindkét fél részéről. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Belgium-Románia 0:0 [2024-06-22]

Folyamatosan frissülő cikkben követjük végig a csoportkör második fordulójának utolsó mérkőzését. Az E-csoport a legkiegyenlítettebb, akár mind a négy csapat 3-3 ponttal vághat neki az utolsó fordulónak. FOCI-EB 2024 A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A skót válogatott edzője: [2024-06-22]

A csapat csatára közölte: ha sikerül megverni a magyarokat, ő leissza magát a sárga földig.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A skótok sztárja sportembertől ritkán hallható fogadalmat tett magyarverés esetére [2024-06-22]

Sopronban akad egy család, amelynek szinte biztosan lesz oka az örömre vasárnap este.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyetlenegy helyen negyvenkét gyorshajtót fogtak el a rendőrök [2024-06-22]

Budapest egyik legforgalmasabb pontján történt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marics Peti gőzerővel forgatja a Demjén-musicalt: Élvezetes munka, de tele van pepecseléssel [2024-06-22]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-22]

Így zajlott a 29. Budapest Pride, ahol a felvonulókat az LMBTQ-emberek elfogadásának helyzetéről és a jobboldali politikusok hiányáról is kérdeztük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

4 közlekedési szabály, amit jó, ha tudsz, mielőtt Horvátországba utazol: súlyos bírság járhat a megszegésükért [2024-06-22]

Ezeket a szabályokat tudnod kell, ha Horvátországba mész.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Eltünteti a pigmentfoltokat, serkenti a kollagéntermelést - Egységes bőrtónust eredményez ez a kezelés [2024-06-22]

Elhalványítja a pigmentfoltokat, egységesíti a bőrt, és gyorsan látványos eredményt ad a Genosys Snowcell kezelés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hány fokra állítsd a klímát, ha gyereked van? 8 hasznos tanács a szakértőtől [2024-06-22]

A kicsik mellett kiemelten fontos figyelni a megfelelő otthoni hőmérsékletre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szabad-e klíma mellett szellőztetni? 3 visszatérő tévhit, amit sokan rosszul tudnak [2024-06-22]

A légkondicionáló bár egyre több háztartásban megtalálható, használatát mégis sok mítosz övezi.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem csitul a gyász! Sosem heverte ki édesapja elvesztését Barbra Streisand [2024-06-22]

Ez az egy dolog, amit még 82 évesen sem tud elengedni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Komoly döntést hozott meg Bangó Margit lánya! Már semmi sem tántoríthatja el ettől [2024-06-22]

Úgy tűnik, hogy hajthatatlan.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rajongói fel sem ismerték! Óriásit változtatott külsején Metzker Viki [2024-06-22]

Korábban így még nem látták a nyilvánosság előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Mol ismét eljárást kezdeményezett a horvát állam ellen [2024-06-22]

Azt állítják, mivel az energiaválság alatt a horvát kormány hatósági árat vezetett be a gázra, kárt okozott a vállalatnak. Akár tízmillió eurós eljárásról is szó lehet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Kovács Péter [2024-06-22]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyre gyomorforgatóbb hangfelvételek kerülnek elő a Fejér megyei iskolában terrorizáló tanárról: az egész osztályt manipulálta a kis Emma ellen [2024-06-22]

A Fejér megyei pedagógus hónapokon át verbálisan bántalmazta a kislányt, aki emiatt depressziós lett, és véget akart vetni az életének. A felvételek alapján a tanár nem csupán a szülőknek hazudott a történtekről, de manipulálta az osztályába járó gyerekeket is. Szakember szerint nemcsak Emma, hanem az egész gyerekközösség elszenvedte a bántalmazást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Mol tízmillió euróra perli a horvát államot [2024-06-22]

A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát állam ellen. A zágrábi kormány szerinte törvénytelenül kényszerítette az INA horvát olajipari vállalatot, hogy az országban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek (HEP) kell eladnia nyomott áron.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-22]

Suhajda Szilárdnak egy emberként szurkolt az ország, amikor nyoma veszett világ legmagasabb hegycsúcsán. Azóta már több mint egy év eltelt, özvegye pedig természetesen még most is gyászol, ám mint mondja
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A PSG két hónapja nem fizette ki Kylian Mbappé fizetését, és a bónuszait is visszatartják [2024-06-22]

Angol sajtóhírek szerint a francia válogatott és a Real Madrid újdonsült támadója, Kylian Mbappé nem kapott egy ideje fizetést előző állomáshelyéről, a Paris Saint-Germaintől. (Photo by Ian MacNicol/Getty Images) A The Athletic információi szerint a Paris Saint-Germain nem fizette ki az elmúlt két hónapban Kylian Mbappé fizetését, ami újabb jele annak, hogy feszültség van a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolási körkép [2024-06-22]

Arsenal Érkezők: Nuno Tavares (Nottingham Forest
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Simán verte Portugália a törököket, Ronaldóék bent vannak a legjobb 16 között [2024-06-22]

Portugália nagyon simán legyőzte Törökországot, ezzel biztossá vált, hogy kvalifikál a legjobb tizenhat közé, Törökország továbbjutása pedig a csehek elleni meccsen dől el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rossi: Szoboszlai miatt nem aggódom, a skótokra is ugyanakkora nyomás nehezedik [2024-06-22]

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya igazi ki-ki mérkőzésre számít vasárnap a skótok ellen a németországi Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Belgium-Románia 1:0 [2024-06-22]

Folyamatosan frissülő cikkben követjük végig a csoportkör második fordulójának utolsó mérkőzését. Az E-csoport a legkiegyenlítettebb, akár mind a négy csapat 3-3 ponttal vághat neki az utolsó fordulónak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aranyérmes a 4x200 méteres vegyes gyorsváltó a vizes Eb-n [2024-06-22]

A Márton Richárd, Holló Balázs, Ábrahám Minna, Pádár Nikolett összeállítású 4x200 méteres vegyes gyorsváltó aranyérmet nyert szombaton a belgrádi úszó Európa-bajokságon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szabadalommal zárulhat a magyar koronavírus-kutatás [2024-06-22]

A koronavírus-fertőzéssel szemben természetes védettséget adó plazmaalkotók vizsgálata és alkalmazása volt a középpontban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meteorológia: megdőlt az országos melegrekord szombaton [2024-06-22]

A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Milák Kristóf, Senánszky Petra és a 4x200-as mix gyorsváltó is aranyérmes Belgrádban [2024-06-22]

Már nyolc aranynál tartunk!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Portugália komikus öngóllal és az önzetlen Cristiano Ronaldóval jutott a nyolcaddöntőbe [2024-06-22]

A törököknek esélyük sem volt a legszimpatikusabb arcát mutató Ronaldóék ellen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A skótok sztárja a [2024-06-22]

Sopronban akad egy család, amelynek szinte biztosan lesz oka az örömre vasárnap este.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tizenhét milliomosa lett az országnak [2024-06-22]

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kemény lépésre kényszerült a Mol, pedig készen álltak békés megoldást találni [2024-06-22]

Nem volt más választása Magyarország legnagyobb vállalatának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába a hidegfront, megdőlt az országos melegrekord [2024-06-22]

Huszonnégy éves csúcs dőlt meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Búcsúzik a közönségtől Tommy Vig [2024-06-22]

Ingyenes búcsúkoncertet ad Tommy Vig. A világhírű dzsesszzenész, vibrafonos, dobos, aki évtizedeken át az Egyesült Államokban dolgozott, a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán lép fel június 29-én.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra van áram a Nyugat-Balkánon [2024-06-22]

Helyreállt az áramszolgálatás Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és a horvátországi Dalmáciában közel egy órával azután, hogy pénteken a 40 fokot meghaladó hőségben röviddel 12 óra után összeomlott az áramszolgáltatási rendszer.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Fidesz-kormány visszaülteti Magyarországot a [2024-06-22]

Hamarosan indul az új túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen - az előző eljárás alól az ország 2013-ban került ki, ezt a Fidesz nagy sikerként ünnepelte. De hogyan hat ez a forintra, amely már így is a 400-as euróárat súrolja?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bár sokan nem árulják el a számaikat, a legnagyobb stadionok üzemeltetése már nyereséges Magyarországon [2024-06-22]

Az öt legnagyobb magyarországi stadion üzemeltetője egyaránt nyereséggel zárta 2023-at, igaz, a cégek közül csak kettő foglalkozik kizárólag az adott stadionnal, van, ahol a focicsapattal együtt üzemeltetik, máshol szórakoztatóközponttal összekötve.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai [2024-06-22]

Elő a szelvénnyel!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több esetben is a rendőröknek kellett kiszabadítani egyéves gyerekeket, akiket a szüleik a forró autóban hagytak [2024-06-22]

Figyeljünk oda!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Richard Gere fiatalabb felesége megmutatta bikinis alakját: a strandon fotózkodtak gyerekeikkel [2024-06-22]

Richard Gere felesége családi fotót posztolt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már nem titok: ám ezt kevesen tudják a négy éve elhunyt Bálint Gazda sorsáról [2024-06-22]

Talán ez a titok. A hosszú élet titka. A megtalált harmónia. Tízemeletes panelház magasságú hullámokon, és háborgó mélység fölött áthajózva kikötni egy csendes öbölben. S ott, az élet mintha csak kárpótolná a viharvert hajóst, minden széppel és jóval megajándékozza - emlékszik az ujsagmuzeum.hu
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mai napig tisztázatlan a halála: tragikusan fiatalon, csupán 27 évesen hunyt el a magyar színészlegenda [2024-06-22]

Soós Imre, a magyar színjátszás kiemelkedő tehetsége, mindössze 27 évesen távozott az élők sorából.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A médium közölte: ezt üzente Diana hercegné Katalinnak [2024-06-22]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csodálatos hírt jelentett be Henry Cavill: [2024-06-22]

Henry Cavill, a Vaják sorozat, a Superman és az Az U.N.C.L.E. embere című filmekből ismert szupersztár bejelentette, hogy hamarosan ő maga is csatlakozik az apák
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tragédia: egy strandfürdő medencéjében merült el egy 5 éves fiú, végül a kórházban meghalt [2024-06-22]

Egy szemtanú szerint felügyelet nélkül hagyták a szülei azt az ötéves kisfiút, aki egy kőbányai kerületi strandon merült el a mély vízben. Az úszómesternek még sikerült kihúznia a medence aljára kerülő gyereket és újraélesztette, viszont később a gyermek a kórházban meghalt. A hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait [2024-06-22]

Mutatjuk az ötös lottó 24. heti nyerőszámait. Ezen a héten a főnyeremény várható összege 3,210 milliárd forint volt. Önnek szerencséje volt?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába a viharriadó, megdőlt az országos melegrekord szombaton [2024-06-22]

Szombaton a Dél-Alföldön több helyen emelkedett 35 Celsius-fok fölé a hőmérséklet, a Csongrád-Csanád vármegyei Derekegyházon pedig 37,7 fokot mértek, ugyanannyit, mint pénteken ugyanezen az állomáson. A nyár úgy látszik, gőzerővel tombol. Az előzetes adatok szerint például megdőlt a 24 éves országos melegrekord szombaton.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyre gyomorforgatóbb hangfelvételek kerülnek elő Fejér megyei iskolában terrorizáló tanárról: az egész osztályt manipulálta a kis Emma ellen - videó [2024-06-22]

A Fejér megyei pedagógus hónapokon át verbálisan bántalmazta a kislányt, aki emiatt depressziós lett, és véget akart vetni az életének. A felvételek alapján a tanár nem csupán a szülőknek hazudott a történtekről, de manipulálta az osztályába járó gyerekeket is. Szakember szerint nemcsak Emma, hanem az egész gyerekközösség elszenvedte a bántalmazást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

20 éves angol középpályással erősít az Everton [2024-06-22]

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton együttese bejelentette első nyári igazolását.  (Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images) Az Everton megerősítette, hogy leigazolta Tim Iroegbunamot az Aston Villától. A 20 éves játékos hároméves szerződést írt alá, amely 2027-ig köti a klubhoz. Ő az Everton első nyári szerződtetése, és jelenleg nincs információ arról, hogy...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Törökország-Portugália 0:2 ÉLŐ [2024-06-22]

Mindkét csapat győzelemmel kezdett az Európa-bajnokságon, a törökök a grúzokat, Portugália Csehországot tudta verni, bár egyik csapatnak sem volt könnyű dolga. Aki most nyer, továbbjut a legjobb nyolc közé. Törökország-Portugália percről percre. FOCI-EB 2024 .article-series-box .article-series__header { background: #ffcb05; } .article-series-box .article-series__header .text { color: #02408b; } .article-series-box .article-series__header .logo, .article-series-box .article-series__header .logo::before { background:...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Törökország-Portugália 0:3 ÉLŐ [2024-06-22]

Norris két századdal verte Verstappent, ő indulhat az élről a vasárnapi Spanyol Nagydíjon [2024-06-22]

Lando Norris, a McLaren versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről. Ez a második pole pozíciója a brit pilótának, aki utolsó körében két századdal bizonyult gyorsabbnak a második helyen záró holland Max Verstappennél, a Red Bull háromszoros világbajnokánál, aki vezet az idei összetett pontversenyben. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Milák Kristóf Eb-aranyérmes 200 méter pillangón [2024-06-22]

 Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter pillangón szombaton a belgrádi úszó Európa-bajnokságon. A szám olimpiai bajnoka, kétszeres világbajnoka és világcsúcstartója a legjobb idővel (1:54.64) várta a finálét, míg Eb-ezüstérmes honfitársa, Márton Richárd harmadikként (1:56.05) készült a döntőre. A Honvéd klasszisnak győzelmét senki sem veszélyeztette, a középdöntős idején viszont csak bő két tizedet javított,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Senánszky Petra országos csúccsal Európa-bajnok 50 méter gyorson [2024-06-22]

Az uszonyos úszásban többszörös világbajnok és Világjátékok-győztes, de már medencés olimpiai indulónak tekinthető Senánszky májusban, a Mare Nostrum-versenysorozat monacói állomásán felállított magyar rekordját egy századdal megjavítva, 24.56 másodperccel diadalmaskodott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Törökország-Portugália 0:3 ÉLŐ [2024-06-22]

Mindkét csapat győzelemmel kezdett az Európa-bajnokságon, a törökök a grúzokat, Portugália Csehországot tudta verni, bár egyik csapatnak sem volt könnyű dolga. Aki most nyer, továbbjut a legjobb nyolc közé. Törökország-Portugália percről percre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Milák Kristóf Eb-aranyérmes 200 méter pillangón [2024-06-22]

 Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter pillangón szombaton a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Senánszky Petra országos csúccsal Európa-bajnok 50 méter gyorson [2024-06-22]

Az uszonyos úszásban többszörös világbajnok és Világjátékok-győztes, de már medencés olimpiai indulónak tekinthető Senánszky májusban, a Mare Nostrum-versenysorozat monacói állomásán felállított magyar rekordját egy századdal megjavítva, 24.56 másodperccel diadalmaskodott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezek az ötöslottó nyerőszámai - 3,21 milliárd forint volt a tét [2024-06-22]

Ezek voltak az ötöslottó nyerőszámai a 25. játékhéten.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bakondi György: őrizzük a határt, nem a migrációt kezeljük [2024-06-22]

2015-ban 400 ezer illegális migráns lépett be Magyarországra, 387 ezer menekültkérelmet nyújtottak be, de egyetlen elbírálását sem várták meg, a nyitott táborokból továbbmentek Ausztria felé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A 17. századból származó női papucsot találtak a veszprémi várnegyed feltárása során [2024-06-22]

A közel négyszáz éves női papucsot és a selyemruhát a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház altemplomának egyik sírjában találták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rács mögé dugnák az Egyesült Királyság leggazdagabb családjának négy tagját [2024-06-22]

Fellebbeztek az ítélettel szemben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Magyar Honvédség megkezdte a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését [2024-06-22]

A jelentkezők különböző juttatásokban részesülnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hat napja keresnek egy brit fiatalt, aki eltűnt Tenerifén [2024-06-22]

Lemerült telefonnal, víz nélkül vágott neki a vadregényes nemzeti parknak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lecsapott a vihar, villámáradások miatt rendeltek el kitelepítést Új-Mexikóban [2024-06-22]

Az Egyesült Államokat sem kíméli az extrém időjárás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Milák Kristóf és Senánszky Petra is Európa-bajnoki aranyérmet szerzett Belgrádban [2024-06-22]

Már hét aranynál tartunk!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rohamosztagosnak állt Vilmos és Harry herceg [2024-06-22]

A hercegek szerepeltek a Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik című filmben, bár végül kivágták az erről szóló jeleneteket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghitt családi fotót mutatott Vasvári Vivien, hatalmasat nőttek gyermekei [2024-06-22]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marco Rossi: Nincs más alternatíva, győznünk kell Skócia ellen! [2024-06-22]

A szövetségi kapitány nem aggódik Szoboszlai Dominik állapota miatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem jött össze a bronzérem, női kardcsapatunk negyedik helyen végzett az Európa-bajnokságon [2024-06-22]

Férfi párbajtőrcsapatunk ötödik lett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Örülhetnek a magyarok, bő termés lesz idén az egyik kedvenc gyümölcsünkből [2024-06-22]

A lengyel feldolgozóipar is megjelenhet vásárlóként a magyar gazdaságokban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gilában vérrel jelölték meg a kislány arcát [2024-06-22]

Sírva fakadt, miután lőtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tovább nyöghetjük a pandémia hatásait, már a nyaralás sem a régi [2024-06-22]

A home office, az online oktatás és a globális felmelegedés is borítja a csúcsszezont.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb kutatás érkezett, így alakult a nyomor mértéke Magyarországon [2024-06-22]

A kormány szerint szándékos hazugságok terjednek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felborul minden. Komoly műsorváltozás a RTL-en: ez mindenkit érint! [2024-06-22]

Komoly lépést húzott meg a csatorna.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A drámai idő még csak most jön: szinte az egész ország elázhat, jégesővel és felhőszakadással [2024-06-22]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rántott tofu joghurtos salátával recept [2024-06-22]

Ha rántott ételre vágysz, hús nélkül, próbáld ki ezt az isteni, gyorsan elkészíthető salátát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vége! Dömsödi Gábor otthagyta Havas Henriket [2024-06-22]

Havas Henrik bejelentette, Dömsödi Gábor otthagyta a YouTube-on jelentkező FullHD című podcastot. A két legendás médiaszemélyiség már hosszú évek óta ismerik egymást, nemrég indították a közös podcastot is. Úgy tűnik azonban, a munkakapcsolatuk nem volt felhőtlen, számtalan kérdésben nem értenek egyet, így befejezik a közös projektet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aggasztó kijelentés egy kutatótól: az ember komoly veszélyt jelent a Balatonra [2024-06-22]

Egy kutató elmondta, túl sok szennyeződés kerül a Balatonba az emberről és ezek óhatatlanul visszakerülnek ránk. Többek között az algák, kagylók vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. A szakértő szerint meg kell tanulnunk az élővizeink, tehát a Balaton megóvását is. Kérdés, vajon sikerül-e ezt megtenni, különösen most, amikor kezdődik a szezon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Június 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    sturovo sex    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   

Most keresik: sturovo sex partner    sturovo sex    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Alkalmi sex    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    terhes szexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1\\'\\"    1\\'||DBMS_PIPE.RECE IVE_MESSAGE(CHR(98)| |CHR(98)||CHR(98),15 )||\\'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu\\')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg\\') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M\\' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH\\'; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    1 waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1); waitfor delay \\'0:0:15\\' --    -1; waitfor delay \\'0:0:15\\' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0\\"XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\"Z    0\\'XOR(if(now()=sys date(),sleep(15),0)) XOR\\'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)   

Autó-motor | Baba mama | Belföld | Bulvár | Divat | Egészség,életmód | Film, mozi | Forma1 | FRISS HÍREK,ÉRDEKESSÉGEK | Gasztronómia | Gazdaság | Humor | Informatika,tudomány | Karrier | Külföld | Kultúra | Labdarúgás,foci | Otthon, háztartás | Póker | Spoort /általános | Utazás | Üzlet,vállalkozás | Vegyes | Zene |

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket